Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 7. (Hajdúböszörmény, 1990)
TÖRTÉNELEM — GESCHICHTE - Nyakas Miklós: A hajdúkerületi székház építésének megszervezése
négy létrát is elkészíti, a lépcsőkkel együtt. A szerződés érdekessége, hogy a vállalkozó kötelezte magát arra, hogy a tetőszerkezetet a kőműves munkákkal szinte párhuzamosan végzi — nyilván a már felhúzott falak esőzéstől való védelme érdekében — s mindezért összesen 4600 rénes forintot kért és kapott. A szerződésben itt is benne állott, hogy a hajdúvárosok biztosítanak fuvart az anyag Tokajból Böszörménybe való szállítására, segédmunkásokat biztosítanak, s a mesterlegények pedig, amíg azok Böszörményben dolgoznak, ingyen szállást kapnak. Az ide szállított, de még be nem épített zsindely és lécek őrzéséről pedig gondoskodnak. 3 4 Komoly gondot jelentett az épülethez — elsősorban a bolthajtásokhoz szükséges vasak, illetve a mész és a faanyag beszerzése. Ezeknek megszerzését általában az egymást váltó hajdúkerületi építtető inspektorok intézték. Kezdetben vasárut a városban átutazó és rendszerint a debreceni vásárba tartó kereskedőktől vásárolták meg, de a nagyobb mennyiséget már eleve megrendelték. Az így vásárolt nyersanyagból — a már jelzett módon — helyi kovácsmesterek készítették a vonóvasakat. Az átutazó kereskedők rendszerint a felvidéki Csetnekről jöttek, míg a nagyobb megrendelések a diósgyőri állami tulajdonban lévő vashámorból történtek. Nagyjából ugyanígy szerezték be a faanyagot is. Abban az esetben, ha az építtető inspektorok a debreceni vagy a nyíregyházi vásárokban előnyösebben vásárolhattak faanyagot, akkor azokat meg is vették. Ezek rendszerint kisebb tételek voltak! A nagyobb beszerzések rendszerint Máramarosból és a bihari hegyekből, Belényes környékéről történtek. 1805-ben például Nánás város vásárolt kétszáz szál deszkát, amellyel az addigra már félig kész épületet a tél viszontagságai ellen fedték be. A deszkák Böszörménybe szállítását részint Nánásnak, részint pedig Dorognak kellett vállalni. Rendkívül tanulságos az a jelentés, amelyet Jablonczay Petes Lajos hajdúkerületi számvevő (perceptor) nyújtott be a kerületi közgyűlésnek Máramarosban tett útjáról, amelynek a nyilvánvaló célja az volt, hogy ott a lehető legolcsóbban szerezze be a kerületi székházhoz szükséges gerendákat és egyéb faanyagot. 3 5 1803-ban kelt útra a kerület megbízásából, hogy keresse fel a máramarosi királyi birtokok adminisztrációját. Ott sikerrel is járt, mert engedélyt kapott arra, hogy a bustyánházi királyi birtokról építő anyagot vásárolhasson. Sőt megígérték azt is, hogy a vásárolt anyagot leszállítják a Tisza partjára. Szerencséje volt, mert a királyi kincstár ekkor éppen eladási tilalmat léptetett életbe. Az anyagok árát is a múlt évi rendelkezések szerint állapították meg. A másfél colos deszka huszonkét krajcárba került, míg az egycolosé húsz krajcár volt. A lécek ára darabonként öt krajcár. Az útra Jablonczay Petes János öszszesen tíz napot fordított, s harmincöt stáció forspontot vett igénybe, amelyért természetesen napi díjat kapott, mint az építtető inspektorok 34 Uo. F. 6. No. 3. 1814. Az 1809. évi számadásoknál. 35 Uo. IV. A. 502. a. 1803. 285. 16. és IV. A. 502. b. F. 3. No. 33. 1803. 36 Másként Bustyaháza néven is emlegetik. Orosz-német falu. Vö. Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára. (Pest, 1851) I, 188. 124
