Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 6. (Hajdúböszörmény, 1987)

TÖRTÉNELEM — GESCHICHTE - Nagy Sándor: Fejezetek a hajdúvárosok és a Hajdúkerület büntetőbíráskodásából

riás és Telegdy Miklós 1584-ig terjedő törvénygyűjteményéből lehetett hazai jogunkra ismereteket szerezni. Nem valószínű, hogy a letelepítést követő években ezek a munkák vagy közülök bármelyik is eljutott volna a hajdúvárosokba. A törvénygyűjtemények hiánya mellett a bírói hatalom gyakorlását eleinte még az is nehezíthette, hogy a Bocskai által letelepített ún. szabad hajdúknak a fegyverforgatáson kívül másfajta, főként pedig jogi ismereteik nem voltak.

4 Lehetséges, hogy a városok élére került kapitányok első ízben a katonáskodásban kitűnt, hadiérdemeket szerzett hajdúk közül választották ki azt a 12 esküdtet, akiknek a közreműködésével a büntetőhatalmat gyakorolhatták, a későbbiek során azonban az esküdteket a városok lakossága választotta. Az esküdtek testületét nevezték magisztrátusnak, szenátusnak, illetve (városi) tanácsnak. Ennek a laikus — talán többségében írástudatlan — testületnek kellett leraknia a polgári életmódra áttérés alapjait, és a bűnözőkkel szemben megvédeni a hajdúk társadalmát. Arra nincsenek adataink, hogy a letelepítést követő években a jogban járatlan tanácsok hogyan bíráskodtak, mert a megmaradt legrégibb városi jegyzőkönyvet 1629. december 22én Szoboszlón kezdték vezetni. A jegyzőkönyv vezetése arra mutat, hogy már nótáriust, jegyzőt is alkalmaztak az írásbeli munkák végzésére. A másik ránk maradt legrégibb protokollumot 1694-től Vámospércsen vezették. Ez azonban nem azt jelenti, hogy eddig az időpontig a városnak egyáltalán nem volt jegyzőkönyve. Nyilvánvalóan az 1620-as években nem csupán Szoboszlón, hanem a többi hajdúvárosban is működött nótárius,azonban a jegyzőkönyvek és egyéb iratok a török—tatár dúlások következtében megsemmisültek. A szoboszlói protokollumban az első büntető vonatkozású bejegyzés 1630-ban kelt. Ekkorra már közel negyedszázada éltek a hajdúk és családtagjaik új, állandó lakóhelyeiken, s a bejegyzések azt mutatják, hogy az eltelt évek során a tanácsok megszerezték a városigazgatásban és a jogszolgáltatásban a legszükségesebb ismereteket. Arra vonatkozóan, hogy honnan szerezték a kapitányok ezeket a tudnivalókat, nem alaptalan az a feltevés, hogy Debrecen város tanácsától, amelynek a hajdúk letelepítésekor már nagy gyakorlata volt mind a közigazgatásban, mind pedig a peres (polgári és büntető-) ügyek intézésében. Az az ellenséges érzület, amely a hajdúk fékezhetetlen, a város és polgárainak javait sem kímélő magatartása miatt a XVI. század utolsó és a XVII. század első éveiben meghatározta Debrecen város tanácsának és lakosságának a hajdúkhoz való viszonyát, a letelepítés után fokozatosan feloldódott. Már az 1610-es évektől egyre szorosabb kapcsolatban állottak Debrecennel. Itt értékesítették mezőgazdasági termékeiket, s innen szerezték be iparcikkszükségleteiket. Kapcsolatukat a gazdasági szükségszerűségen kívül a kálvinista vallás is erősítette, így több útja-módja volt, hogy a hajdúvárosok vezetői megismerjék Debrecen közigazgatási és igazságszolgáltatási rendszerét.

5 A debreceni tanács tagjai annak ellenére, hogy városuknak a hajdúkkal birtokjogi ügyekben nézeteltérései s perei támadtak, közigazgatás-szervezési kérdésekben minden bizonnyal készségesen adtak útbaigazításokat a hozzájuk forduló hajdúvárosi tiszteknek. Egyébként a jószomszédi viszony a Hajdúkerület kialakulása után is megmaradt közöttük, amit számtalan barátságos hangú levélváltásuk mellett az is igazol, hogy a XVIII. század derekától a hajdúkerületi közgyűléseken időnként Debrecen város két szenátora is megjelent, s a kerületi orvosi állás megszervezéséig, 1772-ig szükség esetén a debreceni orvosok látták el büntetőügyekben az orvosszakértői teendőket. S hogy a XVII. században Debrecen közigazgatási és ítélkezési gyakorlata volt valamennyi hajdúváros előtt a példa, ezt az is bizonyítja, hogy városaik szervezete azonos módon fejlődött, és büntetőbíráskodásukban sem volt lényeges eltérés. 4 A szabad hajdúkra és a hajdúvárosok lakóira 1. Nagy László: Hajdúvitézek (1591—1699). (Budapest, 1983.) 25—46. 5 Rácz István: Szoboszló város 1606—1725. In: Hajdúszoboszló monográfiája. (Szerk.: Dankó Imre, Hajdúszoboszló, 1975.) 174. 85