Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 8. (Hajdúböszörmény, 1994)

Nagy Sándor: A hajdúkerületi törvényszék ítélkezési gyakorlata az ember élete elleni bűncselekményekben 1757-1850

vádlottat, mert „a fennforgó halál merő szerencsétlenségből és a vádlottnak beszámítható vigyázatlanság nélkül történvén, tisztán esetleges" volt, ezért a vérdíjra vonatkozóan nem rendelkezett. A Királyi Tábla ezt az ítéletet is helybenhagyta, de a vádlottat a vérdíj megfizetésében - indokolás nélkül - elmarasztalta,

1

9 holott ekkor már hatályban volt az 1840: XII. te., amely a büntető ügyekben valamennyi bíróság által hozott ítélet megindokolását kötelezővé tette. A törvényszék a halálbüntetésre ítélt vádlottakat sem kötelezte a vérdíj megfizetésére, ám a fellebbviteli bíróságok ilyen esetekben is elmarasztalták a vádlottakat.

2

0 Mivel pedig a Királyi és Hétszemélyes Tábla ítélkezési gyakorlatát az elsőfokú bíróságok nem hagyhatták figyelmen kívül, a kerületi törvényszék is ehhez igazodott.

2

1 Ám 1828-ban,

2

2 majd 1836-ban megint visszatért korábbi álláspontjához,

2

3 de mivel a fellebbviteli bíróságok következetesen megítélték a vérdíjat a sértett erre jogosult hátramaradottai javára, a törvényszék a későbbiekben e szerint járt el. Ennek a gyakorlatnak egyébként az volt az elvi indoka, hogy ha a jogerősen kötelezett elítélt a vérdíj megfizetése előtt meghalt, örökösei - az elhalálozás okától függetlenül - a rájuk szállt hagyatéki vagyon erejéig feleltek a tartozásokért. A jogerős ítélet alapján a vérdíj behajtása a vádlott lakhelye szerint illetékes városi tanács hatáskörébe tartozott. Több esetben előfordult, hogy ennek összegét sem a törvényszék, sem a Királyi és Hétszemélyes Tábla nem határozta meg az ítéletben.

2

4 Ebből azonban nem származott bonyodalom, mert egyfelől a vérdíjnak a már említett 1495. évi törvényben meghatározott s a megölt személy rendi állásához igazodó összege változatlan maradt mindaddig, amíg az 1871: LII. tc. 7. §-a a vérdíjat el nem törölte. Másfelől pedig a városi tanács rendelkezésére állottak azok az iratok, amelyek alapján az elhunyt rendi állását megállapíthatta. A behajtás inkább amiatt akadozott, hogy a vádlott végrehajtás alá vont ingó és ingatlan vagyonára az árverés időpontjának többszöri közhírré tétele ellenére sem akadt vevő. Ezért aztán a kerületi közgyűlés elrendelte, hogy az első, sikertelen árverés után, a következő árverés időpontját és helyét mind a hat hajdúvárosban ki kell hirdetni annak érdekében, hogy az elhunyt hátramaradottai hozzájuthassanak az őket jogosan megillető vérdíj összegéhez.

2

5 b) Boncolási díj A kerületi törvényszék az ítéletben kötelezte a bűnösnek kimondott vádlottakat a büntető eljárással kapcsolatban felmerült valamennyi költség, továbbá 1806tól kezdve a hulla boncolásáért a chyrurgusnak járó díj megfizetésére is.

2

6 Ennek összeget a felsőbb rendelkezések 6 forintban állapították meg s ez a feudális kor végéig nem változott. A Királyi Tábla 1824-ben egy fellebbezés folytán felterjesztett ügyben kimondta, hogy a Hajdúkerület rendszeres illetményben részesülő chyrurgusának a boncolás hivatali kötelességéhez tartozik, ezért javára a 6 forint boncolási díj megállapításának nincs helye.

2

7 Ettől kezdve a törvényszék csak akkor kötelezte a vádlottat a boncolási díj megfizetésére, ha „a holttest felbontását, a kerületbeli 13