Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 5. (Hajdúböszörmény, 1983)
NÉPRAJZ — VOLKSKUNDE - Mezősi József: Hagyományos házépítési technológiák Hajdúdorogon
Másik ismert változata a szabadkéménynek, amikor nem különálló szerkezetként működött a kéménytest, hanem a szerkezeti falakra támaszkodott. Ennél a típusnál is készülhetett az előzőhöz hasonló csehüveg rendszerű boltozat. Ez esetben a hátsó és két harántfalon kialakították az íveknek megfelelő hornyokat, negyedik oldalon az előbbihez hasonlóan a gerendára támaszkodott a kéménytest. A szűkítés a padlástérbeni kialakítás nagyjából megegyezik az előző típusnál leírtakkal. E típusnál azonban gyakoribb volt a dongaboltozat szerű technológia alkalmazása, mégpedig úgy, hogy a boltozat tengelyének iránya megegyezett az épület hossztengelyének irányával. A boltozat pedig az épület hátsó falára és a tartógerendára támaszkodott. A donga boltozat záró vagy gerinc vonala a két harántfaltól a középpont felé 15—20%-ban emelkedett. A boltozat felső fele a padlástérben ez esetben is látható volt. A kémény belső mérete az előzőekkel azonos méretűre lett kialakítva. A tetőn túlnyúló kéménytest induló sorai alá erősítő bordákat építettek, amely u. csak a falakra támaszkodott. Ez egyben meghatározta a kémény belső méretét is. Valamennyi szabadkémény falazó anyaga lehetett vályog és tégla egyaránt. A tetőn kívül szinte minden esetben nagyméretű téglából épült a kémény. A kémény lezárása leggyakrabban boltozott kéményfejjel történt, gyakran díszített, sok esetben vakolt és meszelt felülettel. A vízszintesen, soronként kiugró, majd csökkentett, visszaugrósorokkal lezárt, oldal-füstnyílásos kéményfej (ún. gólyás kémény) csak a századforduló táján terjedt el településünkön. Ezt azért nevezték gólyás kéménynek, mert a gólyák kedvelt fészkelő helyének bizonyult. A kéményfejek nyitott oldalait — legyen az boltozott vagy vízszintesen lezárt — általában a ház hossztengelyével egyezően alakították ki. A század elején településünkön már ritkábban épült szabadkémény, de a mászható kémények mérete minden esetben — most már nemcsak a tetőn kívül, hanem az indulástól — 45 X 45 cm belméretű maradt. Ez volt a mászható kémény, 1 4 településünkön orosz kéménynek is nevezték. Ez esetben a pitar már födémmel lett lezárva és rendszerint a szabadkémények elbontása után került sor a kémény típus kialakítására. Ahol századunk első felében nem bontották el a szabadkéményt ott aláboltozással zárt rendszerűvé alakították át e kéménytípust. Ezzel a huzatos pitar és a koromhullás ki lett küszöbölve, és megoldódott a pitar fűthetősége, téli-nyári folytonos használhatósága. Most már polgári értelemben vett konyhaként használhatták, és használták is a pitart. A kéménytisztításhoz a feljárást a boltozat legmagasabb pontján (zárópont) közepén beépített fa- vagy fémajtóval biztosították. Gyakran e nyíláson át rakták fel a füstölnivaló húsféleséget is, de volt ahol a kemence szájnyílása mellett alakították ki a füstölő teret, ezt az öblösödést más vidéken kaminos kéménynek nevezik. Tetőfedés, tetőhéjazat, háztető A házépítés egyik legfontosabb művelete a tető héjazatának elkészítése. Településünkön ezt háztetőnek mondják, a tetőfedő munkást házkötőnek nevezik. Hajdúdorogon hagyománya van a zsuptetőnek (zsúpfedés), nádtetőnek (nádfedés) és a polgárházak, középületek esetében a zsindelyfedésnek, a hódfarkú, majd hornyolt cserépfedésnek. Szalma vagy csutka tetőt nem túl gyakran, legfeljebb melléképületek fölé készítettek. A századforduló táján volt néhány esetben sajtolt betoncserép is, de a későbbi évtizedekben túlnyomórészt égetett, hornyolt cserépfedés terjedt el, kiszorítva a nád, zsup, zsindely és hódfarkú cserépfedéseket. Bádogfedésű ház, bádogtető csak elvétve, századunk első harmadában néhány esetben fordult elő településünkön. 14 A mászható kéményeket a padlástérben kialakított lezárható nyílással látták el, és füstölőnek is használták. 169.
