Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 6. (Hajdúböszörmény, 1987)
TÖRTÉNELEM — GESCHICHTE - Nagy Sándor: Fejezetek a hajdúvárosok és a Hajdúkerület büntetőbíráskodásából
A Forgách-féle utasítás szerint a hajdúvárosok büntető hatáskörébe csak a közönséges bűncselekmények elbírálása tartozott. II. Mátyás említett oklevelében a hajdúk kiváltságainak elismerését ahhoz a feltételhez kötötte, hogy két hónapig saját költségükön, majd pedig amíg szükséges, zsoldért kötelesek a magyar király mellett hadba szállani. Emiatt rendelkezett az utasítás 7. pontja úgy, hogy azt a hajdút, aki titkon vagy nyíltan más pártra „praktikálna", és áruitatást indítana, mindjárt el kell fogni, és Kassára kell kísértetni. A Habsburg-ház érdekeit sértő ilyen magatartás politikai bűncselekménynek minősült, s első fokú elbírálása is a kassai főkapitány hatáskörébe tartozott. A hajdúvárosok kapitányainak nem kis gondot okozhatott, hogy a Forgách-féle utasításban megjelölt bűncselekmények elkövetőit milyen módon vonják felelősségre, egyáltalán hogyan folytassák le a büntetőeljárást. Erre vonatkozóan az instrukció nem rendelkezett, hiszen kodifikált büntető perrendtartásunk még nem volt. (Az első magyar bűnvádi perrendtartást csak 1896-ban iktatták törvénybe: 1896:XXXIII. te.) I. István uralkodásától kezdve törvényeink időnként tartalmaztak ugyan eljárásjogi rendelkezéseket, de ezekből a részletszabályokból, amelyek főleg a tanúkkal szemben támasztott erkölcsi követelményekre, a törvényszékek tartásának idejére, illetékességére stb. vonatkoztak, egységes eljárásjogi rendszer nem alakult ki. Ennek káros következményeit már I. Mátyás felismerte, és 1486. évi VI. dekrétuma szerint célul tűzte ki, „hogy azokat a rendetlenségeket és megveszett visszaéléseket, amelyek ebben az országban... főképpen pedig a törvényszékeken előfordultak", megszüntesse és kiirtsa. Evégett az országgyűléstől olyan állandó szabályok alkotását kívánta, „amelyeket mindenki örök időkre törvények ül és írott jogul ismerjen el". Az igazságszolgáltatásban tapasztalt „rendetlenségeket és megveszett visszaéléseket" azonban sem a 78 cikkelyből álló VI. dekrétum, sem pedig ezt követően a jogszolgáltatás egyik-másik kérdését szabályozó törvényeink nem szüntették meg. A feudális társadalom uralkodó osztályának érdeke nem kívánta meg a szilárd törvényes rendet, de az sem hagyható figyelmen kívül, hogy az országgyűlési végzésekről a jogalkalmazó szervek nemigen szereztek tudomást. A törvényeket csak nagyon hiányos kéziratos gyűjteményekből lehetett megismerni, de ezeket a drága másolási költségek miatt a megyék, a bíráskodási joggal felruházott városok és az úriszékek nem tudták megszerezni. A nyomtatásban megjelent első jogi munka, amely II. Ulászló király megbízásából a feudális szokásjogot rendszerbe szedte, Werbőczy István 1517-ben latin nyelven Bécsben kiadott Tripartituma, Hármaskönyve volt, a bírósági eljárásra azonban részletes szabályokat ez sem tartalmazott. A Tripartitumot legelőször Weres Bálint fordította magyar nyelvre, és 1565-ben Hoffhalter Rafael nyomdász Debrecenben jelentette meg Magyar decretum, melyet tripartitomnak neveznek címmel. Ezt követően Debrecenben még kétszer, 1611-ben és 1639-ben látott napvilágot Werbőczy műve latin és magyar szöveggel. A három debreceni kiadás példányszámára nincsenek adataink. Azt Gálién János kassai könyvkereskedő 1583. évi hagyatéki leltárából tudjuk, hogy a Hármaskönyv nagyon drága volt. Az 1565-ös kiadás 1 forint 20 krajcárral szerepel a leltárban, Melius Péter Herbariuma pedig csak 40 krajcárral van felvéve. 3 A Hármaskönyv már tíz kiadást ért el, amikor 1581-ben Frankfurtban Bonfini Magyar történetének mellékleteként Zsámboki János közreadta az első törvénygyűjteményt, amely — igen hiányosan — csak az 1481-ig alkotott dekrétumokat tartalmazta. Néhány évvel később, 1584-ben jelent meg Nagyszombatban Mosóczy Zakariás váci és Telegdy Miklós pécsi püspökök összeállításában az 1584-ig hozott törvények — szintén hézagos — gyűjteménye. A Forgách-féle utasítás kiadásakor — 1613-ban — tehát a kéziratos törvénygyűjteményekből, Werbőczy Hármaskönyvéből, Zsámboki János 1481-ig, valamint Mosóczy Zaka3 Benda Kálmán—Irinyi Károly : A négyszáz éves debreceni nyomda. (Budapest, 1961.) 44. 84
