Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 6. (Hajdúböszörmény, 1987)

NÉPRAJZ — VOLKSKUNDE - Barna Gábor: Hiedelemalakok Hajdúböszörmény néphitében

A róluk szóló történeteket ismerik a középkorúak, sőt nemritkán a fiatalok is. Hiszen nagyon sokan jártak és még ma is járnak a halottlátókhoz. Leghíresebb a mezőtárkányi jóslóasszony volt. Nála fordultak meg legtöbben Hajdúböszörményből. Halála után kezdett működni a dormándi asszony. Napjainkban Miskolcon túl, Putnokon él még egy halottlátó. Hajdúböszörményben és közeli környékén nem emlékeznek ilyen tudós emberre. A két világháború alatt és az utánuk következő években azonban egy-két helybeli asszony is foglalkozott jóslással. Bár sokan felkeresték őket — érthető okok miatt —, mégis a történetekben gondosan elkülönítik őket a mezőtárkányi és a dormándi halottlátóktól. A jósasszonyok felkeresésének feltétele, hogy az ember higgyen tevékenységüknek. Akik nem hittek, azokat nem fogadta, elküldte őket. A halottlátóknál ugyanis megjelentek az elhunytak lelkei, s a jósasszony közvetítésével elbeszélgettek a látogatóval. A beszélgetés mindig azzal kezdődött, hogy a halottlátó leírta az elhunyt külsejét, ruházatát, mozgását, s ha volt, megmondta különös ismertetőjegyeit is. Pl. bajuszos, szakállas, nehezen lélegzik stb. A halott ezután elmondta, hogy volt megelégedve a temetéssel, mit üzen a hátramaradtaknak, s milyen kívánságai vannak. Egyik idős adatközlőm egyszer próbára tette a mezőtárkányi jósasszonyt: végigkérdezte, hogy családja halottait milyen ruhában temették el, milyen haj- és bajuszviseletük volt. Mivel a jósasszony pontosan megfelelt minden kérdésre, hitt neki. Azt tartják ugyanis, hogy a halottlátók, a jóslók tudománya „Istentől van". Tudományszerzésükről többet nem tudnak. Ezen az alapon mégis élesen elkülönítik a boszorkányságtól, ami nem Istentől származó tudás. A halottlátók tevékenységükért soha nem kértek semmit. De akik felkeresték őket, már úgy készültek, s mindannyian adtak valamit : legtöbbször pénzt és élelmet. Voltak, akik ruhaneműt vittek. A természetfeletti lények hiedelemköréből mindössze a váltott gyerek, a lidérc, az ördög és a kísértet alakja ismert Hajdúböszörményben. A hitvilágon belül jelentőségük nagyon kicsi. A bennük való hit megszűnt, talán csak a kísértetet, a hazajáró lelket veszik komolyan. A váltott gyerekről s főleg a lidércről szóló történeteknek pedig már csak szórakoztató szerepük van. A hajdúböszörményi hiedelem szerint a boszorkányok, a bábaasszonyok kicserélhetik az újszülött kisgyereket. Ezért a csecsemőkre különösen vigyázni kellett. Ennek ellenére a boszorkánynál már ismertetett eljárásokon kívül más védekezési módot nem ismernek. Az ilyen „ellopott" gyerek olyan volt, hogy „nem nőtt, hanem megvénült". „Beszélni nem tudott, csak makogott." Ezek biztos jelei voltak annak, hogy a boszorkányok a kisgyereket elcserélték. A visszaváltás módját hozzáértő „öregasszonyok" ismertették az anyával. Azt mondták, hogy „fűtsön be a kemencébe, oszt vesse bele a gyereket. De sose féljen, mert akkor már ott lesz az övé". „Amikor be akarta vetni, egy asszony odavitte a gyerekit. Amazt meg elkapta és azt mondta, hogy ez az enyém." A váltott gyerek megszólaltatásának módjáról nem tudnak. A hiedelemnek ez a része ismeretlen. Említettem már, hogy a lidércről szóló történeteket ma már legtöbbször csak szórakoztatóként mesélik. Ugyanazokat a történeteket mondják el a fekete csirkéről, az ördögről és a gerlicéröl. Ezek a lidérc megjelenési formái. Általában nőkről mondják, hogy „egy olyan fekete tyúknak, aminek egy szál fehér tolla sincsen, az első tojását a hónuk alá vették, és ott kiköltötték". Három hétig kellett a tojást 179