Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 6. (Hajdúböszörmény, 1987)

TERMÉSZETTUDOMÁNY — NATURWISSENSCHAFTEN - Sóvágó Mihály: Emlékezés a Keleti temető madaraira

A téli varjútömeg mind északi, északkeleti országokból jött ide. Őszi levonulásuk októberre esett, akkor néha egész nap feketélltek az égen sokezres seregeik. Február már lazított valamit a tél hidegén. Még itt időztek a januári fajok, a vegyes pintycsapatok is, de már a hó vége felé ott taktakolt a bokrokban a téli szállásáról visszaérkezett, fekete tollú, sárga csőrű feketerigó. Ez a fürgén ugráló, szépen fütyörésző kedves madár akkoriban csak az erdőn költött nálunk, ott is kevés. Egerészölyv kelt fel a földről, ahol megfagyott varjút bontogatott. Máskor közeledésünkre magas akácról repült fel, és sokáig itt körözött. Széles, kerek szárnyai csak lassú mozgást engedélyeztek neki. Ötven éve még nem fészkelt határunkban, de őszi-tavaszi vonuláskor rendszeresen megjelent. Szinte semmit nem evett egereken és pockokon kívül. Egészséges madarat nem tudott megfogni. Nem is féltek tőle az apró énekesek, ügyet se vetettek rá. Az árok menti gazosban ott cserregett a barátcinege. Végig szürke tollú, csak a feje teteje fekete. Az erdőn fészkelt, és onnan sokkal nehezebben mozdult ki, mint más cinegefajok. A rovartáplálék mellett ugyanis szerette a gyommagvakat, és ezek egész télen ellátták élelemmel. Főleg a vadkender magvait csipegette fel. A nagy fakopáncs kóborlóban vetődött be. Fehér hasával, fekete-fehér hátával, piros tarkójával szemre is mutatós madár volt. A káros rovarok pusztításával komoly hasznot hajtott. Kemény csőrével fáradhatatlanul kopácsolta az üreges fatörzseket, és hosszú nyelvével kihúzta a bennük lappangó rovarokat. Márciusban sokkal mozgalmasabbá vált a temető madárélete. Komolyabban megindult a vonulás. Egy darabig még itt lehetett látni a téli vendégeket, a kenderikét, a karvalyt, de ezek aztán elhúzódtak északra. Velük ment a süvöltő is, ez a mélán hüppögő, fekete fejű, fehér farktövű, gyönyörű nagy pintyféle, amelynek kakasa pipacspiros mellével és hasával a legszebb hazai madarak közé tartozik. Amellett nagy huncut, mert a fák rügyeit szereti csipkedni. Északi hazájából csak téli látogatásra ereszkedett le kisebb rajokban. A fenyőrigó is ilyenkor köszönt el. Ez a hamuszürke fejű, barna hátú vendég telelni járt le hozzánk, néha nagy csapatokban. Az ezüstfűz, a vadrózsa, a bodza bogyóit fogyasztja. „Csak-csak-csak-csak"-nak hangzó csacsogása messziről elárulta. A tujákon, a sűrű cserjéken egy vékonyan sípoló parányi szárnyas mozgott: a sárga fejű királyka. Egész Európa legkisebb madara, mindössze fél deka súlyú. Azért ez a törékenynek látszó, pici élő szervezet képes volt arra, hogy hazájában, a lucfenyvesekben, a fenyőágak közé rejtett fészkébe 8—10 tojást lerakjon, és ennyi fiókát fel is neveljen. Nálunk ősztől tavaszig járta a parkokat, kerteket, temetőket, a leghidegebb téli hónapokban délebbre húzódott. Csak március folyamán láttam a temetőben őszapót, madárvilágunknak ezt a különleges szépségű tagját. Ez sem sokkal súlyosabb, bár a kis hímek súlya megüti az egy dekát is. Pici testéhez aránytalanul hosszú, néha tíz centiméteres farok tartozik. Egy fél rizsszem nagyságú csőr, barna és fekete hát. S hogy miért „őszapó"? Mert a feje tiszta fehér, mint egy tisztes aggastyánnak. Van ugyan olyan alfaja is, aminek széles fekete csík húzódik át a szemén. Amikor először figyeltem meg, az az érzésem támadt, hogy a szemem káprázik, mert ilyen madár a valóságban nincs, csak a mesében és a művészek fantáziájában létezhet. Pedig tiszta színvalóság, hogy ez a kis cinegefaj él nálunk, és márciusban többször is összehozott vele itt a szerencse. Néha tíz is ott tornázott előttem az ágakon. Kis kerek szárnyuk finom berregő hangot adott, ahogy felrepültek, sípolva szólongatták egymást, végigkutatták a legvékonyabb ágacskákat, néha tótágast állva rajtuk, hosszú farkukkal egyensúlyoztak. Még egy hosszú farkú madár tűnt fel márciusban a temetőben, a barázdabillegető. Szép, kecses, könnyed járású, fehér arcú, fehér hasú, fejteteje, torka fekete, háta egérszürke. Sokat mozgott a barázdákban, ahol rovarokat keresett, és folyton billegette a hosszú, fekete10