Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 5. (Hajdúböszörmény, 1983)
NÉPRAJZ — VOLKSKUNDE - Mezősi József: Hagyományos házépítési technológiák Hajdúdorogon
Összefoglalva tehát bátran mondhatjuk, hogy a földfalú házak élettartama szorosan összefügg a jó helykiválasztással és a folyamatos karbantartással. A földfalú épületek karbantartásával a későbbiekben még részletesen külön foglalkozunk. Vertfalú házak építése Ha megtörtént az épület helyének kiválasztása, elvégezték a ház alapjának kijelölését, kitűzték az épületet. A kitűzés zsinór és előre kihegyezett cövekek (kitűző karók) segítségével történt. A sarokpontokon levertek egy-egy cöveket, kihúzták a zsinórt és mellette ásóheggyel benyesték, bevágták a fal szélének nyomvonalát mindkét oldalon. A fal vastagsága a fő- és közfalak esetében cca 50 cm volt. Az ásó hegyével kijelölt falak mentén kezdődhetett az alap kiásása. Az alapárokból csak a termő réteget és a bolygatott talajt szedték ki. Ez általában 30—60 cm mély volt. Ha mélyebben bolygatott talaj került az épület alapvonalába, azt a természetes, bolygatatlan talajig kiszedték, majd az alapárok alját jól megdöngölték. Ezután következett a visszatöltés az alapozás. A visszatöltést úgy végezték, hogy az alap legmélyebb pontján kezdve, 10—12 cm vastagságú földréteget terítettek el és azt jól megdöngölték. A visszatöltést mindaddig folytatták, amíg el nem érték a terepszintet. A terepszint elérése után ellenőrizték a kitűzés pontosságát és elkészítették a vertfal zsaluzatát. A zsaluzathoz szükség volt 2—4 db 25—30 cm széles és minél hosszabb colos deszkára. Más lehetőség híján — ha volt ilyen —, a porta kerítésének valamelyik szakaszán lebontották a szükséges mennyiségű deszkát, amelyet később visszaépítettek eredeti helyére. Szükség volt még a fogás hosszától függően 6—8 db, esetleg még több gömbrúdra, riglire vagy vastagabb karóra, amelynek alsó végét kihegyezték. A gömbrudak hossza a fal magasságától függően 2,5—3 m hosszú volt. Az odakészített deszkákat a fal síkjára illesztették, rendszerint saroktól kiindulva. A saroknál a befordulást is kialakították, de nem zárták le. Az induló vagy abbahagyott falvéget — ha nem nyílást kellett kialakítani — mindig cca 45° körüli szögben ferdén képezték ki. Egyébként a nyílások falvégeinek kialakítását rövid deszkával vagy más alkalmatossággal — ólajtó, stb. — zárták le, oldották meg. A fal síkjára állított deszkák külső oldalai mellé általában a deszka vastagságától függően 50—100 cm-ként mindkét falsíkon a beállított deszkák mellé földbe verték vagy ásták az előre elkészített, kihegyezett gömbrudakat vagy rigliket. A gömbrúd-riglipárokat — miután a két deszkát belül merevítették a fal vastagságának megfelelő lécdarabbal a megtámasztásoknál — egy istrángkötéllel összekötötték, gúzst kötöttek. Amikor ezek az előkészületek megtörténtek, kezdődhetett a fal verése, mely a következőképpen történt. A már visszatöltött és megdöngölt alapra — most már — a beállított zsaludeszkák közé szórtak egy réteg apró szalmát. Ezt kissé kihegyezett karóval a földbe verték, majd lapos döngölővel ledöngölték. Erre 10—12 cm vastagságú földréteget terítettek és lábbal vagy lapát segítségével elegyengették, letaposták. Következett az apró szalma szórása, amelyet ismét hegyes karóval vertek a földbe, majd lapos döngölővel tömörítettek, simítóztak. Ez így ment mindaddig, amíg a deszkák köze megtelt. Amikor a zsaludeszkák közei megteltek, megoldották a zsaluzatot rögzítő köteleket, és a meglazult karók melletti deszkákat feljebb emelték úgy, hogy a deszka alsó széle a már elkészült fal felső negyedét továbbra is takarja 2—3 ujjnyi szélességben, nehogy letörjön a frissen vert fal széle. Amikor a deszkák és a falszélességet biztosító merevítők újból a helyükre kerültek, ismét meghúzták, megkötötték a köteleket a zsaluzatot tartó rudakon. Kezdődött az újabb sáv, újabb fogás készítése: földterítés, a föld elegyenge.tése, törekszórás, tömörítés hegyes karóval, simítózás lapos döngölővel az előzőekhez hasonlóan mindaddig amíg a deszkák köze ismét megtelt. A deszkapár 157.
