Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 3. (Hajdúböszörmény, 1977)
É. Kiss Sándor: Szilágyi Dániel (1831—1885)
2. Egy vagy két könyvszekrény, melyet távozáskor becsukhat. 3. Egy könyvtári segéd, kit hallgatói sorából választana ki szerény díjazással, amely legfeljebb havi 20 Frt-ot tenne. Ami személyét illeti, működése fejében tiszteletdíjat nem kér. A munkát azonnal megkezdi, mihelyt az Akadémia kérésének eleget tesz. Az igazgatóság a jelentést tudomásul veszi, s a főtitkárt és főkönyvtárost megbízza, hogy a kívánt feltételeket teljesítsék. 1 4 Hogy mennyire jutott Vámbéry és a könyvtári segéd a Szilágyi-hagyaték feldolgozásában nem tudjuk. Hogy nem messze, abból gondolhatjuk, hogy az Akadémia Kunos Ignácot, aki 1890-ben tért haza ötévi közel-keleti útjáról, szintén megbízza a hagyaték rendezésével és feldolgozásával. Előleges jelentését Kunos Ignác az Akadémiának 1891. október 26-án B. Eötvös Loránd elnökletével megtartott összes ülésén terjesztette elő. „Tekintetes Akadémia! Most, midőn arról a török kéziratgyűjteményről kell beszámolni, melynek meghatározásával és rendezésével az MTA tek. elnöksége engem bízott meg, hat esztendővel előbbre varázsol vissza az ezen munkához fűződő emlékezet. Sztambulban voltak még akkor e kéziratok a perai városnegyed Timon nevű kis utcácskájában. Hosszú esztendők folyamán kerültek ott együvé és ott őrizte meg őket szerető gonddal és kellő óvatossággal egy örökösen fezben járó, törökül s magyarul egyaránt tudó kjátih (írástudó). Könyvkereskedő is volt, tudós is volt, mint a sztambuli szaháfok (könyvárusok) majdnem valamennyien és megbízásukból fordítgatott is hol törökből európai nyelvekre, hol pedig fordítva. De legfőbb és legszenvedélyesebb foglalkozása a könyvvásárlás, keleti kéziratok gyűjtése volt. Akinek eladnivaló codexe akadt, az mindenek előtt őt kereste fel és ha európai tudós valami kézirat iránt fürkészett, elsősorban a Timon-utzabeli terdsümán-hoz (fordítóhoz) kellett fordulnia. Ismerte őt nemcsak az európai, hanem a török tudósvilág is, s nem egy hodsa s ulema járogatott el dús könyvraktárába, hogy megírandó munkájához nála keressen forrásokat. Rengetegül volt ott összehalmozva a nagy könyvlom. Utcára nyíló kis fülkéjében a nyomtatványokat, meg a közönségesebb codexeket tartotta, míg a becsesebbek —- az unikumok — emeleti lakásában rejtőzködtek. Ez volt az ő szentélye, az ő hálvethanéja, ahol kívüle, meg néhány bizalmasán kívül alig fordult meg más halandó. Őrizte őket, mint a szeme fényét és amidőn életének poharát hirtelen tőré ketté a halál, ott roskadt össze a kézirathalmazon és úgyszólván rájuk lehelte ki nemes magyar egyszerűségében és törökös becsületességében eltöltött életét. Es ez a perai terdsümán, ez a szenvedélyes törökkézirat-gyűjtő, megboldogult hazánkfia, Szilágyi Dániel volt. A debreceni diákból lett emigráns mint teherhordó szolga tengődött új hazájában és mialatt hordta urának a terhet és verítéket vert ki homlokán a fáradság, tanulta a török nyelvet és szoktatta szemeit a merőben idegen íráshoz. Nem sok idő kellett hozzá, és a török fővárosnak ő lett a legkeresettebb és legmegbízhatóbb fordítója és a török nyelv szerkezetének legalaposabb ismerője. Az a kéziratgyűjtemény pedig, mely ma már a Tudományos Akadémia tulajdona és amely rövid jelentésemnek tárgya, Szilágyi Dániel szellemi hagyatéka. Megmaradt része annak a nagyobb-szerű gyűjteménynek, melyet eredetileg hazája legelső tudományos intézetének szánt és amelyből halála első éjjelén többszáz darab — és amint látszik — örökre eltűnt. Pedig mily nagy anyagi áldozatokkal és mily rengeteg fáradsággal járt e könyvhalmaz gyűjtése. Mert őt nem a ritkasággyűjtők szeszélyes szenvedélye bántotta és nem is csak könyveket, meg bárminő kéziratokat akart egymásra halmozni. Sok volt ugyan köztük a lim 14 Kivonat a Magyar Tudományos Akadémia Igazgatótanácsának jegyzőkönyvéből. 260'
