Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 5. (Hajdúböszörmény, 1983)
TÖRTÉNELEM - Bocskai István erdélyi fejedelem születésének 425. évfordulója tiszteletére rendezett tudományos ülésszak előadásai - Szendrey István: A harmadik hajdúfelkelés
legalábbis ebből a részéből semmi sem lett, s már 1608 nyarán az volt a terv, hogy az erdélyi fejedelemhez tartozó hajdúkat Nádudvarra, a várból a királyiakat Csegére telepítik át. Röviddel ezután a fejedelmi hajdúknak Nádudvar mellé még Kaba pusztát is oda ígérték s természetesen a királyiak mennek Csegére." Azonban a területi-politikai vitában ebből sem lett semmi. A kérdést végtére is Báthori Gábor fejedelem oldotta meg oly módon, hogy 1609. szeptember 13-án Böszörményben, saját birtokára telepítette át a hozzá hű hajdúkat. Ezzel egy időre megoldotta a kállói viszálykodást. 4 Azért mondottuk, hogy a hozzá hű katonákat telepítette át Báthori Gábor, ugyanis úgy látjuk, hogy a Kálióban élők korántsem voltak egységesek. A várban lakók eleve a királyhoz tartoznak, de valószínűleg a városban élők egy része is inkább királypárti volt, akik nem támogatták a fejedelmet. Erre mutat, hogy az áttelepülés után 7 évvel, 1616. szeptember 13-án 57 hajdúcsalád lakott Kálló városában. Felvethető, hogy 7 év elegendő idő volt a korban ahhoz, hogy a környéken élő, még le nem telepített hajdúságból valóságos település létesüljön, s 57 hajdú esetében erről is lehet szó, hiszen nem is élveztek kiváltságot. Valójában ez az érvelés nem alaptalan, mégis azon az állásponton vagyunk, hogy Báthori Gábor szabadságolására nem jöttek át a városból valamennyien Böszörménybe, inkább a vár védelme, közelsége mellett döntöttek. 5 Az áttelepüléssel Kálló elveszítette a Bocskai által adományozott jogokat, hiszen az kollektív szabadságot jelentett és csak a böszörményiekre újította meg Erdély fejedelme. Mindenesetre a Császár Edit által említett 2 kapitány, Erdélyi András és Szöcs János vezetésével a fejedelmet támogató vitézek jöttek városunkba, akiknek ez az Erdélyhez hű magatartása eredményezte, hogy éppen ők játszották a meghatározó szerepet a harmadik hajdúfelkelésben. 0 Nem Bocskai-telepítés tehát Böszörmény, de aligha férhet kétség ahhoz, hogy 1609-ben Bocskai-kori hajdúk ülték meg a várost. Erdélyhez való ragaszkodásukat bizonyíthatja, hogy Erdélyi András kapitány 1000 hajdút vezényelt Bethlen Gábor 1619—1621 között folyó szabadságharcában s bizonyára ezért ismerte el a város hajdúkiváltságát Bethlen Gábor 1626-ban, amikor a magyar király még mindig nem volt hajlandó e kiváltságról tudomást venni. 7 Bethlen Gábor említett harcában elérte, hogy élete végéig Bécs átengedte neki az erdélyi részeket, az ún. 7 vármegyét, több felvidéki vármegyével együtt; nyilvánvalóan nem jószántából. Ezeket a területeket azonban a fejedelem halála után vissza kellett adni a Habsburgoknak. 1629-ben Bethlen érezvén egészségi állapotának rosszabbodását, még életében szilárd bázist akart teremteni ahhoz, hogy ne adják vissza ezeket a részeket Bécsnek. Erdélyi hívek mellett elsősorban Rákóczi György felvidéki birtokost, volt fővezérét szerette volna megnyerni tervének, de Rákóczi nem támogatta Bethlen elképzelését. Ekkor a fejedelem a hajdúkhoz fordult. Gyűlésbe hívta őket Debrecenbe, ahol testvére, id. Bethlen István szólította fel a hajdúságot a terület átadásának megtagadására. Ez a tárgyalás már valójában eredményesebb volt, mint Rákóczi megnyerése, mert bár érzékelhető a hajdúk körében is ingadozás — később egyenesen a szoboszlaiak elpártolása —, mégis hajlottak a javaslathoz, mert nem igen tetszett nekik, hogy a királyra kell majd felesküdniük. Különösen vonatkozott ez a böszörményiekre, akik Erdélyi András vezérletével voltaképpen Bécs állandó ellenfelének számítottak. 8 A debreceni gyűlés után rövid idő múlva elhunyt a fejedelem, a császári seregek pedig megindultak, hogy elfoglalják a szóban forgó területeket, Szabolcs megyét is. Az örök ellenség, a kállóiak meg Böszörmény ellen indítottak támadást. 3 Uo. 23—28. 4 Uo. 29—30. 5 MOL U. et C. Fasc. 87. No. 77., Múzeumi Kurír. 11. szám. 11. 6 Császári Edit: A hajdúság kialakulása és fejlődése. (Bp. — Debrecen, 1932) 28. 7 Szendrey I.: Hajdú szab. lev. i. m. 33—34. 8 Szendrey István—Nyakas Miklós: Derecske története. (Debrecen, 1980) 28—29. 74
