Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 3. (Hajdúböszörmény, 1977)

Papp József: A tiszacsegei tanyák népének „bárói", a dohánykertészek (1778—1945)

akik még a felszabadulás után is foglalkoztak néhány évig a dohánytermesztéssel. A férfiak mellett a dohányos mesterséget kezdettől már a nők is művelték. A XVIII. századi matrikulák bejegyzéseiben olvasható, hogy Ferenczi Erzsébet, Hajdú Sára, Petze Katalin és Székely Erzsébet „nicotianista". A kukás családok többnyire egymás között házasodtak, de gyakori jelenség az is, hogy a faluban lakó zsellérek, főként pedig az uradalmi cselédség tagjai közül választanak párt maguknak. Az sem ritka, hogy más faluból hoznak feleséget, pl. Ároktőről, Dorogmáról. A falu őslakosságával, a telkesjobbágyokkal, a jobb gazda emberekkel azonban soha sem keveredtek. A következő kérdésünk, hogy milyen körülmények között lakhattak a dohányosok? A XVIII. századi állapotokra nincsenek adataink. A nagymajori kukásházakról és szárítókról viszont 1829-ben pontos leírás készült. Ebből megtudjuk, hogy a kukások házai, szám szerint 19, a Kettősnél sorakoztak. Valamennyit a gazdaság építtette, melyből 16 méreteire is egyezett. A 16 ház vályogból készült, hosszuk 12 öl, szélességük 3 öl, magasságuk 1 öl volt. Padlásuk tapasztott nád, tetejük szintén nádból készült. Szabadkéményük fa szerkezetű, melyet vastagon sárral tapasztottak. Egy-egy házban két szoba és két kamra volt, a szobák a közös konyhából nyílottak, tehát egy házban két család lakott. Minden egyes házhoz tartozott egy 9 öl hosszú, 3 öl széles, 1 öl magas, nádfalú és nádfedelű szárító. Fedelük tölgyfa oszlopokra, gerendára és ágasokra volt rakva. Tartozott a házakhoz még egy-egy nyitott oldalú szín is, melynek mérete egyezett a szárítóval. A 19-ből három kukásház földbe mélyeszteti, ún. bogárhátú földház volt. Ezekhez is tartozott egy-egy kisebb méretű nyitott oldalú szárítószín. Ezek egyike csak gazzal volt fedve.

1

9 A Szilágyban épült kukásházakról csak a múlt század végétől vannak adataink. Kezdetben a többi cselédektől itt is elkülönítve éltek a kukások, később azonban a konvenciós béresek, pásztorok házainak egy részét is itt építtette fel az uraság. A kukások azonban továbbra is külön fedél alatt laktak, „mert a cselédeknek, béreseknek hajnalkor, amikor fel kellett kelni, dudáltak, oszt így az első béresnek nem kellett ügyelni, hogy melyik a cseléd, melyik a dohányos. így, hogy a dohányosok külön haj alatt laktak, oda dudálni nem is mentek. Á dohányosoknak más vót a feladata, ezért vót a külön haj alja."

2

0 A kukások utóbb már építhettek lakásaik közelében egy kisebb ólat is lovaik, teheneik számára, mert a gazdaság csak a cselédség jószágainak adott férőhelyet az urasági istállókban. A múlt század végén az uradalmakban külön álló csomózóházakat is építtettek, ahol szigorúan ellenőrizték a megmunkált dohány mennyiségét is. A csomózóház hatalmas épület volt, ahol minden egyes család a saját termését egy 5 méter hosszú asztalnál dolgozhatta fel. 40—60 személy is befért egyszerre. „Egy ajtón jártunk be, de nem végeztük közösen a munkát, mindenki csinálta a magáét, csak a család segített. Ebbe a dohánypajtába esténként mindenki annyi dohányt vitt be, amennyi a család ereje vót. Én, 60 pórét szoktam be19 Uo. all. csomó 20 A tanulmányban gyakran idézett és a továbbiakban jelzettel már el nem látott adatok Smidróczki Istvántól származnak, akinek apja is dohánykertész volt, ő maga is folytatta a mesterséget a Szilágyban 1951-ig. A dohányosokra vonatkozó adatokat a szerző gyűjtötte 1971-ben és 1972ben. (Papp József gyűjtései: Adatok Tiszacsege néprajzához címmel a KLTE Néprajzi Tanszéke Adattárában az 1421. leltári szám alatt találhatók.) 13 Hajdúsági Múzeum Évkönyve 193