Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 5. (Hajdúböszörmény, 1983)

NÉPRAJZ — VOLKSKUNDE - Mezősi József: Hagyományos házépítési technológiák Hajdúdorogon

specialistának számított. Igen jó mesterember volt Papp Ferenc, Simon István és még több más építőmester, akiket tovább lehetne sorolni. A szabadkémény minden esetben a pitar hátsó felében, 2/3-ában lett kialakítva. Építéstechnológiai szempontból településünkön két típust ismerünk, a) amelyhez külön önálló tartószerkezet épült, b) amikor a falakra támaszkodott a kéményboltozat. Az első változat építése úgy kezdődött, hogy a pitar hátsó szegleteiben, valamint az első harmadban a ,,nagyház" és a „kisház", esetleg kamra ajtóihoz közel, a haránt falak mellett megépítettek vályogból összesen négy azonos keresztmetszetű pillért (általában 45X45 cm vagy 30X45 cm). A tartópillérek hátsó három pillérközeinek szemben lévő oldalán a félköríves bolthajtások számára kialakították a boltválakat. A negyedik elülső oldalon pedig a gerendaágyat cca. 25—30X35—40 cm-es kereszmetszetű gerenda számára. A mintaívre falazott három boltív elkészülte, illetve a gerenda elhelyezése után a négy sarokból kiindulva kezdődhetett a csehüveg rendszerű boltozat készítése, most már szabad kézzel, előbb a két hátsó, majd a gerenda melletti szegletekben boltozva. Az elülső oldalon elhelyezett tartógerenda magasságát elérve a gerendára falazták a kémény elülső ajtófelőli oldalát, kissé a kéménybelső felé „húzva" a falat. A többi három oldalon úgy alakították „idomították" a boltozatot, úgy szűkítették a falazást, hogy mire a tetőtérben a hélyazathoz érnek, a sorok már vízszintesek legyenek és a kémény belső mérete másfél téglányi — azaz 45X45 cm-es legyen. Ez a szabadkémény típus az épület falai mellett önálló szerkezetként működött, az épület falait kevésbé terhelte, ami komoly előnynek számított, de jócskán szűkítette a teret. 168.