Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 3. (Hajdúböszörmény, 1977)
Nagy Sándor: A tiszacsegei Nagymajor
a csegei Nagymajor területét fogadjuk el." Zoltait most már nagyon foglalkoztatta az ohati apátság kérdése. További levéltári kutatások, a nagymajori kastély s magtár helyszíni vizsgálata alapján 1914-ben tette közzé megállapításait. 2 5 Sorra vette az Ohatra vonatkozó és határjelzéseket tartalmazó legrégibb okleveleket. IV. Béla 1248. évi diplomája Csegét és Cserépfalut cserébe adta az egri püspöknek és felemlítette Csegének Ohat felé eső egyik-másik határrészét, így Puchlaká-1, a mai Pusziikát is, amely Csege község és Nagymajor között terül el. 1336-ban az Ohati család tagjainak kérésére az egri káptalan által vezetett határjárás szerint Csege megint királyi birtok volt s ez a határjárás azt is igazolta, hogy „a csegei Nagymajor által elfoglalt magaslat legfeljebb egyik természetes határjele volt Patahalma néven Ohatnak Csege felől, de egész terjedelmében nem tartozott Ohathoz és semmi esetre sem állott rajta monostor. Ha ott fekszik a monostor, mely még 1336-ban megvan, akkor a határjáróknak éppen útjába esik és azt is fölemlítik, mint igen nevezetes határjelzőt." Azt is kimutatta Zoltai, hogy „a kövekből is gyönge fegyvert faragott" a maga állításának igazolására Végh, mert az épületekben nincs egyetlen darab olyan kő vagy tégla, amely az ohati monostorból való. A kastély pincéjének téglái sem igazolják az épület alsó részének Árpád-kori eredetét, mert azok méretei feltűnően különböznek a középkori templomok romjaiban található széles, vékony téglák méreteitől. Zoltai Lajos a helyszíni vizsgálat alapján arra a megállapításra jutott „az épület külső és belső szerkezetéből, alakjából, díszítéséből, hogy a XIX. század elején, legfeljebb a XVIII. század végén épült, pompakedvelő, gazdag főúr kedvetöltésére annak a kornak az ízlése szerint. A kastély, bármilyen 'exotikus'-«a/c és különösnek tartja is Végh a pince alakját, beosztását, biedermayer felé hajló empire-stílust árul el. Talán az a körülmény, hogy valamelyik Vay báró, talán Miklós generális, vadászlaknak építette, ahol hét vármegyére szóló agarászatokat rendezgetett, magyarázza a pince különösnek látszó szerkezetének okát is." A magtár fekvésének irányát is helytelenül állapította meg Végh, az ugyanis nem kelet-nyugati, hanem észak-déli. A zárni templom alapfalait Zoltai csak 1907 és 1908-ban tárta fel, így joggal tette fel tanulmányában azt a kérdést, Végh milyen alapon állította, hogy annak méretei megegyeznek a magtáréval. A köríves apsisu templom 25 méter hosszú, 10,5 méter széles, míg a magtár legalább kétszer ilyen hosszú s szélessége nem sokkal több. Zoltai a magtárról megállapította, hogy „majdnem egyforma magasságú, boltozatos három hajóját egy-egy darab, négy oldalú hasábalakú faragott kőből készült pillérek tartják. Kapiteljeik azonban kétségtelenül renaissance ízlésűek. Az épület nyugati homlokzatán egymást felváltó körívek és csúcsívek alkalmazása a múlt század első felében élt provinciális építőmesterre vall. A Boldogságos Szűz ohati monostora tehát semmi esetre sem állott a csegei Nagy major helyén, hanem Telekháza területén állott, körülötte Ohatfalvával." Zoltai Lajos 1936-ban megjelent tanulmányában Az ohat—csegei határper-ről 2 6 még egyszer visszatért Végh Kálmán állításainak cáfolatára és újabb kutatásai alapján bebizonyította, hogy az ohati apátság Telekházán, nem pedig a csegei Nagymajorban állott. 25 Zoltai Lajos: Hol feküdt az ohati apátság? Válasz a Századok 1905. folyamában megjelent ellenvéleményre. In: Jelentés Debreczen sz. kir. város múzeumának 1913. évi működéséről és állapotáról. Függelék. 31—42. 26 Zoltai Lajos: Ismeretlen részletek Debrecen múltjából. (Debrecen, 1936.) III. Debrecen határperei a hortobágyi puszták történetével kapcsolatban. 193—216. 169'
