Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 4. (Hajdúböszörmény, 1980)

TÖRTÉNELEM — GESCHICHTE - Módy György: Adatok Böszörmény és környéke XVI. századi demográfiájához és birtoklástörténethez

tizedfizetés alól is. E kiváltságukat több mint egy évszázad alatt megőrizték. A vidiek ugyan kilencedet fizettek, de „ ... decimam Agriensibus non solverunt."

l

i, tehát a tized fizetése alól ők is mentességet kaptak. Ilyen egész településekre való dézsma alóli mentesítést csak azok a jobbágyok kaptak, akik nem a római katolikus egyház hívei voltak. Különben egy 1405. évi osztályos egyezség debreceni uradalom egyik bihar megyei faluját, Tótfalut — Gáborján mellett, a monostor közelében —, mint újonnan telepített falut említi. Lakói a török elől Magyarországba menekülő délszlávok voltak.

1

5 Falunevünk is bizonyítja korábban hagoztatott véleményemet, hogy a XV. században és a XVI. század elején tótokon délszlávokat értettek. Ez a szerb-szlovén etnikum két-három nemzedék alatt elmagyarosodott, vallását viszont megőrizte. A második délszláv betelepedés bizonyosan az 1530—40-es években történt, feltehetően a korábbiaknál nagyobb számban kerültek ide elsősorban szerbek. Ők azok, akik váratlanul feltűnnek kutatott településeink névanyagában is. Bizonyítja ezt, hogy ettől kezdve találkozunk a különböző összeírásokban a rasciani megjelöléssel. Bizonyosra vehetjük, hogy megtelepedésük helyének kiválasztásában szerepet játszott az, hogy a korábban idekerült délszláv népesség még őrizte vallását s feltehetően népszokásainak egy jó részét is. Ez a már nagyobb lélekszámú népesség is az asszimiláció útjára lépett, s abban a korábbi kutatással értek egyet, hogy a XVI. század végén a rasciani megjelölésen már vallási különbözőséget értettek. A harmadik délszálv etnikai réteg az 1570-es évekre ér ide, ez magyarázza az 1572. évi török adóösszeírásban újonnan feltűnő meglepő délszláv — elsősorban szerb — névanyagot. Ezek az akkor már teljesen magyar nyelvű falvak mellett külön szálltak meg. így válik igazolttá Dávid Zoltán véleménye, hogy míg a magyar adóösszeírók például Dorogon is a régi falu lakosságát tüntették fel, a török defterekben az új népességet adóztatták. Továbbra is vallom, hogy ez az utolsó délszláv etnikai hullám elsősorban állattartó pásztorokból és családjaikból állott, akik többségükben hamarosan tovább is haladtak. Névanyaguk ezért nem található meg Dorog, Varjas, Nánás, Pród, Vid 1581 utáni összeírásaiban. Viszont a helyben maradó elemek csak erősítették a falvak félévszázaddal korábban idekerült délszláv etnikumát, — a már döntően magyar családnevű, de görög egyházhoz tartozó jobbágyságot. Ezért nevezték Dorog magyar nevű népességét 1581-ben is „rác"-nak. Böszörmény esetében írott források is igazolják a magyarok és rácok két külön települési részét. Az erre vonatkozó első adatunk egyben igen fontos birtoklástörténeti szempontból. Tudjuk, hogy területünk nagy része a Hunyadiak debreceni uradalmához tartozott, de e korszak alatt is Böszörményben és Zeleméren valamint a szomszédos Szilegyházán jelentős birtokrészei voltak az ősi birtokos családoknak: a Parlagiaknak és Zelemérieknek, illetve a Derzsieknek. A Parlagiak akkor is növelték részeiket, mikor Parlagi Antal feleségül vette Zeleméri László leányát Mártát, akinek böszörményi jussa a férjéé lett, de zeleméri leánynegyedét bátyja Mihály csak az 1480-as évek végén per után adta ki.

1

0 Parlagi Antal és Zeleméri Márta házasságából hat gyermek született. A két leány Katalin és Erzsébet Liptai Miklóshoz illetve Zeleméri Kamarás Jánoshoz ment férjhez. Utóbbi esetben látjuk, hogy az ún. „visszaházasodás" a családi birtok egy részének egyesítését hozta. Fiúágon a Parlagi családot László vitte tovább (felesége Kővári Balassi Magda lett), Miklós és Ferenc utód nélkül halhattak el. Számunkra fontos viszont a negyedik fiú Bartolomeus házasságkötése : felesége ugyanis Báthory Hresula. A Báthory család böszörményi birtokosságára itt találjuk az első magyarázatot. Böszörményi Parlagi Bartolomeus özvegye Báthory Hresula a leleszi konvent 1540. november 27-én kelt bizonyságlevelében szerepel. Az ő részére bizonyítja Gyula-i Ispán Gál özvegye Krisztina asszony, hogy a Báthory András szabolcsi és szatmári főispántól felvett 200 aranyforintot — melyért a néhai Parlagi Miklós és Ferenc valamikor birtokrészeit a szabolcsmegyei Rácz Böszörmény és Magyar Böszörmény nevű, valamint más fal174