Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 6. (Hajdúböszörmény, 1987)

NÉPRAJZ — VOLKSKUNDE - Deli Edit: Adatok a mosás, tisztálkodás hagyományaihoz Hajdúböszörményben

le nem jött. A második lúgon való főzés kevesebb ideig tartott, mint az első, a szappan ezalatt tisztult és keményedett. A második lúg leszedése után került sor a harmadik lúgon való főzésre, erre azért volt szükség, mert ettől lett szép fehér és jó kemény a háziszappan. A harmadik főzés után tisztázták le a szappant, ekkor vált el tőle teljesen a lúg. A kifőtt szappant négyszögletes öntőformába borították, ott hűlt ki teljesen. Volt, aki csak szappanöntésre használt formába öntötte, de volt olyan háziasszony, aki az asztalfiókot vagy a vályogvetőt használta erre a célra. A formába az öntés előtt házivászon ruhát tettek, hogy ne ragadjon a szappan a forma oldalához. A meleg masszát rézből készült szappanfőző kanállal a forma közepére öntötték, és ügyeltek rá, hogy a szappan a sarkokat is jól kitöltse, majd a tetejét egy pálcával elsimították. A kihűlt szappant kiemelték a formából, lefejtették róla a ruhát, és feldarabolták fára csavart dróttal vagy házicérnával. A feldarabolás után a mestergerendán vagy a padláson tartották a felhasználásig. A szappanfőzés második és harmadik lúgját sok háztartásban félrerakták, és felhasználták a mosáshoz, nagytakarításkor bútorok lesúrolásához. A háziszappan készítése előtt megmérték a hozzávalókat, mert ha valamiből kevesebbet vagy többet tettek bele, nem sikerült jól a szappan. 10 kg zsírnakvalóhoz 2—3 kg szóda és egy marék só kellett. A szappanfőzést Hajdúböszörményben általában tavasszal vagy kora nyáron végezték, mert akkor az udvaron jobban „elmegy a piszok", és könnyebben hűl ki a szappan. Azt tartják jó szappannak, amelyik szép fehér, sima, kemény, egyenletesen tömör masszájú, és jól habzik. A padláson sok helyen évekig is száradt a szappan, míg felhasználták, s úgy mondják, ez jobban tart, mosáskor nem kopik olyan gyorsan. A háziszappan esővízben tisztítja legjobban a ruhát, mondták adatközlőim. Régen Böszörményben majd minden háznál volt a csatorna alatt betonkád, dézsa vagy teknő, amiben felfogták az esővizet a mosáshoz. „Azért volt jobb, mint a kútvíz, mert jó lágy volt." Amikor nem volt elég esővíz a mosáshoz, a kútról hordták meg a vizet. Ez az asszonyok vagy a már nagyocska gyerekek feladata volt. A kútról a mosás előtti napon hordták meg a vizet, hogy másnap reggel jókor elkezdhessék a mosást. A szennyes ruhát ládában, a kemencesutban, esetleg az ágy alatt egy teknőben tartották. Néhány helyen emlékeztek felhajthatós, háromrekeszes ládára, amelynek egyik rekeszében a szennyest tartották, a másikban a tiszta vasalatlan ruhát, a harmadik rekeszben a foldoznivalót. A mosás napján korán reggel fazékban vagy a katlanban melegítették a vizet, fahamuból készített lúgot vagy zsírosszódát tettek hozzá, és a mosóteknőbe öntötték. A ruhát legalább egy-két óráig ázni hagyták, de olyan is előfordult, hogy a nagyon piszkos ruhát már este beáztatták, és így reggel könnyebben tudták kimosni a szennyeződéseket. Az egyik adatközlő szerint csak fehér ruhát és ágyneműt lehetett egész éjjel áztatni, a többi ruha nem bírta a hosszú áztatást, hamar kopott. A mosni való ruhát mind a két oldalán alaposan beszappanozták, majd a teknőben egymásra rakták, és hagyták, hogy jól „megkeljen", a lúgos víz és a szappan oldja benne a piszkot. Az áztatás ideje függött a háziasszony egyéb teendőitől, hiszen míg ázott a ruha, takaríthatott, elláthatta az állatokat, vagy más házi munkát végezhetett. Az első áztatólében mosták ki először a ruhát szappannal, s ha kellett, használták a gyökérkefét is. Az áztatóléhez töltöttek egy kis meleg vizet meg lúgot, így mostak első léről. A piszkos vizet az udvarra öntötték, oda, ahol nem jártak, vagy a trágyadombra. A víz kicserélését nagymértékben megkönnyítette az olyan fateknők használata, amelynek az aljába lyukat készítettek, hogy a piszkos vizet az alájuk tett vödörbe fel lehessen fogni. A fából készült dugó hamar kopott, ilyenkor rongyokkal körbetekerve akadályozták meg a víz csöpögését. A ruha piszkosságától függött, hogy két vagy három léről mosták ki. Az első két léről meleg vízzel mosták, a harmadik lével „forrázták" a ruhát, s hagyták állni, hogy dagadjon. A mosás után következett a ruha kifőzése. Csak a fehéreket főzték ki, a tarkákat nem. A ruha kifőzésének célja az volt, hogy még fehérebb legyen, s egyben így fertőtlenítették is. Egy mosófazékba vizet tettek fel főni, kis darab szappanokat reszeltek bele, és szódát 143