Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 6. (Hajdúböszörmény, 1987)

NÉPRAJZ — VOLKSKUNDE - Deli Edit: Adatok a mosás, tisztálkodás hagyományaihoz Hajdúböszörményben

adatunk arra, hogy bodza levelét használták az ágyba téve élősdiek ellen, és diófa levelét illatosításra. A halott ruháját nem mosták ki, elégették, vagy a cigányoknak adták. Azt az ágyneműt sem használták tovább, amelyben meghalt, a szalmazsákot elégették, a tollat eladták a tollkereskedőnek, vagy azt is elégették. A pásztorokra a feleségük mosott, s ha még nem volt házasember, akkor a család egy nőtagja, leggyakrabban az édesanyja vagy lánytestvére. Hetente, kéthetente hazajártak tisztálkodni, akkor váltottak fehérneműt is. Ha valami miatt nem tudott hazamenni, akkor a felesége vitte utána a legelőre a tiszta ruhát. Volt olyan pásztor is, aki az egész nyarat kint töltötte a feleségével együtt, ilyenkor az asszony kint mosott a legelőn. A mosásról az a böszörményiek véleménye, „hogy azt lehetett hanyagolni, mást csinálni közben, míg a más munkákat, a kenyérsütést meg a kapálást nem lehetett abbahagyni, nem lehet megmondani, melyik a nehezebb, más mind, és mindet meg kell csinálni". Hajdúböszörményben azonban a földművelésből és állattartásból élő parasztpolgárok mellett nem hagyható figyelmen kívül a jelentékeny létszámú iparos, kereskedő és értelmiségi réteg sem, ahol a házi munkát a gazdaasszony irányításával a szolgálók végezték. Sok helyen a mosást nem a háznál dolgozó szolgáló végezte, hanem házhoz járó mosónék. Jó dolgú, tiszta, szegény sorú idősebb asszonyok, özvegyasszonyok munkája volt ez, akik ebből éltek meg, ebből tartották el családjukat. Más házi munkát nem végeztek, csak a mosástvasalást vállalták. A gazdaasszonyokkal való megállapodás szerint a hét egy bizonyos napján ment mosni a házhoz, vagy hazavitte magával a ruhát, és a tisztát szállította néhány nap múlva. Egy-egy mosóné 2—4 helyre járt mosni, a mosást ők is a már ismertetett módon végezték. A városban már a század elején működött mosoda, ahol az emlékezet szerint csak fehér ruhát lehetett mosatni, felsőruhák tisztításával nem foglalkoztak. Sánta Károly működtette a mosodát, ahol két lányával dolgozott, a jobb módúak hordták oda a ruhát, meg aki nem akart mosni. Fehérnemű, függöny, ágynemű mosását vállalták. A teknőben, háziszappannal végzett mosás, faszenes vasalás Hajdúböszörményben az 50-es évek végéig, a 60-as évek elejéig általános volt, ekkortól terjedtek el nagyobb mértékben a munkát megkönnyítő gépek. Néhány helyen azonban már a 30-as években használtak a mosáshoz gépet. Az egyik adatközlő így beszélt erről: „Takács cipészmesternek volt fából mosógépe. Egy kerek fadézsa volt, meg azon egy fagép volt, azzal lehetett mosni. Jó ismerősünk volt, néhányszor kölcsönadta, hogy mossunk vele. Ez még a 30-as években volt, de nem szerettünk vele mosni, inkább kézzel mostunk a teknőben/' A gépesítés a szenes vasalónak villanyvasalóval való felváltásával kezdődött, módosabb helyeken már a 40-es években, de volt, aki a 60-as évek közepéig használta a szenes vasalót. A vasalás megkönnyítése után néhány évvel vásárolták a keverőtárcsás mosógépeket, tömegesen a 60-as évek elejétől. Legkésőbb a centrifuga, a „facsarógép" használata vált általánossá, sokan csak a 70-es években szerezték be. Ma már minden háztartásban megszokott a mosógép és a szintetikus mosószerek használata, s ezzel az egyik legtöbb időt és energiát követelő házi munka elvégzése vált könnyebbé. II. A régi tisztálkodási szokásokról igen keveset tudunk, szüleink, nagyszüleink nemzedéke nem szívesen emlékszik vissza a „régi idők" tisztálkodási szokásaira, a vezetékes víz, a fürdőszoba általánossá válása és a korszerű testápolás, napjaink higiéniás követelményeinek megismerése és elfogadása után e hagyományokra való emlékezés is sokakban kellemetlen érzést kelt, hiszen ezekről az intim dolgokról soha nem volt szokás beszélni, s a kényelmes, fürdőszobás lakásokban élők ma már maguk is kicsit hitetlenkedve és a „jó, hogy elmúlt" érzésé146