Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 5. (Hajdúböszörmény, 1983)

NÉPRAJZ — VOLKSKUNDE - Mezősi József: Hagyományos házépítési technológiák Hajdúdorogon

csúszós legyen a forma, később pedig azért, hogy esetleg a formában maradt sárcsomót eltávolítsák, így könnyebben lehúzhatóvá vált a bepréselt, becsömöszölt sárgombócról — most már nyers vályogról — a vályogvető forma. Ha a sima terület és egyéb kellék megvolt, a sár elkészült, akkor a legtávolabbi ponton leállították a vályogvetőt, nedvesítés után a sarat marékkal a formába csapta a vályogvető munkás, majd belecsömöszölte, hogy egyenletesen kitöltse a formát a sárcsomó. Ez után a vályogvető munkás a tenyerét vízbe mártva a tetejét lesimította és a vályogvatő formát a két végén lévő fa- vagy madzagfülnél fogva felfelé húzta, felemelte, „lehúzta" a sárcsomóról. Ezzel a vályog készen is volt. Az üres vályogvetőt most közvetlenül a kész nyers vályog mellé helyezték, és ismétlődött elölről a művelet. Megjegyzem, ha a vályogvető munkás nem volt gyakorlott és nem találta el a sár képlékenységét, az nagymértékben lassította a munkát. Ha a szükségesnél puhább volt a sár, deformált lett a vályog, esetleg teljesen szétfolyt. Ha kemény volt a sár vagy egyenetlen, földcsomós, törekcsomós, darázsfészkes lett a vályog, amely száradás után könnyen eltörött. Nem beszélve arról, hogy nehezebb volt a sárgombóc kiszakítása és a formába történő csömöszölése is. Amíg a sárgödörtől távolabbi ponton történt a vályog vetése, talicskával tolták kéz alá a sarat, ha közelebb került a sárgödörhöz közvetlenül abból markolta, esetleg villával rakta közelebb a sarat a vályogvető. Ha nem egyedül dolgozott a vályogvető munkás, akkor rendszerint az egyik személy kéz alá adta a nyersanyagot, a másik vetette a vályogot. A legjobb felállás az volt, ha egy személy kéz alá adott, két személy vetette a vályogot. Egy-két nap száradás után a vályogot további száradás céljából oldalra forgatták. Ha a kellő szilárdságot elérte a száradó vályog, olyan prizmába rakták hézagosan, hogy minden oldalról érje a levegő. így tárolták a helyszínen a teljes kiszáradásig. A prizmában minden esetben a talajjal érintkező oldal került felülre. Egy-egy prizma egyenlő számú vályogot tartalmazott, így gyorsan és könnyen megszámolható volt a nagyobb mennyiségben elkészített vályog is. Egy prizmába általában 80 db vályogot raktak. A vályogot csak kiszáradás után szállították parasztszekéren az építkezés helyére. Hajdúdorogon általában jómódú emberek építkeztek vályogból, u. is ez jóval költségesebb volt a sár- vagy vertfalú építkezésnél, nem beszélve arról, hogy a fuvarköltséget a szegény emberek nem tudták fedezni. Vályogépület falazata már ritkán került közvetlenül a talajra, de ha mégis így volt, alapozása megegyezik a vertfalú épület alapozásával. Századunk elején — elsősorban vályogfalazat esetén — elterjedt a tégla és terméskő alapozás, esetenként szigetelés is. Településünkön alapfalazáshoz kedvelt építőanyag volt a tokajhegyaljai mésztufakő alkalmazása. Ez esetben már kőművesek építették a ház alapját, sőt a vályogfalú épületek sem házilagos kivitelezésben készültek, hanem mesteremberek építették. A vályog falazási technológiája azonos volt a nagyméretű téglafal készítésével. A kötési szabályok is megegyeztek a téglafalazat kötési szabályaival. A nyílások áthidalását 1—1,2 m fesztávolságig vályogból falazott bolívvel oldották meg. A vályogból készült boltív, boltozat teherbírása az idők folyamán kiállta a próbát. Csak a nagyobb fesztávú ablakok elterjedésével vált általánossá az akácfagerendából készült áthidalók alkalmazása. (15X15 cm keresztmetszetű faragott fa). A múlt században, különösen a századforduló táján gyakori volt a szabadkémény boltozatának készítése is vályogból. Néhány példány még most is található településünkön vagy egészen a közelmúltban bontották le azokat. Vályogfalú épületeknél már megjelenik a nem teherhordó falszerkezet, a válaszfal (Dorogon közfal), amely egy futó vályogsorból áll. A dorogiak annyira ragaszkodtak ehhez az elnevezéshez és szerkezeti megoldáshoz, hogy egészen a közelmúltig, szinte napjainkban is tégla építkezés során sem éltégla vagy válaszfallapokból készítették a térelválasztó falat, hanem 12 cm vtg téglafalat építettek, illetve építenek. Szólni kell még arról, hogy hazánkban, így településünkön is, a második vi165.