Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 3. (Hajdúböszörmény, 1977)

Bencsik János: Csege szabadmenetelű jobbágyfalu társadalomrajza a XVIII—XIX. század fordulóján

nemes famíliák családfái, betelepedésük, párválasztásuk, házasságkötésük jellege és iránya, a faluban betöltött közigazgatási szerepük, szaporodásuk, esetleg kipusztulásuk stb. Különösen érdekesek azok az adatok, amelyek a kisnemesi, illetve jobbágycsaládok szerkezetére vonatkoznak. Az összeírt személyeknek nemcsak a kora, de családi állapota, élő és elhalt gyermekeinek száma is kiderül, továbbá olyan kérdésben is állást foglalhattunk, mint az adott periódusban kik voltak a telkesek, a zsellérek, a telkes jobbágyok cselédei, kik a kisiparosok, a pásztorok; esetleg ezek társadalmi rangja, házasságkötésük iránya, jellege stb. Tanulmányozhattam az új családok létrejöttét, beilleszkedésüket a közösségbe, a fiatalok termékenységét, a névadás, a keresztszülők (komaság) választásának szokását, az élvemaradottak számából pedig egészségügyi megállapításokat tehettem. Az egyes házaspárok összes született gyermekeinek számából következtethettem a szülők termékenységére, esetenként gyanakodhattam születésszabályozás meglétére is. Az első szülés idejéből szexuálmorális felfogásukra is fény derülhet. Munkálataim közben kiderült, hogy Csege a fentieken túl azért is alkalmas e vizsgálatra, mert sem nem túl népes, sem nem túl kis népességű település ahhoz, hogy általános vonatkozásokat is feltárjunk. A jobbágy családok névanyaga pedig, eltekintve a Hajdú, Kovács, Nagy, Szabó és a Tóth családnevektől (ekkor pedig a változatos ragadványnevek segítettek, noha ezek sem mindig állandóak), eléggé változatos, a környéken kevéssé elterjedt neveket találhatni itt.

7 A továbbiakban szólnom kell kitűzött feladatom szempontjainak figyelembevételével az egyes általam elemzett források használhatóságának, megbízhatóságának mértékéről, illetve a munkám során szerzett tapasztalataimról. a) Vitathatatlanul a legtöbbet használt forrásom volt a dicaösszeírás, ezt lehetővé tette az, hogy Csege esetében két-három tucat dicalis conscriptio megmaradt. A dicalis összeírások forráskritikai elemzését a történettudomány már elvégezte. Eszerint az összeírásokból településtípusonként bizonyos rétegek (mint az armalisták), rész-háztartások (apa házában élő házas gyermeke), közösségi feladatokat ellátó személyek (községi bíró, pásztorok, révészek stb.) kimaradtak. Csege esetében megközelítő pontossággal tudjuk, hogy évenként kik és hányan maradtak ki ezekből a jegyzékekből, akikre eleve nem vetették ki a különböző terheket. b) Az urbárialis investigation majd az azt követő urbáriumok forrásértéke sem ismeretlen a szakirodalomban. Jelentőségük abban keresendő, hogy egy adott időpontban a jobbágytársadalom egészét felölelik, mégpedig földesuranként és jobbágyi állapotként. Csege esetében a két felvétel (az invesztigáció és az urbárium) között jelentkező eltérés is mutatja a faluközösség változását, a családok mobilitását. c) Az 1787-es földesúri összeírásnak nem az volt a célja, hogy a közösségben viselt terhek arányos elosztásához megfelelő alapot teremtsen, hogy e célra rögzítse a családfőket és vagyoni állapotukat. Sokkal inkább a Vay család csegei birtokának jogilag rögzített, az örökösök által elfogadott arányosítása vezette a felmérést végzőket. Itt tehát azok a családok (családfők) szerepelnek, akik az egyes Vay családok (vagy örökösük) birtokán éltek, s velük jobbágy—földesúri viszonyban voltak. így sorra vették a telkes, majd a telek7 A családnevek közül néhány jellemző: Bana, Czégény, Cserinyi, Derecskei, Gyöngyösi, Pecsők, Pikó, Tanka, Túri. 64