Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 4. (Hajdúböszörmény, 1980)
RÉGÉSZET — ARCHÄOLOGIE - M. Antalóczy Ildikó: A nyíri izmaeliták központja, Böszörmény falu régészeti leletei I.
colások, fogaskerekes díszek, ferde körömbenyomkodások) általában megkönynyítik azok kormeghatározását. Esetünkben mindössze egyetlen töredéken találtunk széles közű, vízszintes bekarcolt vonalakat, ami a sárgásfehér, durva szemcsés, vékonyfalú töredéket legkorábbra is a XII—XIII. szd. fordulójára keltezi (VI. t. 6.). További két töredéken (VI. t. 2. VIII. t. 4.) a perem alatt lapos, vízszintes bordát és sekély besimítást találtunk, amik inkább a kidolgozás egyenetlenségéből fakadnak, mint tudatos díszítési szándékból. Becslésünk szerint a cserépbográcsok az egész leletanyagnak legalább felét képezik. A település életének elején csaknem egyeduralkodó típusnak tűnik, míg a XI—XII. szd. fordulójától kezd háttéx'be szorulni az egyre inkább gyakoribbá váló fazekak és palackok mögött. Természetesen még a XIII. szd-ban is készültek bográcsok, akár a sárgásfehér színű, magasabb hőfokon kiégetett ányagból is (VI. t. 6.). A falu legkorábbi leletei közé számítjuk a — magyarországi közlésekben eddig analógia nélküli — rendkívül ritka típusú fazekat (23. kép), mely leginkább a gömbtestű, vízszintes bordákkal tagolt, hengeres nyakú, fülnélküli, a Kárpát-medencében a honfoglalástól kezdve előforduló, többnyire sírokban talált edényekre 4 9 emlékeztet. Edényünk hasának ívelése megtörik, és hiányzik róla a hullámvonalas és párhuzamos vonalas bekarcolt díszítés, ami az említett edények többségén megvan. Kvarcos, homokos anyagát, gondos készítésmódja ellenére sem tipikusan hengeres bordás nyakát, hasélvonalát figyelembe véve edényünket talán a XI. szd-ban készíthették. 5 0 A jellegzetes alacsony, széles száj nyílású, kihajló, lekerekített vagy ferdén levágott peremű kora Árpád-kori fazekakat itt egyetlen darab (15. kép) képviseli, melyen körömbenyomásos díszítést és ferdén elhúzott, bekarcolt vonalat találunk. Később a fazekak — bár a XII. szd-ig megtartják egyszerűbb peremkiképzésüket (IV. t. 1, 5, V. t. 2, XIV. 7.) — nyúltabb testűek, gondosabb kivitelűek lesznek (9. kép), s mellettük megjelennek a hosszúnyakú, tölcséresedő száj peremű, kihasasodó testű palackok (10. kép). Ezeken jellemző és hosszú életű díszítésmódok a XI. szd. elejétől használatos egy soros, bekarcolt hullámvonal (13. kép, VII. t. 5, VIII. t. 9), vagy a bekarcolt több soros, hullámvonalas vagy párhuzamos vonalas díszítés (10. kép, VII. t. 6, XIV. t. 3), mely utóbbiak egyre inkább szabályosak, ritkuló közűek, s az egész edény testére kiterjedőek lesznek (III. t. 7, VIII. t. 2, 7, 8, XIV. t. 5, 8, XV. t. 7). Gyakori díszítés még a fogaskerékminta (7. kép 2, 22. kép, XIV. t. 2, 4, XV. t. 12), és a ferde körömbenyomásos díszítősor (I. t. 7). A XII. szd. második felében kezdenek a kihajló felálló, különböző, még gyengén tagolt és gyűrűs peremek feltűnni, melyek majd a XIII. szd. folyamán egyre markánsabbá válnak. A régi díszítésmódok találhatók meg ezeken az edényeken (4. kép, 7. kép 2, 13. kép, I. t. 4, 6. 8, IV. t. 2—4, V. t. 4, 5, VII. t. 9. VIII. t. 1. XIV. t. 6, 9, 10, 13, 14). A XII. szd. végétől kerülnek forgalomba a sárgásfehér színű edények, melyeken még mindig a régi díszítésmódok, széles közű, bekarcolt hullám és párhuzamos vanalak, fogaskerékminta élnek (1. kép, 5. kép, 11. kép, I. t. 2, III. t. 1—2, VII. t. 10, VIII. t. 5, XIV. t. 3). Leletanyagunk legkésőbbi, a XIII. szd.-ra keltezhető darabjai: VI. t. 8, XIV. t. 12, 15, 17, XV. t. 10—11. Kerámia anyagunk korának felső határa megállapítható abból, hogy egyetlen hornyolt, XIII. szd. II. felétől keltezhető töredéket sem találtunk, s nincs az anyagban mázas kerámia sem. A fejletlenül tagolt fazékperemek szintén nem utalnak a tatárjárás utáni továbbélésre. A kerámia anyagon kívüli leletek közül a vasbaltáknak az isz. e. II. szd-tól kezdve a XI V. szd. végéig való használati idejüket 5 1 tekintve esetünkben nincs 165
