Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 5. (Hajdúböszörmény, 1983)

TÖRTÉNELEM - Bocskai István erdélyi fejedelem születésének 425. évfordulója tiszteletére rendezett tudományos ülésszak előadásai - Nagy László: Bocskai István életműve

tán először vonakodtak a kérés teljesítésétől, de a szultán „mulatókertjébe" is behatoló magyar követek olyan erőszakosak voltak és a súlyos bajokkal küzdő birodalom oly nagyon rá volt utalva Bocskai hadára, hogy végül is viszakoztak.

4

1 Az utolsó bizánci császár koronáját hozta el Bocskainak a nagyvezér az 1605 novemberében lezajlott rákosmezei találkozásra, s ugyancsak csodálkozhatott, amikor azt tapasztalta, hogy az a követelt koronát már csak ajándéknak hajlandó tekinteni, s nem felségjelvénynek, arra hivatkozva: él még a magyar korona jogos birtokosa.

4

2 Lalla Mohamed nagyvezér keleti nyugalommal és szenvtelenséggel tért napirendre e dolog felett, mi azonban vegyük kissé közelebbről is szemügyre: vajon miért változott meg Bocskai álláspontja a korona kikövetelésétől eltelt hat hónap alatt? Ezzel kapcsolatban mindenekelőtt arra a kérdésre kell választ találnunk: vajon létrejöttek-e a szabadságharc katonai sikerei nyomán a Habsburgoktól független nemzeti királyság visszaállításának előfeltételei? Ami a trónfosztást illeti, azt minden bizonnyal ki lehetett volna mondatni már a korponai rendekkel és a Habsburg-ház nem is tudta volna megakadályozni ezt a lépést. Ám ugyanakkor azt is látni kell, hogy a trónfosztás igen nagy veszélyt hozhatott volna a nemzetre, mert a török hódító törekvések elleni védekezés megoldhatatlan volt a Habsburg-uralkodón keresztül érkező nyugati segítség nélkül.

4

3 Ennek hiányában a maradék Magyarország is török uralom alá kerül, s ezzel együtt bizonyára megszűnik Erdély „különleges státusa" is a török birodalmon belül. Ezt a keserű történelmi igazságot ismerte fel Bocskai István a legnagyobb katonai győzelmek idején és emiatt nem támogatta a törököt a Bécs ellen tervezett katonai akciójában. Ehelyett kompromisszumos békekötésre szánta el magát a Habsburg-hatalommal. Kész volt olyan egyezményre, amelyben ugyan lemond a nemzeti királyságról és a királyi Magyarország nyugati területeiről, de a Felső-Magyarországgal megnagyobbodott, Habsburgoktól független erdélyi fejedelemségben megteremti a magyar nemzeti érdekeket hathatósan védeni tudó, erős államalakulatot. Az elhúzódó tárgyalások idején Bocskai Kassán élt, a „királyi ház"-ban, amely korábban a kassai főkapitányok rezidenciája volt. Ez lett a központja nemcsak a katonai és a politikai ügyek irányításának, de a kulturális életnek is. Humanista műveltségű, kiváló szellemi képességű férfiak sora gyűlt az egykori váradi főkapitány köré: Káthay Mihály fejedelmi kancellár, Rimay János belső secretárius, Péchy Simon fejedelmi titkár, a diplomáciai ügyekben forgolódó Bocátius János, Alvinczy Péter Bocskai híres hitvitázó udvari papja, Imreffi János fejedelmi tanácsos jeles politikus és nem utolsó sorban Illésházy István a „békepárt" feje.

4

4 S különös a világ sora — mondhatnánk joggal — mert az a Bocskai István, aki váradi főkapitányként és erdélyi „fő-tanácsúr"-ként ugyancsak ellenszenvvel viseltetett a páduai humanista műveltségű társai iránt, most felkelő fejedelemként nemcsak körülvette magát Magyarország és Erdély humanista tudósaival, de sűrűn kikérte és többnyire meg is fogadta azok tanácsait. Bocskainak ez a megváltozott viszonya a szellem embereihez újabb színfolttal gazdagítja különben sem szürke emberi portréját.

4

5 41 Bocskai portai követeinek 1605. május 24-i jelentését 1.: OL Eszterházy cs. It. Rep. 46. fasc. G. 42 A rákosmezei találkozáson jelen levő Bocatius János följegyzéseit magyarul szemelvényesen kiadta Benda Kálmán: A Bocskai szabadságharc. (Bp. 1955) Okmánytár 118—124. 43 L. erről újabban Nagy László: A végvári dicsőség nyomában. (Bp. 1978). 31—32. 44 L. erről újabban Nagy László: Imreffi János a magyar históriában. Irodalomtörténeti Közlemények, 1982. 4. sz. és Vő. Háború és politika Rimay János életében (megjelenés alatt az Irodalomtörténeti Közleményekben.) 45 Erről 1. Nagy László: A magyar politikai irodalom történetéhez. Magyar Tudomány, 1981. 5. sz. 64