Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 3. (Hajdúböszörmény, 1977)
Dankó Imre: Ételkonzerválás Hajdúböszörményben a századfordulón
tői kezdődően az egész télen át, de még késő tavasszal is állandóan lehetett aszalt szilvát kapni. Kedvelt csemegéje volt a böszörményieknek a szárított szőlő is. Nemcsak a kertségekbeni szőlők fürtjeit fűzték fel fonálra és kötötték fel az eresz alá, a padlásra, a kamrában a mennyezet alá száradni, hanem az udvarokon található, lugasra hagyott tőkék terméséből is. A gondosan levegőztetett, a penészedéstől védett szőlőt karácsony körül kezdték fogyasztani, az ünnepekben (karácsony, István, János napja, Szilveszter, újév stb.) finom csemegének számított. 2 3 A szárításos ételkonzerválás sajátos esetei volvak a fűszernövények szárítása. Ételízesítésre felfűzve szárították és szellős, száraz helyen tartották a pirospaprikát. Kötegekbe kötve szárították a kaprot. Apró fehér vászon zacskókba kötve őrizték a sáfrányt. A fokhagymát füzérbe kötötték és úgy tartották szellős, száraz helyen. A vöröshagyma nem igényelt különösebb szárítást. Száraz, nem túl hideg helyen kellett tartani. Kosarakba szedve rendszerint a padfeljáró alján állt. A babérlevelet, majoránnát boltban vásárolták, kis üvegekben, dobozokban szárazon tartották. 2 4 Kis mennyiségben szárították és szárazon pohárban, üvegben, bádog dobozban, kis vászon zacskóban tartották a székfűvirágot, a kamillát. A kamilla virágot előkelő helyen, általában a komódban, a sublóton őrizték. A kamilla egyetlen századfordulói böszörményi háztartásból sem hiányozhatott. Széleskörűen használták, nemcsak gyógyításra fordították, hanem teát is készítettek belőle. Lényegesen kevesebb hársvirágot szedtek és szárítottak. Ahol szedtek, szárítottak, ott teának használták. A kamillához hasonlóan pohárban, üvegekben, dobozokban tartották. A különféle növényi eredetű élelmiszerek hosszabb időre való eltartásának általános módja volt az állandó hőfokon való tartási A különböző termések eltartásához más és más hőmérsékletre lett volna ugyan szükség. De a különböző hőfokokat a háztartások általában nem tudták biztosítani, hanem egy bizonyos adott hőfokon tartottak többféle élelmiszert. Ez az adott hőmérséklet leginkább egy tárolásra alkalmas helyiség állandósult hőmérséklete volt (tisztaszoba, kamra, padlás, pince stb.). Az alma eltevésének a századfordulón általános helye és módja a tisztaszobában levő bútorok (sifonok, almáriumok, sublótok, újabb berendezésűeknél szekrények stb.) teteje volt. Az volt a követelmény, hogy az almáknak nem volt szabad egymást érniük, nem lehetett egymásra se rakni őket. Az ilyen tartásmódnál ügyelni kellett a fogyasztási sorrendre. A korai almákat fogyasztották először és késeiekkel folytatták. Az úgynevezett nyári almákkal kezdték és a húsvéti rozmaringgal végezték. Időközben át- meg átvizsgálták az almákat és a romlásnak indultakat azonnal eltávolították. Sokkal kevesebb körtét tároltak. A téli tárolásra csak bizonyos körtefajták voltak alkalmasak (téli körte). Ugyanúgy tartották, mint az almákat, sokszor vegyesen is. A körte azonban állva érő termés, és ezért jobban volt szükséges rá vigyázni tárolás közben, mint az almára. Nemcsak a romlásnak indult darabokat kellett azonnal eltávolítani, hanem az időközben beért, sőt túlért darabokat is. Az alma és a körte mellett nagyobb mennyiségben még fejes káposztát tároltak állandó hőfokon. A be nem savanyított káposztafejeket a kamra föld23 Balogh I. 1969. 170—171. — Vö.: ZoltaiL. 1904. 24 Ecsedi I. 1935. 321—325. 25 Uo. 312—313. 15* 227
