Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 8. (Hajdúböszörmény, 1994)

Deli Edit: A Hajdúsági Múzeum népibútor-gyűjteménye

Deli Edit A Hajdúsági Múzeum népibútor-gyűjteménye Dolgozatomban a Hajdúsági Múzeum bútorgyűjteményére támaszkodva szeretném felvázolni azt a képet, milyen lehetett a hajdúváros otthonainak berendezése a XIX. század második felében, a XX. század elején. E kép felvázolásakor természetesen figyelembe kell vennünk, hogy már a XVIII. század végére erőteljesen differenciálódott a város lakossága, a korán polgárosulásnak indult Hajdúböszörményben hamar kialakult az európai divatirányzatokat is figyelemmel kísérő elit réteg. E réteg öltözködését,

1 lakáskultúráját inkább a divatirányzatok befolyásolták, semmint a helyi szokások, hagyományok. Ide tartozott a helyi értelmiség, a nagyobb birtokosok, a Hajdúkerület, illetve a városi adminisztrációban dolgozók és családtagjaik. Bútoranyagukat vizsgálva megtalálhatjuk a kor nagy divatirányzatainak jegyeit magán viselő bútorokat is, pl. empire ülőgarnitúrát, klasszicista stílusú tükröt, tálalószekrényt, íróasztalt, széket, könyvszekrényt, szecessziós elemeket viselő ágyat - vasból. E társadalmi réteg bútoranyagának elemzésére elsősorban terjedelmi okokból most nem vállalkozhatok, a cikkben a hagyományos paraszti bútorok ismertetése a feladatom. Akiknek volt alkalmuk népi bútorokat eredeti környezetükben látni, jól tudják, hogy parasztságunk és a vele azonos társadalmi-gazdasági szinten élők bútorai rendszerint igen eltérő képzettségű készítők kezéből kerültek ki -, s ez így volt attól az időponttól, hogy a falusi lakosság körében általánossá vált a bútorhasználat.

2 Népi bútorról és hagyományos lakásbelsőről is csak addig beszélhetünk, amíg egyes közösségek nagyjából azonos fajta, hasonló díszítésű bútorokat használnak, s azokat a házban hasonló módon rendezik el. A törvényszerű egyezések mellett azonban, minden házbelsőnek egyedi karaktert adott a háziasszony ízlése, de a berendezés függött a család nagyságától, összetételétől, gazdasági potenciájától is.

3 A családok mindig törekedtek olyan bútorok megszerzésére, amely szakemberek - képzett asztalosok - kezéből kerültek ki, s amelyeknek szerepet szántak reprezentációs alkalmakkor. Ilyen volt elsősorban a kelengyésláda. Más tárgyakért viszont nem illett pénzt adni, mint pl. a gyalogszékért. A századok során a tanult mesterek, ügyeskezű barkácsolók és a saját kezűleg készített bútorok közötti arány természetesen változott, de szinte a legutóbbi időkig megmaradt 207