Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 5. (Hajdúböszörmény, 1983)
TÖRTÉNELEM - Nagy Sándor: A hajdúvárosok és a Hajdúkerület büntetőbíráskodásának szervezete 1606—1871
volt nemes, a fellebbezést megengedték neki és másodfokon a Direktoriálís Szék hagyta helyben az ítéletet. 4 2 1770-ben Orosz Lajos és 10 társa ellen hitehagyás (apostasia) miatt indított bűnügyben a kerületi törvényszék a vádlottakat felmentette és a hivatalból felterjesztett ügyben ezúttal is a Sedes Judiciaria Directorialis hozott másodfokon marasztaló ítéletet. 4 3 A kassai kamara Direktoriálís Széke 1757—tői 1786-ig csak a most említett három ügyben hozott másodfokú ítéletet, noha ez idő alatt a kerületi törvényszék 567 elsőfokú ügyben ítélkezett. 4 4 Ez az arány gyakorlatilag azt jelenti, hogy az említett időszakban a Hajdúkerület törvényszékének büntető ítéletei ellen — az 1729:30. tc. rendelkezésének megfelelően — fellebbezéssel élni nem lehetett. Viszont a kassai kamara direktora, vagy a Helytartótanács — fentebb már szó volt róla — panasz alapján nemegyszer megváltoztatta a kerületi törvényszék ítéletét. Nem érvényesítették viszont az 1729:30. tc. rendelkezését a hajdúvárosok tanácsai előtt indított büntető eljárásban és ítéleteik ellen 1757 után is megengedték a fellebbezést a kerületi törvényszékhez. A tanácsok gyakorlata azonban nem volt egységes abban a kérdésben — s erre nézve a Kerülettől sem kaptak útmutatást —, hogy a vádlott birtokon belül vagy birtokon kívül élhet-e fellebbezéssel. A szoboszlói tanács pl. egyik esetben a 1729:30. tc-re hivatkozással birtokon kívül, más esetben birtokon belül engedte meg a fellebbezést. Mivel a városi tanácsok szinte kivétel nélkül meghatározott számú pálca, illetve korbácsütésre ítélték a vádlottakat, a birtokon kívül engedett fellebbezés esetén a büntetést az ítélet kihirdetése után nyomban végrehajtották, így a perorvoslatnak nem sok értelme volt. Ha viszont birtokon belül engedték meg a fellebbezést, a kerületi törvényszék ítéletének meghozataláig rendszerint elrendelték a vádlott fogva tartását, ami azzal járt, hogy esetleg hónapokat töltött árestomban s azután hajtották végre a másodfokú ítélettel helybenhagyott vagy megváltoztatott számú pálca- vagy korbácsütést. Minden valószínűség szerint ez a gyakorlat késztette a vádlottakat arra, hogy az elsőfokú ítéletben megnyugodjanak. 1757— 1787 között a hat hajdúvárosban elenyészően csekély számú elítélt élt felebbezéssel. A török kiűzése után, a XVIII. század első felének nagy konszolidációja megteremtette annak a lehetőségét, hogy a felsőbb hatóságok minden eddiginél nagyobb mértékben avatkozzanak bele a városok, így a hajdúvárosok életébe is és irányítsák közigazgatásuk fejlődését. Az ellenőrzés — a már említett jelentések alapján — kiterjedt a büntetőbíráskodásra is és a helytartótanács gyakran küldte utasításait valamennyi bírói joghatósághoz. Az állami abszolutizmus megerősödése egybeesett azzal az időszakkal, amikorra a hajdúság katonai—politikai ereje lecsökkent s ez a történeti súlyponteltolódás eredményezte, hogy az államhatalom a hajdúvárosok igazságszolgáltatásában is erőteljes irányító és ellenőrző tevékenységet fejthetett ki. 3. A városi tanácsok és a kerületi törvényszék hatásköre, illetékessége A Helytartótanács 1757-ben a büntető hatáskört csupán általánosságban, egyes bűncselekmények példálózó felsorolásával szabályozta s ezzel akarva-akaratlan bizonytalanságot idézett elő. A városi tanácsok változatlanul eljártak olyan bűnügyekben is, amelyek a kerületi törvényszék hatáskörébe tartoztak, a 42 Uo. B. ügyek. IV. A. 505/e. 1768. Fasc. Q N° 1. 43 Uo. B. ügyek. IV. A. 505/e. 1769. Fasc. R. N° 18. 44 A statisztikai adatot a büntető iratok alapján a szerző állapította meg. 102
