Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 4. (Hajdúböszörmény, 1980)

TÖRTÉNELEM — GESCHICHTE - Módy György: Adatok Böszörmény és környéke XVI. századi demográfiájához és birtoklástörténethez

vakban zálogba adta — és a még korábban felvett 40 aranyforintot ő visszafizette Báthory Andrásnak, Györgynek és Miklósnak. így azok a fenti birtokrészeket vissza kell adják. A bizonyságlevélből az is kitűnik, hogy a fenti birtokrészeket „néhai János király kobozta el hűtlenség miatt."

1' Adatunk szerint tehát Böszörményben az ide települt rácoknak külön falurésze volt, melyet ez alkalommal külön falu-nak neveztek. Az elnevezés és a vallásuk miatt is elkülönült rác leszármazottak továbbélését több mint egy emberöltő múlva újabb okleveles adat bizonyítja. A leleszi konvent 1589. augusztus 20-án adta ki hiteles másolatát II. Rudolf az év június 17-én Eperjesen kelt beiktatóparancsáról. Ebben néhai Parlagi György (a korábban általunk említett László fia) leányainak: Dengelegi Miklósné Parlagi Annának és Körösi Istvánné Parlagi Magdolnának valamint Dengelegi Miklósnak mint néhai gerlai Ábránfi János Katalin leánya gyámjának (Ábránfiné a harmadik Parlagi leány: Eufrozina volt) adományozza néhai Parlagi Bartolomeus Magyar-Böszörmény és Rácz-Böszörmény szabolcsmegyei egész birtokait valamint más falvakban levő részbirtokait s ezeken kívül még a néhai Parlagi László parlagi és több más szabolcsi és egy biharmegyei faluban levő birtokrészeit. Ezekre vonatkozóan — mint az adománylevél mondja — már a néhai Parlagi László és Bartolomeus a váci káptalan előtt testvériesen, egyenlő mértékben osztályos egyezséget kötöttek, melyet I. Ferdinánd király oklevélben is megerősített. Az adományt — mivel a török háborgatásai miatt a helyszínen nem lehetett megejteni — Kálló várában hirdették ki, mint szomszédos szoboszlói birtokos jelen volt ruszkai Dobó Ferenc. A bekitatásnak a két Böszörményre vonatkozóan Báthory István országbíró, szatmári és szabolcsi főispán személyes képviselője ellent mondott.

1

8 Böszörmény tehát két külön falu volt még ekkor is. Könnyen lehet, hogy a Magyar Böszörmény név elől a jelző éppen ezidő tájt kophatott ki, hiszen Báthory Zsigmond 1587. október 31-én kelt adománylevelében, mellyel Csukath Péter részére debreceni nemesi curiát adott, a tanúk között a csak böszörményi-nek nevezett (Bezermeny) Cantor Miklós is szerepel.

1

9 Fent ismertetett két adatunk részleteiben tovább tisztázta Böszörmény birtoklástörténetét a XVI. században, de számunkra most azért volt fontos, mert perdöntő a tekintetben, hogy a Böszörmény esetében igazolt két külön — magyar és délszláv — település analógiáját nyugodtan kiterjeszthetjük vizsgált településeink egy részére — elsősorban Dorogra. így magyarázatot kapunk arra, hogy az egykorú, de különböző szempontból felvett összeírások (dikálisok, defterek, urbáriumok) miért adhatnak szinte eltérő névanyagot. Ügy érezzük rövid összefoglalásunk bizonyította a délszláv etnikum XV— XVI. századi több rétegződésű migrációját területünkön.

2

0 Okát történetírásunk egészében már korábban tisztázta: a török elől az 1390-es évek végétől nagy hullámokban érkeztek a Nagy Alföld déli területére, innen pedig földesúri telepítéssel később vándorpásztorokként kerültek nagyjából három időszakaszban vizsgált területünkre. Ez a délszláv etnikum utódaiban kimutatható a tizenötéves háború pusztításai után is helyben maradó vagy lakóhelyére visszatérő jobbágy népességben, mely bizonyosan megélte a hajdúk letelepítését. Ezt Böszörmény, Dorog, Polgár, Szentmargita és a jelen vizsgálatunkba be sem vont Szoboszló esetében a legújabb kutatás bizonyította. Ezek a helyben maradt jobbágyok — ekkor már magyarok és asszimilálódott délszláv leszármazottak — beleilleszkedtek a hajdútelepek társadalmába és előbb-utóbb megszerezték a hajdú-jogot. 175