Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 4. (Hajdúböszörmény, 1980)
RÉGÉSZET — ARCHÄOLOGIE - M. Antalóczy Ildikó: A nyíri izmaeliták központja, Böszörmény falu régészeti leletei I.
25. kép formájának alakulására, terjeszkedésének irányára kapunk-e valami támpontot. Bár leleteink nagy része szórványnak tekinthető a településen belül azonban sikerült meghatározni pontosabb előkerülási helyüket. A falu az eddigi leletek alapján É-on a Téglagyár utcától Hajdúdorog felé mintegy 2—300 m-re terjedt, legnagyobb része az É-i lucernás nevű határrészre esik, de Ny-i oldala nem éri el a Debrecen—Tiszalök vasútvonalat. A D-i részen határa egyelőre nem meghatározható, mert falunk területét a jelenlegi város utcái fedik. Legdélebbi leletünk, az 1979-es ásatás során a Fazekas Gábor körút és a Szabadhajdú utca találkozásánál előkerült szabadtéri kemence. Különösen D-felé sejthetők még további leletek. Eddig csaknem 1,5 km hosszú, megközelítőleg ovális alakú területen tudjuk meghatározni falunk helyét. A leletanyag teljesen egységes, egymástól legtávolabb eső helyeken (Fazekas féle agyagbánya — Gyógypedagógiai Intézet) talált edények, töredékek között is vannak a falu életét tekintve legkorábbi és legkésőbbi leletek is. Ugyanezt figyeltük meg a falu más részein is. így sem korábbi és későbbi falurészeket nem tudtunk elkülöníteni, sem a település terjeszkedésének irányára nem következtethettünk. A téglavetők elmondásaiból, a helyszíni szemlét végző régészek jelentéseiből (1954, 1962), az 1979-es ásatás tapasztalataiból úgy tűnik, hogy településünk az Árpád-kori falvak nagy részére jellemző'" meglehetősen „szórt" szerkezetű, nagy kiterjedésű falu volt. Nem téveszthet meg bennünket az, hogy a Téglagyár utcában, vagy a téglagyári agyagbánya D-i részén, viszonylag kis területen feltehetően több Árpád-kori objektumot (házakat, kemencéket, gödröket) találtak. Ezt a sűrűséget nem egy adott időpontban, hanem több mint 200 évre elosztva kell értékelnünk, s így tulajdonképpen még lazább településrendszerrel kell számolnunk. A település egész területére jellemző, hogy a leletanyag' 1 8 nagy része a XII. századból, ill. a XIII. szd. I. feléből származik. Feltehetőleg ekkor élte falunk virágkorát. A falu területéről származó II. részben tárgyalt leletek közt mindössze egyetlen hiteles körülmények között előkerült leletegyüttes van, az 1955-ös leletmentő ásatás három szabadtéri kemencéje. Hiába tudjuk azonban, hogy a kemencék alja edénytöredékekkel volt kitapasztva, a megmaradt dokumentáció és leltár163
