Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 3. (Hajdúböszörmény, 1977)
Nagy Sándor: A tiszacsegei Nagymajor
gezte, a báró feljogosította, hogy a haszonbérleti szerződéstől eltérően nem 15, hanem 13 éven belül vonhatja le az évi bérleti díjból éspedig 1893 és 1905-ben 700—700 forintot, a közbeeső években pedig 600—600 forintot. Arra nincs adatunk, hogy a tanítás mikor kezdődött meg a tanyában, feltehető azonban, hogy még az iskola felépítésének évében, vagy legkésőbb a következőben, tehát az 1868. évi XXXVIII. tc. életbelépésétől számítva huszonnégy-huszonöt évi késedelemmel. 1914-ben kitört az első világháború, a tanítót 1916-ban katonai szolgálatra hívták be, de helyettesítéséről nem gondoskodtak. Újabb húsz év telt el, míg a tanítás újra megkezdődött. Az 1910-es népszámláláskor 289 fő élt Nagymajorban. A 6—11 éves, tehát iskolaköteles gyermekek száma 42 volt s ekkor a tanyában még 143 írni-olvasni tudó ember élt. Tíz évvel később, az 1920-as népszámláláskor a lakosság lélekszáma 276, a 6—11 éves gyermekeké 45, viszont az írni-olvasni tudók száma jelentős mértékben csökkent, ekkor már csak 119. Az 1930-as népszámlálás szerint 262 fő lakott a tanyában, a 6—11 éves gyermekek száma 45, tehát pontosan annyi, mint tíz évvel ezelőtt, viszont az írni-olvasni tudók száma még jobban csökkent, ekkor már csak 88. Az 1921. évi XXX. tc. 6. §-a úgy rendelkezett, hogy a tanyákon vagy egyéb olyan helyeken, ahol az iskoláztatási kötelezettség teljesítését — beleértve a kötelező vasárnapi és ünnepi templomba járást is — távolság vagy egyéb állandó jellegű akadályok gátolják, a vallás-és közoktatásügyi miniszternek jogában áll az érdekeltséget, uradalmat, községet a fennforgó nehézségek elhárítására, szükség esetén külön iskola állítására kötelezni. Az uradalmakat azonban ennek a törvénynek az alapján nem kötelezték iskolák létesítésére. Ezt egyébként hat évvel később, a mezőgazdasági népiskolák létesítésére és fenntartására vonatkozó 1926. évi VII. tc-hez fűzött miniszteri indokolás is beismerte. Uradalmi iskolák létesítésének kötelezettségét már az 1921. évi XXX. tc. is előírta, „de olyan határozatlanul s ezenfelül minden szankció nélkül, hogy ennek a rendelkezésnek a végrehajtása nem volt biztosítható." A most említett törvény tárgyalásakor a nemzetgyűlés bizottsága megdöbbentőnek találta azt a tényt, „hogy Magyarországon a hat éven felüli analfabéták száma meghaladja a milliót, ez a magyar törvényhozást gyors és gyökeres cselekvésre kényszeríti. Nem elég csak hirdetnünk a kultúrfölény széltében hangoztatott jelszavát, sürgősen meg kell keresnünk az analfabétizmus nagy nemzeti betegségének az ellenszerét is, ami nem lehet más, mint új népiskolák egész sorozatának szervezése." Ez volt a kultúrfölényes Horthy-korszak igazi képe : több mint egymillió analfabéta. A törvény miniszteri indokolása is sötét képet festett a tanyai lakosság közoktatásügyi állapotáról: „Ha statisztikai adatok alapján elkészítenénk Magyarország iskoláztatási térképét s a jól beiskolázott gócokat pirossal, az iskolátlan területfoltokat pedig fekete színnel jelölnénk, ugyanazt a képet kapnánk, amit a város és a falu éjjeli képe mutat a maga fizikai valóságában, hogy t. i. a város villany lángok fényárjában úszik akkor, mikor a falvak és tanyák világára veszedelmes sötétség nehezedik. Ez a fölismerés vezette a közoktatásügyi kormányzatot arra, hogy a kimondottan mezőgazdasági népesség lakta területeken szükséges iskolai hálózat kiépítését egy külön törvény erélyes gesztusával tegye lehetővé." A törvény ezért úgy rendelkezett, hogy a mezőgazdasági népesség, különösen az Alföld tanyai lakosságának gyermekei részére népiskola állítása és építése hivatalból mindenütt elrendelhető, ahol egy természetes vagy jogi személy birtokában levő, legalább másfél, legfeljebb négy kilométer sugarú területen szétszórtan vagy tömörülve az utolsó három év átlagát számítva legalább húsz csa160'
