Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 5. (Hajdúböszörmény, 1983)

TÖRTÉNELEM - Nyakas Miklós: Egy böszörményi polgári per tanulságai

juk, hogy a két hajdúvitéz kérésére jött Debrecenből Böszörménybe Faragó Mihály és apja, Faragó Albert, akik „Paraszt emberek voltanak", szántottak-vetettek, s feladatuk a hajdúgazdaság megmunkálásában állott. A Faragók vérségi foka ugyan nem tisztázható egyértelműen, egy utalásból azonban arra következtethetünk, hogy a hajdúvitéz Faragó testvére volt a parasztember Faragó Albertnek és nagybátyja az ugyancsak paraszt Faragó Mihálynak. A hajdúgazdaságot tehát Faragó Mihály és apja, Faragó Albert művelte, s ők tartották el a két hajdúkatonát, akik nem gazdálkodtak,lévén hadiszolgálat a kötelességük. Faragó Demeter és Kállay Imre halála után — ez utóbbinak a jelek szerint nem maradt leszármazottja — a hajdútelket Faragó Mihály örökölte. Ennek a Faragó Mihálynak volt a felesége az alperes Ferenczy Kata. Az öröklés Faragó Mihály számára társadalmi emelkedést is jelentett, a hajdútelek után ugyanis katonai szolgálatot kellett teljesítenie, tehát a hajdúvitézek sorába emelkedett. Egy parasztemberből tehát hajtdúkatona lett, nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy a hajdútelekhez kizárólag vérségi alapon jutott hozzá. Faragó Mihály halála után özvegye, Ferenczy Kata másodszor is férjhez ment. A pert az váltotta ki. hogy Ferenczy Kata, immár mint Nagy Istvánné, a házhoz tartozó kertet el akarta adni, ezt a szándékát azonban Ferenczy Mihály huga, Piroska asszony ellenezte. A per első fokon Böszörmény város magisztrátusa előtt kezdődött, amely a kapitány elnökletével ült össze, s az írásbeli munkát a város rendes, hites nótáriusa végezte. A döntés Faragó Piroskának kedvezett, mert a bíróság megtiltotta az ingatlanok eladását, Ferenczy Katát azonban haláláig meghagyta az ingatlan egy részének haszonélvezetében.

3 Az alperes ezt az ítéletet megfellebbezte a nagykállói hadiszéken, itt azonban lényegében helyben hagyták az elsőfokú döntést, s az így törvényerőre is emelkedett. Az esetből néhány nagyon fontos következtetést vonhatunk le! Faragó Piroska azért nyerhette meg a pert, mert a bíróság különbséget tett az aviticum és az acquisitum között. Az aviticum alatt az ingatlanokat értették, amelyeket még Faragó Demeter szerzett meg hajdújogon valószínűen 1609-ben. A felperes ügyvédje szerint Faragó Mihály végrendelete sem tartalmazta a keresetben levő belső telket, a kertet és a szántóföldeket, „nem is lehetett arról Testalny, mert az az Jószágh Aviticum", nem pedig az alperes urának keresménye (acquisitum). Az érvelésnek a bíróság helyt adott. A hajdú jogon megszerzett telket tehát csak vérségi fokon lehetett örökölni, a jelek szerint egyenesági leszármazás alapján. A bíróság előtt Faragó Piroskának azt is bizonyítani kellett, hogy néhai Faragó Demeternek ő a legközelebbi élő rokona. Az ősi telek, a „karddal szerzett jószágh" birtoklását tehát vérségi alapon a siker reményében meg lehetett támadni. A helyzet öröklés esetén tehát világos! Nem mondható el ez azonban az esetleges adásvételekkel kapcsolatban. Régtől fogva ismeretes ugyanis, hogy a hajdútelket tulajdonosaik pénzért eladhatták, elidegeníthették/

1 Különösen a XVII. század második feléből maradtak ránk nagyobb számban adásvételt rögzítő iratok, s ezt nem magyarázhatják csupán a források mennyiségi bővülésével. Összefüggésben áll ez a hajdúság újabb életforma váltásával, amely a katonai szolgálatot a tért hódító szabadparaszti életforma mellett egyre terhesebbnek érezte. Ráadásul a századvég zavaros viszonyai között, s a hajdúvárosok katonai erejének megroppanásával a Habsburg államhatalom adózás alá is vonta őket, amelynek mennyisége lényegesen meghaladta a jobbágyfalvakét.

5 A hajdúszabadsággal tehát az idők folyamán egyre terhesebb kötelezettségek is párosultak, amelyek meggyorsították a városokból való elköl3 A közösen szerzettt ingóságok eladása esetén a rokonokat elővételi jog illette meg. 4 Vö. Rácz István: A hajdúk a XVII. században. (Debrecen, 1969) 210. 5 Nyakas Miklós: A Hajdúkerület kialakulásának néhány problémája. Hajdúsági Múzeum Évkönyve III. (szerk. Nyakas Miklós Hajdúböszörmény, 1977) 120