Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 3. (Hajdúböszörmény, 1977)

Fintha István: A rétisas a Hortobágyon

Bizonnyal jócskán akadt rétisas a 4219 madár között, melyeket egy 1884ből származó kimutatás, mint a szűkebb értelemben vett Magyarország területén az az évben elejtett sasokat és keselyűket foglal össze. (Bedő 1885.) Ebben a számban nincsenek benne a sólymok, kányák, ölyvek és vércsék, melyek külön 35 264 darabbal szerepelnek a statisztikában. Persze, manapság is vannak magukat fékezni nem tudó puskások, kik ügyességük vagy megtámadhatatlanságuk magabiztos tudatában felelőtlen lövöldözésükkel jóvátehetetlen károkat okoznak rohamosan fogyó természeti ritkaságainkban. Ezt bizonyítják a kitömve porosodó példányok, melyek gyakran épp erdészeknél vagy úgynevezett vadászoknál láthatók {kénytelen vagyok megjegyezni, hogy akinek nem inge, ne vegye magára!), s a megsörétezett, napok múltán kínnal elpusztuló, hol itt, hol ott megtalált egyedek oszló tetemei. Mégis mondhatjuk, hogy a rétisas számára sosem a vadászat jelentette a legnagyobb veszélyt. Nem a vadászat, hanem egy sokkal kegyetlenebb, alattomos és feltartóztathatatlan ellenség pecsételte meg sorsát: a civilizáció. Nagyobb mérvű megritkulása először a vízrendezések, a mocsarak kiszárítása idején indult meg, amikor tünedezni kezdtek a vízközeli erdők hatalmas fáikkal és a horizontig érő pusztákat mind összébb zsugorították a szántók gyorsan szaporodó táblái. így évről évre fogytak fészkelőhelyei és táplálkozóterületei is. Legerősebb — és nagyon félő, hogy végső — csapást a kemikáliák elterjedése, környezetének vegyi szennyeződése mérte rá. Száma rohamosan csökken, megjelenése sok helyen már különleges esemény. Köztudomású, hogy a vegyszerekkel csekély mértékben is fertőzött zsákmányállatok el nem bomló méreganyaga utóbb a fogyasztó szervezetében öszszegyűlve veszélyezteti annak szaporodóképességét, sőt később pusztulását is okozhatja. Igen sok észak-európai rétisas esett így áldozatul az utóbbi időkben. Például Svédországban, az 50-es években először a magevők, majd a ragadozók tömeges elhullása figyelmeztetett arra, hogy jó lesz csökkenteni a higanytartalmú csávázó-, illetve permetezőszerek használatát. A hasonló esetek gyakoribbá válása miatt a kormány 1966-ban betiltotta az alkilhigany tartalmú szerek mezőgazdasági alkalmazását. (Műszaki Információ — Környezetvédelem 1973. 1. 36. p.) E lépés jelentősége egyébiránt túlnő a madárvédelem megkívánta határokon, hisz a higany vegyületei (metilhigany) a halak és a vadak testében raktározódva a ragadozókon kívül az ember egészségében is kárt tesznek. Ezzel kapcsolatban hazai, sőt hortobágyi vonatkozású eseteket is említhetek. 1974. november 23-án a Hortobágyi Nemzeti Park Nyírőlapos nevű szigorúan védett egységének szélén fekvő szántón, friss vetésből felszedett, higanytartalmú csávázószerrel kezelt gabonától mintegy 200 db. vadliba (2—3 példány kivételével mind nagylilik) pusztult el. Csak a terület azonnal elrendelt őriztetésének és egyéb óvintézkedéseknek köszönhető, hogy ez a szám nem nőtt tovább — és főképp, hogy a környéken mozgó 2—3 rétisas nem férhetett hozzá a hullákhoz, melyekben (elsősorban a belszervekben) a letális dózist többszörösen meghaladó mérgező hatóanyagot mutatott ki a hatósági vizsgálati A rétisas hazai állománya az elmúlt évtizedekben sokat gyérült. Az 50-es évekig — úgy tudjuk — 9—10 pár is költött az országban, de az idő teltével ezekből jó,ha2—3 pár maradt, ám egyes években semmi hírt nem hallunk költéséről. Még mindig jelentős azonban a kóborlásban levők itt-tartózkodása. Zömük északról jön a hidegek, különösen a jég miatt, illetve a táplálékhiány 18