Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 4. (Hajdúböszörmény, 1980)

TÖRTÉNELEM — GESCHICHTE - Kahler Frigyes—Káplár László: Pénzhamisítás a XIX. század elején a Hajdú-kerületben

Kahler Frigyes—Káplár László Pénzhamisítás a XIX. század elején a Hajdúkerületben A XIX. század első felében — amint arra más helyen is rámutattunk

1 — elsősorban a pénzforgalomban egyre nagyobb szerepet játszó papírpénz tömeges hamisítása jelentett komoly veszélyt. A papírpénz a Habsburgok birodalmának Lajtán túli felének gazdasági igénye szerint került Magyarországon bevezetésre, olyan időszakban, amikor a konkrét magyarországi viszonyok — elsősorban a magyar gazdaság és az áruforgalom fejlettségi foka — nemcsak hogy nem igényelték azt, hanem a lakosság túlnyomó többsége nem is értette meg annak a szükségét. Erre egyik bizonyíték az egykorú debreceni diákköltő, Bányai József, feltűnűen nagy számban elterjedt kéziratos verse: ,,A' Tallér és a' Vén Krajtzár és Kajla Máriás"

2. A papírpénz-hamisítással kapcsolatban azonban a magyar hatóságok — a Helytartótanács erélyes sürgetésére sem — nem jártak el kellő szigorral. Megdöbbentő, hogy közigazgatási hatóságaink mennyire nem értékelték a papírpénz hamisításában és a hamis papírpénzek tömeges forgalmában rejlő veszélyt. Ez tűnik ki az alábbi helytartótanácsi határozatból is, amelyet minden megyei és városi magisztrátusnak megküldtek ; „Legfelsőbb helyen némelly községek elöljáróinak azon helytelen eljárása tapasztaltatván, hogy azok az illető vétkes tulajdonos kezénél létezett hamis bankjegyeket tüstént le nem foglalták, s bírói kézhez nem szolgáltatták, hanem a' vétkes tulajdonosnak visszaadták, legfelsőbb parancs következtében, e' városi Tanácsnak meghagyatik: hogy az illy helytelen eljárás megelőzése, s iletőleg annak végképeni megakadályozása tekintetéből kebelszerte azonnal czélszerűleg intézkedjen."

3 A sokszorosítás útján, fa- és rézmetszetek segítségével nagy tömegben készült papírpénzhamisítások mellett nem érdektelen a hagyományosnak mondható fémpénz hamisítványok vizsgálata sem. Ezeknek zöme a XIX. század elején 20 krajcárosokból (a továbbiakban röviden: húszasok) állt. A hamis húszasok készítése és forgalomba hozatala a társadalom legszegényebb rétegeit érintette, bár országos viszonylatban gazdaságilag koránt sem jelentett olyan veszélyt, mint a papírpénzek hamisítása. Főleg a vagyontalan, leginkább napszámból élő családoknak jelentett érzékeny veszteséget. A hamis húszassal becsapott szegény ember a számára jelentős veszteséget úgy igyekezett elhárítani, hogy az első adandó alkalommal túladott a hamis pénzen. Ha rajta vesztett és perbe fogták, hamis pénz forgalomba hozatala miatt, a hatóságok rendszerint méltányolták az amúgyis rászedett vádlott helyzetét és igen enyhe, 1—1 napi „áristomot" szabtak ki,

4 vagy elfogadták a védekezését, miszerint nem tudott a pénz hamis voltáról és bebizonyítottság hiányában felmentették,

5 esetleg vétkességének megálapítása mellett figyelmeztették, hogy „vigyázóbb legyen".

0 Ritka eset volt, ha a hatóság a hamisítvány forgalomba hozójának személyében magát a hamisítót fogta el, s még ritkább, amikor a pénzhamisítást sikerült is a gyanúsítottra rábizonyítani. Ilyen esetben a büntetés — tekintetbe véve 229