Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 6. (Hajdúböszörmény, 1987)
TÖRTÉNELEM — GESCHICHTE - Szendrey István: A szatmári béke „követének" családi és vagyoni viszonyairól (Komáromi Csipkés György)
A család jelentősnek tűnő zálogvagyont is bírt Értarcsán, Eradonyban, Apátiban és Kólyon is, ahol pl. a 3 zálogtelek mellett volt 16 saját telkük a 274 kapaaljnyi szőlő mellett, amelyből 34—35 kapaalja jutott egy-egy örökösnek. Volt itt még 17 alattvalójuk (jobbágyok?!) és 38 szőlőbérlőjük is. De ez még nem a teljes vagyon, mert mindezeken túl voltak még Ottományban, Zsákán, Tetétlenen, Nádudvaron és Szováton további részbirtokok és tárolt termények. Ez utóbbiakból pl. 408 cseber és 24 kanta bor, ami összesen kb. 17 418,6 liternek felel meg, ha az ún. kiscseberrel számolunk. Azonban ha a nagycsebert vesszük alapul, úgy már 34 476 literről lehet beszélni, ámbár az, hogy melyik mértékegységről van szó, nem derül ki. Az viszont nyilvánvaló, hogy 17 000 liter bor is hallatlanul sok, hát még a közel 35 ezer. Az elvermelt szemesterményt Zsákán és Tetétlenen éppúgy nem osztották fel, mint Rhédey Julianna örökségét, amelyek Zemplén, Szepes, Bereg és más vármegyékben voltak. Feltűnő lehet, hogy miként az ottományi kúriát, Bodóházán az erdőt osztották fel, pedig általában ezeket a javakat vagy egy örökös, vagy mindannyian közösen szokták használni. Megfigyelhető még egy különleges vonás ebben az osztozkodásban. Ottományban volt egy Lukács András nevű örökös jobbágy öt fiával és 23 éves öccsével. Ugyanitt Lukács István szintén örökös jobbágy egy kicsi fiúgyermekével. Valamennyiüket elosztották egymás között, éppúgy, mint más vagyontárgyakat. Egy-egy örökösnek 2 fő jutott az „embervagyonból", mert az apát legkisebb fiával egy örökösnek ítélték, amiért aztán a többit más vagyontárggyal kárpótolták. így sem gondoljuk, hogy a családokat ténylegesen „szétszabdalták" volna —legalábbis nősülésük idejéig nem —, de jogilag mindenképpen elosztották az örökös jobbágyokat (lehet, hogy csak a két Lukács volt örökös!?!), bizonyos humánus elv szerint. Számos egyéb is kiolvasható még ebből az osztálylevélből. Többek között az, hogy ez a harmadik generáció még 1761-ben Komáromi alakban írta és használta a családnevet — lehet, hogy más ágak már nem —, és hogy nincs nyoma többé az eredeti Csipkés családnévnek. A teljes és helyes névalak ekkor ezen az ágon: kóji Komáromi? 4 Ezenfelül olvasható, hogy a nagyapa családi ereklyének számító aranyláncot kapott III. Károlytól a szatmári békéért. Ezt a láncot az egyenes ági első fiú örökölte, és vigyáztak rá, hogy a családban maradjon. További sorsáról azonban nem tudunk. 3 5 Emeljük még ki, hogy pl. a kólyi szőlőjüket jórészt más helységből való bérlőknek adták ki használatra, de láttuk, így is alapvető jövedelemforrásuk volt a bor. Végezetül: a magyar társadalmi osztályok, rétegek a feudalizmus korában sem mereven zártak. Egy polgárcsalád tehetséges, szorgalmas és becsületes gyermeke munkával felkerülhetett az uralkodó osztályba, annak a legkiválóbb tagjai közé is. Feltűnő lehet, hogy a felvilágosodás századában ebben a körben a nagy műveltségű emberek mellett megtalálható az írástudatlanság is. Mint ahogyan az is valószínűsíthető, hogy a „terebélyes nagy fa" nem mindenik ága vált művelt, előkelő, vagyonos emberré, hanem szegény városlakó vagy legfeljebb szegény nemes maradt. 34 A Komáromi-örökösök, illetve rokonságukra az említetteken túl lásd: Fényes E. i. m. I. 23., 140— 141., II. 235—236., 111. 100., 126., 138—139., 173., 215., IV. 153., 254., 292., 332—333. stb. 35 Fontosnak tartjuk ismételten a családnevek alakulásáról való szólást, mert az MTA elnöksége legutóbb teljes joggal vetette fel, hogy az irodalom- és történettudomány „segítsen a helyes névformák megállapításában". Hogy ez mennyire indokolt, arra itt csak egy példát. A DKK 1909. i. m.-ben négy soron belül olvasható Dobozi és Dobozy alak, kiváló kutató tollából, és ez nemcsak a század elején volt így. Ma is összevissza írjuk a Báthori-Báthoryt, vagy pl. Bartha Boldizsár nevét a legújabb kiadás és a sajtó is Barta Boldizsárként hozta; rosszul. Lásd DKK i. m. 66., ill. A magyar helyesírás szabályainak 11. kiadása. (Bp., 1985.) 11. 64
