Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 7. (Hajdúböszörmény, 1990)

NÉPRAJZ — VOLKSKUNDE - Deli Edit: A Hajdúsági Múzeum csengőgyűjteménye

A hajdúböszörményi csengőkészítő mesterek csengői megtalálhatók még napjainkban is a hortobágyi pásztoroknál, elsősorban juhászoknál, de csikósoknál is, a hajdúvárosokban és környékbeli falvakban pedig elsősorban azoknál a házaknál, ahol hajdan lovasfogatot tartottak vagy tartanak ma is a gazdák. A szép hangú csengőket nagy becsben tartják, nem szívesen válnak meg tőlük. Az ország múzeumaiban a következőkben találni hajdúböszörményi csengőket: Jász Múzeum (Jászberény),

1

4 Matyó Múzeum (Mezőkövesd),

15 Jósa András Múzeum (Nyíregyháza), Báthori István Múzeum (Nyírbátor), Györffy István Nagykun Múzeum (Karcag), István Király Múzeum (Székesfehérvár), Néprajzi Múzeum,

1" Mezőgazdasági Múzeum

1

7 (Budapest), Déri Múzeum (Debrecen),

1

8 Bocskai István Múzeum (Hajdúszoboszló).

1

9 A hajdúböszörményi csengőöntők által készített csengők meglepő módon a templomi harangok formájához, alakjához, arányaihoz hasonlítanak, — természetesen arányosan kicsinyítve. Kovács István: A harang

20 című művében részletesen leírja a templomi harangok készítését, s foglalkozik a harang formája és hangja közötti összefüggésekkel is. Számításokkal igazolta, hogy a harangoknak milyen formájúaknak kell lenni, hogy a legszebben szóljanak. Az így megszerkesztett geometriai forma és a hajdúböszörményi csengők formája közötti hasonlóság szembetűnő. A böszörményi csengők vállán két, koszorú, vagy borda van, némelyiken a koszorúkat ferde vonalak kötik össze. Ekkor ezt a csengőt ráncos vagy rácsos csengőnek is nevezik. A csengők oldala nem egyenes, hanem a szája felé 3—4 „rámával" kiszélesedik, így alakítva ki a harangformát. A böszörményi csengők formája másfélszáz év alatt sem változott, a legkorábbi (általam ismert) datált böszörményi csengő 1816-ból való, a Hajdúsági Múzeum néprajzi gyűjteményéből, ltsz. 53. 357. 40. b. A csengő belső oldalán TI monogrammal, amelyből az I jelzésről nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy I (István) vagy J (János) keresztnevű készítőjére utal. A csengő oldalán vésett díszítő motívum van, közepében az évszám. Korai datált darab van még a Néprajzi Múzeum tulajdonában, 1818-ból (ltsz. 68. 122.3. Oldalán vésett díszítő motívum közepében az 1818-as évszám), valamint a Déri Múzeum tulajdonában (így 1824-ből való darab (ltsz. V. 59.10.1.) és egy 1829-es (ltsz. V. 1912. 279.), mindkettőn vésett díszítő motívum, közepében monogrammal, az évszám a minta két oldalán elhelyezve. Az 1830-as évektől egyre több datált darab található a múzeumokban, a pásztoroknál, lovas gazdáknál és a gyűjtőknél. A legtöbb csengő a XX. század első feléből való, készítője a legismertebb mester, Tisza Nagy Imre, akiről Ecsedi is írt. A csengő oldalán lévő motívum sem sokat változott a majd másfélszáz év alatt, a csengőkészítés technikájának elsajátításához ez is hozzá tartozott. A minta elnevezése változatos, Ecsedi István így írja le: „...a 14 Származási hely: Jászdózsa 15 Származási hely: Szentistván 16 Származási hely: Hajdúdorog, Debrecen 17 Származási hely: Hajdúnánás, Hajdúböszörmény 18 Származási hely: Hajdúszoboszló, Vámospéres, Nádudvar, Monostorpályi, Hortobágy. 19 Származási hely: Hajdúszoboszló. 20 Kovács István: A harang. (Budapest, én.) 167