Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 6. (Hajdúböszörmény, 1987)
NÉPRAJZ — VOLKSKUNDE - Makoldi Sándorné: „Aki nem hiszi, járjon utána" (Hajdúnánási hiedelmek)
figyelj, Klári! Vót-e nállad valaki ecetet meg tojást kírni?" Mondom: Vót! (Ismertem.) „Adtál neki?" Adtam egy decis pohár ecetet, meg két tojást. „Akkor vitte el a tejet!" Rettenetes hozzáfogtam nevetni, pedig oszt a lett a nóta vége, hogy ez teljes lehetetlen! Ilyet nem tudok elhinni! Ez valamikor lehetett, de most nem, a XX. században! Azt mongya, higygyem el. No, másnap reggel jön újra a sógorom, hogy „Na nénnye! Van tej?" Nincs. Azt mongya, hogy itt a Munkácsy utcán lakik a nagyapám, Szíp Sándornak hítták, tessék elmenni ahhoz, elpanaszolni neki, hogy mi a helyzet! Elmentem Szíp bácsiho. Azt mongya, mikor meglát: „No, mi újság! Látom, hogy a teheneddel van baj!" Hát mondom, avval. Márton kűdött. így meg így jártam. Én már nem merek annak a tehínnek a környíkire se menni! Azt mondja: „Ha hazajön a csorda, kössítek be a tehenet. Tudom, van az uradnak ilyen régi fafúrója, ezt tüzesíccsétek meg. Oszt ahogy van így a küszöb, ezt avval a tüzes fúróval kilenc helyen jó mélyre fúrjátok ki. Kilenc lyukat. Az istállóküszöbön. Annyira mán csendesedik a jószág, hogy kétliternyi tejet tudtok fejni tűlle. Azt öntözzétek bele a lyukakba. Akkor pirítsál egy tenyérnyi kenyeret, egy szalonnasütővel szúrd keresztül, oszt a szemöldöklyukba tűzd ki. Azt a kenyeret onnít soha el ne vegyítek." Azt mondom: De hisz az a kenyír lerohad onnét ! „Az fiam soha! És tényleg, csak rászáradt, de sose esett le. Oszt akkor mondta, hogyha mindezeken túlleszünk, akkor ne nyújjak a tehínhe, csak másnap reggel. Amikor kimegyek, szólítsam nívről a tehenet, húzzam végig a girincén a kezemet, oszt úgy üjjek alá. Sohase mozdult az többet, leadta a tejet rendesen. Ez vélünk törtínt meg ! Nem akartam elhinni, de megtörtínt vélünk ! A szomszédasszony meg leste, mert közben nekem mondta Sándor bátyám, „hogy mikor fúrjátok a küszöböt, akkor majd kiabálnak, de sose nízzil hátra, semerre, csak azt csináld, amit mondtam!" A szomszídasszony meg az előszobaablakon leste, oszt látta, hogy itt szaladgált az illető. Rettenetesen nevetve jött átal, hogy ugyi tudom, hogy ki csinálta?! Én nem tudom, mert nem mertem arra nízni, de hallani azt hallottam! Ki vót az? Egy bábaasszony! Majd idő elteltivei valamin rajtavesztett. Úgy látszik, voltak Sándor bácsinak több ilyen dolgai — elverték valahun. Hogy öt évig bizony nem tudott dolgozni. 2 6 Anyánk meghalt fiatalon. Bevetődött egyszer egy sátoros cigányasszony. (Ez most történt már, körülbelül a hatvanas években.) Azt mondja, hogy ű a halottakról tud beszílni. De csak úgy beszél, ha bévül engedik a házba. Elkérte a nénémtül a jányának a szép fehér delinkendőjét, egy tojást tett bele, tüzet gyújtott rajta, aztán: „Na, e rontotta meg a teheneteket!" Egy ember kípe gyütt ki belülle. Belefogta így a kendő közepibe a tojást. Odavágta a küszöbhö, akkor kibontotta a kendőbül, és mint egy szép pirosbarna fej, olyan minden vót. Egy ember fejét lehetett benne látni. És megrabolta őket: húsz kila lisztet, meg ami pízük vót, mindet elvitte — a jóslásért. Akkor átaljött énhozzám. Azt mondta a büdös cigán, hogy süket. Hát osztán nekem is beszílt, leült vílem szemben. Azt mondom: „Nem azt beszíled! Tudsz te a fenít ! Az én anyámról beszílj, ne másról!" Majd egyszer nagyon megharagszik, azt mondja: „Nem tudok jósolni, mert nem hiszed!" Nem vót süket. A holtakról nem beszílt semmit. 2 7 26 A.: B. G.-né, 60 éves, Hajdúnánás. 27 A.: S. L.-né, 11 éves, Hajdúnánás. 194
