Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 6. (Hajdúböszörmény, 1987)
NÉPRAJZ — VOLKSKUNDE - Makoldi Sándorné: „Aki nem hiszi, járjon utána" (Hajdúnánási hiedelmek)
De csak megjárta. Mert ahogy ment — nagy havak vótak —, egy nagy gulyakútba, olyan nagy gödörbe, belement. Nem látta, mert a hó betemette. Ő is alig tudott kimenekülni belűle — mind a kit lú ott maradt, egymásra bukott. Ű is alig tudott kivergődni. De megcsinálta. 2 3 Boszorkány Az öreg Lente Sándor bácsi magyarázta el, hogy még akkor, abba az időszakba a fiatalok, mán a fiúk, összejártak egy-egy istállóba „tanyázni". Az egyik is vitt egy kanta bort, a másik is, oszt borozgattak. „Mentek másüvé is, de mitűllünk indultunk ki. Az ajtót beakasztottuk. Mikor visszamentünk, mán későbben, íccaka vót, meg hajnalfelé az idő — hát alig tudtunk bemenni, be vót támogatva belülről az istállóajtó. Ki lehet itt? Ki járhatott itt? No osztán addig-meddig, befeszítettük. Ahogy bementünk, egy nagy büdös macska ott ült a jászolprémen. Na, ne engedjük el, üssük agyon ezt a macskát! Egy ütőeszközt vettünk, addig vertük, hogy egyszer kinyúlt a macska. Félrelöktük, ahogy ott a tűzhely megvót. Tüzelgettek ott, hát nem is figyeltek rá se semmit. Majd egyszer valamelyik oszt: »Nizzítek mán! A döglött macska elment innen !« No osztán italba is vótunk, nem sokat törődtünk az ilyesmikkel. Addig, hogy hajnalban már a fiákeres vitte az embereket a vonatho. Verik egyszer a kisajtót. Hát kimentem. Mondja a fiákeres: »Itt meg egy asszony van meghalva.« Az árok szílín ott feküdt. Ennyit magyarázott. „Agyonvertük a macska képibe azt az asszonyt." Egy bábaasszony vót. Ismertík. 2 4 Megellett egy fiatal üszőnk. Adott is mán szípen tejet, s a lányomnak adtuk. Kivezettük a vásárba, hogy mennyit ígérnek érte, hogy nehogy olcsóbban. Egy Oláh nevű asszony azt kérdi tűllem, hogy bevált-e a kis üsző, hogy-mint. Tudtuk mink azt, hogy jó, magunk nevelíse vót. Aszt mondja: „Mennyit ad?" •— Hát vagy 20 liter tejet! No, ez ebbe maradt. Másik alkalomkor mennék a piacra. Ehun gyün. Aszt mongya: aggyak neki egy üveget! Mondok neki, hogy nem érek rá én, menni akarok a piacra, meg nincs is nekem üvegem. De addig zsarolt, míg oda nem adtam neki. Elvitte. Hát aztán este mán az én tehenem víreset mutatott. Víreset adott, reggelre meg semmit. Elvitte a párom állatorvosho, osztán mondja neki: „Lehet, hogy tudok segíteni, de nem biztos — megpróbálom." Adott gyógyszert, és azt mondta, minden órába fejjík a tehenet. Majd mi történt, a tehén jóra gyütt. Majd ez az asszony egy hit múlva szalad, hogy az ű tehene meg akar dögleni. Meg is döglött. Átment rá! 2 5 Velünk történt. Hazajött a csordáról a tehenünk. Semmire sem gondolva, mert sosem volt vele problémánk, nyugodtan aláültem fejni. És a jámbor jószág felrúgott a jászolprémre. Nem mertem többször hozzányúlni. Az uram próbálkozott, de ugyanarra a sorsra jutott, amire én. Jött a sógorom tejír. Mondom néki, hogy nincs tej, Márton, mert a tehén annyira rúg, hogy meg se lehet közelíteni. Nem tudom, mi törtínt ville. Azt mondja, hogy hát valakinek a keze idáig írt, rontásban van a tehén. Ez úgy 1958-ban történt. Én elmentem a szomszédasszonyomhoz. Mondom neki: „Hát nem tudom, megbolondult a tehenünk, nem tudom megfejni. Azt mondja a sógorom, hogy bizonyosan rontásban van. Mi a víleménye Zsuzsika néninek mint idős asszonynak?" Azt kérdezi tüllem: „Ide 23 A. : S. L., 80 éves, Hajdúnánás. 24 A.: S. L., 80 éves, Hajdúnánás. 25 A.: S. L-né, 11 éves, Hajdúnánás. 193
