Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 3. (Hajdúböszörmény, 1977)
Nagy Sándor: A tiszacsegei Nagymajor
A böszörményi járásbíró 1883. október 1-én Nagymajorban folytatta le az elővizsgálatot, ide idézte meg az egyeki aratókat is. Bachrach Gyula alaposan kiszínezve adta elő a történteket. Azt vallotta, hogy az emberek a kastély terasza előtti, bekerített kertbe vonultak s ez őt annál inkább meglepte, mert a munkások „ezen helyre sohasem bocsáttatnak", s amikor kérelmük sikertelenségéről meggyőződtek, az egész tömeg zajongani kezdett. Az egyik ember azt mondta, hogy „ez mégis huncutság, csalás, szegény ember részét elvonni", a tömegből pedig többen azt kiáltották a hozzá legközelebb álló embernek: „add csak lejjebb, majd elbánunk mi itt vele" Egy ember „hadonászó karral" olyan közel ment hozzá, hogy kénytelen volt visszalökni. Az emberek aztán isten káromlás között eltávoztak, de nem sokkal később két arató bement hozzá és engedélyt kért a további munkára, amit ő megadott, de ennek ellenére csak másnap délelőtt, „akkor is a csendőrök kényszerítésére" folytatták az aratást. Végül kijelentette: „Nekem ugyan a munkaszünet által lényeges kár okoztatott, mindamellett kárkövetelésemet érvényesíteni nem kívánom, hanem példaadás okáért kérem a tettesek megbüntetését." Ezt a nyilatkozatot nyilván azért tette, mert a csegei elöljáróságjogerős ítélete alapján a kártérítést már levonta a takaró részből. Az aratók azt vallották, hogy ők csak kérték jogos járandóságukat, de nem fenyegették a gazdatisztet s miután a Bachrach Gyula által megnevezett tanúk sem igazolták az erőszakos fellépést, 1883. december 30-án a debreceni kir. ügyész azt indítványozta a kir. törvényszéknek, hogy az eljárást szüntesse meg, „mert a gyanúsítottak tagadásával szemben az, hogy a panaszló ellen erőszakot követtek volna el s akár szóval, akár tettel bántalmazták vagy erőszakkal fenyegették volna, az elővizsgálat folyamán" bizonyítható nem volt. 8 Klein Ignác bérlő 1889jáján meghalt s a bérlet lejártáig — 1891 áprilisáig — örökösei gazdálkodtak. Ők nem kívántak újabb szerződést kötni, ezért Vay Béla 1890. február 5-én Alsózsolcán — mivel itt lakott — közjegyzői okiratba foglaltan Rosinger Lajos tiszafüredi lakosnak, Klein Ignác volt ispánjának adta haszonbérbe Csegén fekvő, osztály szerinti 1/4 rész, 1600 négyszögöllel számított 5126 kat. holdas birtokát az ahhoz tartozó minden szántófölddel, réttel, majorsági legelővel, a volt úrbéres legelő elkülönözése által a birtok aránya szerint még netalán járó legelő illetőséggel, a külön leltárba foglalt épületekkel és ingóságokkal együtt 1891. április 24. napjától számított 15 évre. 9 A 25 pontból álló szerződés mindenre kiterjedően szabályozta a felek jogait és kötelességeit. Az évi bérlet díja 22 000 osztrák értékű forint volt, amelyet négy egyenlő részletben: áprilisjúlius, október és január 24. napján volt köteles a bérlő Alsózsolcán, vagy az esetleg megjelölendő más helységben Vay Béla kezéhez kifizetni. Mivel a papírpénz értéke gyakran változott, az ebből származható kár elkerülése végett a báró kikötötte, hogy az akkor érvényes, vagy később esetleg bevezetendő pénzt csak akkor fogadja el névértékben, ha annak árfolyama 40%nál alább nem száll. „Ha az ezüst pénz árfolyama a 40 száztólit meghaladja, köteles lesz bérlő a különbözetet azon árfolyam szerint, amely a fizetés napján jegyezve lesz, teljesen pótolni, vagyis a 40 száztólin felül való árfolyamot (agiot) minden 8 Uo. 9 A haszonbérleti szerződést, az alább ismertetett nyilatkozatot, jegyzőkönyveket és adás-vételi szerződést 1962-ben az időközben külföldre távozott Radák Ágnes engedte át betekintés végett. Az iratokról készített kivonatos másolatok szerző birtokában vannak. Az épületek és ingóságok leltára, továbbá az építkezésre vonatkozó tervek és költségvetések a betekintett iratok között nem voltak meg. 156'
