Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 3. (Hajdúböszörmény, 1977)
Fintha István: A rétisas a Hortobágyon
Fintha István A rétisas a Hortobágyon A rétisas [Haliaeetus albicilla (L.)] a palearktikum síksági területeit lakja a júliusi 5,6 °C-os izoterma vonalától a mediterraneumig, mindenütt a nagyobb vizek közelségét keresve. Kedveli a tengerpartokat, a széles folyók mentét, a tavakat s a nádasokat; egyaránt jól érzi magát az erdők között és a pusztákon. (;Voous 1960.) Míg egykor talán egész Európában közönséges volt, ma már kevés helyen — elsősorban a Duna nagyobb ártéri erdeiben — szaporodik. Tudjuk, hogy Nagy-Britanniában (Shetland szk.) 1908-ban költött utoljára, Dániában 42 éves szünet után 1954-ben figyelték meg fészkelését (Zealand szig.). ( Saunders 1927.; Voous 1960.) A Skandináv félszigeten legjobb területét Finnországban lelte, hol a 30-as években kb. harmincra becsülték a költő párok számát, mely a 40-es évekre 5—6-tal csökkent, elsősorban a lakosok fészekpusztítása és a vadászat miatt. (Merikallio 1958.) Ritkulását régóta siettetik a méretükben és sokféleségükben egyre növekvő környezeti ártalmak, köztük a nukleáris robbantások után messzire jutó radioaktív szennyeződés, valamint a növényvédő szerek (DDT, higanyklorid, PCB stb.) válogatottan veszedelmes hatásai. így jelenleg — mint J. Valste finn ornitológus kollégámtól, szíves szóbeli értesítése alapján tudom — évente mindössze 1—3 sikeres fészkelését figyelik meg. Emellett az ivarérett példányok (mintegy 25 egyed) egész évben ott tartózkodnak, s csak a fiatalok vándorolnak el szokásos, évekig tartó útjaikra. Közülük minden bizonnyal hozzánk is érkeznek, hisz a gyűrűzések tanúsága szerint nemcsak a Balti-tenger déli részeit, Norvégiát, hanem Bulgáriát is meglátogatják. Ma már hazánkban sem jobb a helyzet. A rétisas valaha alföldi, kútágasos pusztáink igen jellemző nagyragadozója volt és a vizektől járt üde erdők óriásfáin rakott fészkét találni nem ment ritkaságszámba. A rohamosan teret hódító földművelés elől hátrálva a múlt század második felében már mindinkább kereste a nagyobb folyóink ember nem járta ligeteit, a lusta sodrú szakaszok sűrűn benőtt szigeteinek zavartalan költőhelyeit. Akkor még bőven fészkelt, hisz Rudolf trónörökös a jól ismert nevű Brehm és az ornitológus Homeyer s a preparátor Hodek kíséretében 1878-ban kéthetes aldunai kirándulásán 14-et lőtt belőle és még 8 élő példányt vitt magával haza (6 uhuval együtt) ! Lőjegyzéke megérdemel egy kicsivel több figyelmet : a többi között 8 barátkeselyűt, 1 fakó keselyűt, 7 parlagi sast, 3 békászó sast, 2 törpe sast és 2 halászsast is zsákmányolt! Csodálkozom Brehméken, hogy a nagy számú ritka madár (melyek többsége, bizony, már akkor sem volt közönséges) kiirtása ellen nem emelték fel a szavukat, sőt kellő lojalitással azon sem ütköztek meg, hogy bár főrangú, de lelkiismeretlen vadásztársuk egyre-másra pufogtatta le a fészken ülő, gyámoltalan fiókáit nevelő egyedeket is... {Rudolf 1890.) 2 Hajdúsági Múzeum Évkönyve 17
