Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 3. (Hajdúböszörmény, 1977)
Bárdi Ida: Szárazmalmok Hajdúböszörményben
Középen állt egy nagy vastag oszlop, a bálbány, 1 8 A bálvány mindkét vége acélcsapban végződött ; alsó vége a cölöpökhöz rögzített talpon, felső része pedig a járomgerendák között kialakított csapházban forgott. A bálvány körül forgott a talpfa. Körülbelül 30 cm széles volt. Ennek a külső éléből álltak ki a fogak. Ezek kb. 12—15 centiméterre voltak egymástól. A talpfa (a járókerék) — átmérője 16—20 méter — belső élébe csapolták vízszintesen a gerendákat, amelyek másik végét a bálványba erősítették. Egy gerenda kb. 10x12 cm vastagságú volt. Két egymásmelletti gerendára hámfát szereltek. Ide fogták a lovakat. A gerendákba, a talpfa felé eső végüktől kb. 10—20 centiméterre, szarufákat eresztettek. A szarufák másik vége felment a bálvány csúcsáig. A bálvány és a szarufák felső végét kötésekbe (keresztgerendákba) csapolták. A malom csúcsában olyan sűrűn helyezkedtek el egymás mellett a gerendák, hogy alig lehetett látni a tetőt. Mint már említettem, az orsókat és a malomköveket a tüzelő malom felé eső részén helyezték el. Az orsó fogai működés közben a talpfából kiálló fogakba akadtak; így forgott az orsó is és forgatta a malomköveket. A talp körülbelül 70—80 centiméterre forgott a föld felett. A szárazmalmot lovak vonóerejével működtették. Általában két vagy három lovat fogtak be, ritkábban négyet. Az őröltetők a saját lovaikat használták. Ha valakinek csak egy lova volt, legtöbbször összefogott egy másik emberrel és együtt mentek őrletni. A befogás bonyolult művelet volt. Először a talpat kellett oldalra billenteni, hogy be lehessen fogni a lovat. A bálvány hegyénél volt a leütőfa, azt leütötték és a talp félrebillent. Mikor már belől álltak a lovak, visszacsapták megint egyenesbe. Nagyon kellett vigyázni a befogással, nehogy megugordjanak a lovak, mert akkor könnyen kitörhették a fogakat. Á befogás után az őröltető a lovak mögé ült egy gerendára, s hajtotta őket körbe. Volt olyan gazda, aki vitt magával valakit, aki hajtotta helyette a lovakat, míg ő a tüzelőben beszélgetett. Tíz mázsa gabona megőrléséhez egy napra volt szükség. 1 9 A szárazmalom nem különítette el a lisztet a darától. Az asszonyok csak akkor jutottak tiszta liszthez, ha otthon fátyolszitán átszitálták az őrletet. Őrletők a malomban Mint említettem, az őrletők a tüzelőben vagy az eresz alatt várakoztak, amíg sorra kerültek, ill. amíg az őrlemény elkészült. A század elején, amikor erősen megcsappant a szárazmalmok száma, alig-alig győzték a munkát. Aki őrletni akart, már korán odament szertfogni. Ez azt jelentette, hogy az újonnan érkező megnézte ki után következik, bekiabálta a malomba, majd várt békésen a sorára. Nyáron a malom eresze alatt hűsöltek, télen vagy éjszaka a tüzelőbe húzódtak. Legtöbbször vittek magukkal iziket, szalmát, hogy legyen mivel tüzelni. 18 A bálvány szavunk valószínűleg szláv eredetű. A bolgár nyelvben őanBaH (kőszál, nagy kő; gerenda), a szerb-horvátban bálvan (gerenda és a szlovénban balvan (gerenda) jelentésben fordul elő. Valószínűleg a magyarba a délszlávból került. A magyar bálvány szláv származtatása azért nem tekinthető teljesen bizonyosnak, mert nem lehetetlen, hogy a szó a magyarba is ugyanabból a forrásból került át, amelyikből a szláv nyelvekbe. TESZ. 1967. I. 234. 19 A malmok teljesítményeiről adatok találhatók: Lambrecht, 1915. 27.; Pongrácz, 1957. 46.; Selmeczi Kovács, 1970. 328. 14 Hajdúsági Múzeum Évkönyve 209
