Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 6. (Hajdúböszörmény, 1987)
TÖRTÉNELEM — GESCHICHTE - Nagy Sándor: Fejezetek a hajdúvárosok és a Hajdúkerület büntetőbíráskodásából
A régi hazai törvények értelmében a nemest előzetes idézés és perbehívás, valamint törvényes elmarasztalás nélkül letartóztatni nem lehetett, kivéve a szándékos gyilkosságon, faluk felgyújtásán, tolvajságon, rabláson és erőszakos paráznaságon (nemi közösülés) tettenérés esetét. Ha azonban a nemes a bűncselekmény elkövetésének színhelyéről elfutott, csak idézéssel lehetett a bíróság elé állítani. Az 1723 :V. tc. a nemesség különös kiváltságaként kodifikálta a Tripartitum I. rész 9. címében írt idézéshez való jogot, amely csak a szökésben levő vagyontalan gonosztevőket (1687:14. tc.) és a felségsértőket (1715:7. tc.) nem illette meg. A nemesi kiváltsághoz tartozott továbbá, hogy őket testi büntetéssel (pálcázás, veszszőcsapás) sújtani nem lehetett. Első pillanatra úgy tűnik, hogy a nemes és nemtelenek elleni büntetőeljárás mindössze annyiban különbözött, hogy a nemes — az említett kivételektől eltekintve — a cselekmény elkövetése után szabadlábon maradt, a bíróság elé írásban kellett idézni, és testi büntetésre nem volt ítélhető. A konkrét ügyek vizsgálatából azonban egyfelől az derül ki, hogy ennél sokkal mélyrehatóbb, a nemeseknek a büntetőeljárásban is kiváltságos helyzetet biztosító különbségekről van szó, másfelől a nemeseket megillető jogok gyakorlati alkalmazása sem volt problémamentes. Bocskai István 1605-ben Korponán és 1606-ban Kassán kelt kiváltságleveleivel a letelepített hajdúkat mindkét nembeli törvényes leszármazóikkal együtt Magyar- és Erdélyország igazi, született nemesei sorába emelte. Bár a kiváltságleveleket későbbi királyi rendeletek több ízben megerősítették, a hajdúk nem élvezhették az országos nemeseket egyénenként megillető jogokat, ők nem személyenként, hanem együttesen és csak a hajdúvárosokban gyakorolhatták a nemesi jogokat. Már a letelepítéstől kezdve a városok, majd kialakulásától a Hajdúkerület szívós küzdelmet folytattak kiváltságaik és nemesi jogaik elismertetése érdekében, éppen ezért feltűnő, hogy egészen a XIX. század elejéig maga a kerületi törvényszék nem folytatott egységes gyakorlatot a hajdúleszármazottak büntetőügyeiben. Hol alkalmazta, hol pedig figyelmen kívül hagyta a nemesekre vonatkozó eljárásjogi rendelkezéseket, noha nem okozott nehézséget annak megállapítása, hogy kik a hajdúnemesek. Rendelkezésre állt ugyanis Forgách Zsigmond felső-magyarországi főkapitány 1613-ban kiadott rendeletére a nemesi kiváltságokkal felruházott hajdúkról készített összeírás. Ez az ún. „hajdúk katasztruma" az 1790-es években kallódott el, s máig sem került elő, megmaradt viszont I. Lipót rendeletére az akkor még hét hajdúváros lakosságáról 1702-ben készült összeírás, amely — ha nem is teljesen megbízható pontossággal — név szerinti felsorolásban tartalmazza a beköltözött nemesek és szabad személyeken kívül a hajdúnemeseket is. 1790-ig tehát a hajdúk katasztrumából, ennek elkallódása után pedig az 1702-es összeírásból meg lehetett állapítani, hogy név szerint kik voltak a letelepített hajdúk törvényes leszármazottai, vagyis a hajdúnemesek. Ennek ellenére a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított hajdúleszármazottakat igen gyakran nemcsak letartóztatták, hanem a kerületi törvényszék őket testi büntetésre ítélte. így pl. Magi András nánási és Sóvágó István böszörményi lakosokat lopás, illetve paráznaság miatt 1761-ben letartóztatták, és 60-60 pálcaütésre ítélték. Mező Ferenc böszörményi embert 1762-ben veszélyes fenyegetés miatt kísérték a kerületi börtönbe, s 40 pálcaütésre ítélték. 1763-ban Zudor István vámospércsi lakost paráznaság miatt fogták be, és 60 pálcaütés volt a büntetése. Ugyanígy jártak el 1764-ben Görög Demeter dorogi hadnagy Márton nevű fiával, aki lopás miatt 75 pálcaütés elszenvedése után szabadult a kerület börtönéből. Siteri János nánási lakost paráznaságért 1766-ban 100, 1768-ban pedig 80 pálcaütésre ítélték. 55 b Az említett elítéltek az 1702-es összeírás tanúsága szerint letelepített s megnemesített hajdúk ivadékai voltak. 5 6 55/b HBML. B.-ügyek. 1761. Fase. J. N° 11. és 27. 1762. Fase. K. N° 7. és 10. 1763. Fase. L. N° 9 1764. Fasc. M. N ü 6. 1766. Fasc. O. N° 23. 1768. Fase. Q. N° 2. 56 Herpay Gábor: Nemescsaládok Hajdúvármegyében. (Debrecen, 1926.) Hajdúnemesek. 35 -97. 97
