Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 3. (Hajdúböszörmény, 1977)

Papp József: A tiszacsegei tanyák népének „bárói", a dohánykertészek (1778—1945)

vinni. Ez megfelelt 120—130 kilónak. Azt lemérte a gazdaság egyik kerülője. Azt azért mérte le, hogy el ne lopjunk a dohányból. Még kifele is mérték."(Smidróczki István első dohányos elmondása szerint !) A dohányosoknak nagyobb szerszámra, ekére, boronára nemigen volt szükségük, mert a földet, amelyben a dohányt termesztették, legutóbb is az uraság szántatta. Az 1930-as évektől azonban az ekekapát már használták a dohányosok, egyik-másik maga is rendelkezett ezzel a szerszámmal. A dohányosok cselédekhez viszonyított lazább együttesét az első ember fogta össze. Az első embert az intéző jelölte ki a legdolgosabbak közül. Legfontosabb feladata a munka összehangolása volt, de felelt a többiek tevékenységéért is. A gazdaság vezetője elsősorban őt vojita felelősségre, ha hibát talált a dohányosok valamelyikének munkájában. Ő szervezte a közös akciókat: a földek szétosztását, a dohány leadását. Az egyes családok egyébként önállóan végezték a dohánytermesztéssel kapcsolatos feladataikat a palánta termesztésétől a dohány megmunkálás utolsó fázisáig. Az első ember jutalmát a dohány leadásakor azzal nyerte el, hogy a beváltóhivatalnál előre rakodhatott a bodnárfához, mert a többiek tudták, hogy ez a hely őt illeti meg. „Annyit ért el ezzel az első dohányos, hogy mán azok a beváltó tisztek tudták, hogy ez az első dohányos. Ott aztán vót egy kis segedelem, a dohánya mindig jobban ment, mint a többieké. Mer ugye vettek egy átlagot, abban az időben 50 pengős átlag vót, ennyibe egyeztek meg a gazdasággal, mer egyezkedtek, mint a kupecek." Nem egyszer még ajándékot is vittek a beváltó tiszteknek. „Egy Liszkai nevű gazdánk vót, ez vót a bérlő abban az időben. Az meg adott nekik egy nagyon csinos orosz, vagy másként póni lovat, hogy a dohányért jobban fizessenek, többre értékeljék. De ezzel szemben azt is megkövetelték, hogy mink is járuljunk hozzá valamivel. Ez oszt inkább munkával lett honorálva. — A beváltótiszt nem szólt, és az első dohányos ha ügyes vót, még 55 pengős átlagot is kapott. De ez mán a többiek rovására ment, az övéké annyival vót kevesebb." A dohányosok jogi és gazdasági helyzete szorosan összefügg egymással. Erdei Ferenc írja: „A dohány újabb kultúra volt, s azt lehetne hinni, hogy újabb termelési viszonyokat hozott létre azok számára, akik művelték. Annyiban igen, hogy nem illeszkedett be a régi úrbéres jobbágyi gazdálkodásba. Ehelyett azonban nem jobbat, hanem rosszabbat teremtett: új telepes rabszolgaságot bérleti viszony formájában, amit az úrbériség megszüntetése sem változtatott meg."

2

1 A dohánykertész nem a szó klasszikus értelmében bérlő, de a konvencionátus cselédséggel sem azonosítható, hanem átmenetet képez a mezőgazdasági részes munkás és az állandó gazdasági cseléd között, mert munkája részes munka, amelyet a dohánytermés bizonyos hányadáért végez, ugyanakkor szerződésen alapuló egyéb járandóság: lakás, földhasználat, jószágtartás stb. is megilleti.

2

2 Ennek a szerződéses viszonynak a gyakorlatban sok helyi változata alakult ki. Az uradalmi cselédséghez képest bizonyos függetlenséget élveztek. „Bár ez a függetlenség nagyon is szűk területre szorítkozott és az engedetlen, vagy ellenszegülő kertészeket az uraság már a következő évben szélnek eresztette, az uradalom zárt rendje és szigorú fegyelme alatt mégis óriási jelentősége volt e szabadabb tervezésű gazdálkodásnak és a kötetlen életű ker21 Erdei Ferenc: Város és vidéke (Bp. 1971) 341. 22 Puskás Károly: Dohánytermesztésünk üzemi kérdései és a dohánykertészek kereseti viszonyai (Debrecen, 1935) 28. 194'