Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 3. (Hajdúböszörmény, 1977)

Bencsik János: Csege szabadmenetelű jobbágyfalu társadalomrajza a XVIII—XIX. század fordulóján

nya, az ún. investigatio is rendelkezésünkre áll Csege tanulmányozásához.

9 Az 1772. október 26-án záradékolt összeírás gazdasági természetű lévén, abban a jobbágy családfők neve után a földesurának neve, majd a család belső fundusa, illetve a telkiföld pozsonyi mérőkben megadott nagysága, továbbá a kaszálórét (mértékegysége az embervágó) mennyisége szerepel. Mind az itt feltüntetett adatokból, mind a magyarázatként hozzáfűzött szöveges elemzésből egyértelműen kiderül, hogy „Nem egy formán vagyon ezen Helység Lakosinak Szántó Fölgye és kaszállója, mind az által egy Jobb gazda ember mind három Járáson tizen nyolcz Posonyi mérőt el vethet ezen krvül mint egy négy szekér Szénát meg-kaszálhat." Ha az investigatio adatait összevetjük az 1773-as urbáriummal, akkor azonnal szembetűnő az urbárium alkotóinak nagyfokú egységesítésre való törekvése. Emellett kitűnik az is, hogy kiket vettek zsellérszámba, éspedig általában a 9 pozsonyi mérő alatti földterülettel rendelkezőket. Továbbá arra is van példa, hogy nagyobb szántóterülettel rendelkezőket is zsellérnek minősítenek. De arra is van, hogy a telkiállományt kiegészítette a felvételt végző bizottság. Az urbáriumba bejegyzett jogiállapot és ahhoz igazodó telkiállomány tehát többször jelentős eltérést mutat az 1772-es gazdasági állapothoz képest. Az eltérések egyik magyarázata a jobbágycsaládok tényleges gazdasági erejéhez igazodó földművelési gyakorlatban (újraosztásos földközösség van) lelhető meg, amely annak ellenére is továbbélt, hogy az urbárium rögzíteni akarta a gazdasági-jogi helyzetet. Az urbáriumban jelölt állapot lényegesen alacsonyabb szintű volt a tényleges gazdasági helyzettől, következésképpen a tényleges teherbírástól, hisz az ebből következő csekélyebb gazdasági teher mind a földesúrnak, mind a jobbágyoknak kedvező volt.

10 2. Papp József idézett falumonográfiájában Csege XVIII. századi birtoktörténetéről ezt írja: „A csegei birtokot kezdetben nem osztották meg (ti. a Vay birtokosok), hanem (közösen gazdálkodtak)... A birtok megosztására 1787-ben került sor... Az uradalom központjává az 1760-as években a Major, mai nevén a Kismajor épült ki és mindaddig a Vayak gazdasági központja, amíg a birtokot 1787-ben meg nem osztják."

1

1 Ehhez hozzá kell tennünk a következőket: A birtokosok, akik osztozkodtak, Vay Dániel, Vay Miklós, Vay József és a Plátthy örökösök (Balogh Péter és Lónyay László) negyednegyed részt kaptak mind a belsőségből, mind a falu határából, s ezzel együtt az úrbéres telkekből. Az első rész a Platthy örökösöké: a Cserepes, a Zátony, a Borjú déllő, továbbá hatvan háztartás (ebből tizennégy 2/4, két 1/4 telkes jobbágy). A második rész Vay Józsefnek jutott : Szilágy, Kenderes laponyag és az Igej környéke és az úrbéresek közül hat 2/4-es, tizennyolc 1/4-es jobbágy gazda, összesen ötvennyolc háztartással. A harmadik rész: a Kecskések, a Puszlika és a Völgyes, továbbá a Túl a Tisza Vay Dánielé lett, ezzel együtt ötvenhét háztartás, ebből hat 2/4-es, tizennyolc 1/4-es telkes jobbágy. A negyedik rész Vay Miklós birtoka lett, mégpedig a csegei határ Erdőallya, Vargahalom és környéke, Berzsenyes, Morotvaköze, Paptava és Sóskáshát nevű részei, továbbá ötvennégy háztartás, amelyből hat 2/4-es, tizennyolc 1/4-es gazdáé. (Megjegyzem, hogy a telkiálíomány töredékén armalista nemesek ültek, s e szétosztásban ők is bennfoglaltattak.) 9 Investigatio, SzSzmL. IV. A. 1/9 Fasc. 13. no. 28 1772. 1351. cs 10 Varga János: A jobbágyi földbirtoklás típusai és problémái 1767—1849. (Bp. 1967) 9. 11 Az országosan ismert helyzettel teljesen megegyezett a Csegén meglevő gyakorlat is. Lásd Felhő Ibolya: Az úrbéres birtokviszonyok Magyarországon Mária Terézia korában, I. (Bp. 1970) 18. 67