Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 3. (Hajdúböszörmény, 1977)
Bencsik János: Csege szabadmenetelű jobbágyfalu társadalomrajza a XVIII—XIX. század fordulóján
űztek a faluban, amelyek speciális ismereteket követeltek. Ilyenek : a halászat, a dohánykertészet és a vincellérség. Közülük csupán a halászat tekinthető ősi soron csegei foglalkozásnak, bár közöttük is voltak idegenek, elsősorban ároktőiek és tiszadorogmaiak. A következő családok voltak a halászok, kik közül néhány a közelmúltig megőrizte eredeti foglalkozását: Barta, Galgóczi, Kóti, Kovács, Oláh, Rajcsányi, Sándor, Szanka, Szekeres, Végh. A dohánykertészekről Papp József tanulmányából számos adatot megtudhatunk. A vincellérek sem csegeiek : Bajomi, Czeglédi. Voltak olyan foglalkozások is, amelyek elsősorban bérlői vállalkozásnak számítottak, mint a mészárosság, a csaplárság. Ezek között módos telkeseket találhatunk, mint a Pikó k, a Cserinykk. Vannak különös tisztek, mint a borbíróság, székbíróság, akik a megfelelő gazdasági tevékenység felett őrködtek. A révbíró már földesúri alkalmazásban állott, s a haszonvétel őre, s lebonyolítója volt. Hasonlóul az urasági tanyák eltartottjai voltak a kerülök és a gazdák, akik jelentős fizetést kaptak szolgálataikért. Erre mondották a csegeiek : „A kutyát azért tartják, hogy ugasson!" A paraszti közösség mobilitását bizonyítandó, elevenítsük fel a falu rétegződését : armalista nemesek, telkesek, házas zsellérek, házatlanok, végül a zsidók és a cigányok. Az armalisták — kiket a feudális jog védett, noha családjaik paraszti életmódot folytattak —, illetve a zsidók és a cigányok — kiket a társadalom még nem fogadott be — kivételével a jobbágyrétegek nyíltak voltak, lehetőség volt egyfajta belső mozgásra a társadalomban, a felemelkedésre és a süllyedésre egyaránt voltak példák. 6 9 Egyik legszembetűnőbb, neve miatt össze sem téveszthető a Sárosi család példája. A család őse 1782-ben nősült Csegén, akkor 26 éves csordás Újvári Katalint vette feleségül (16 éves villica) házasságukból öt gyermeket anyakönyveztek. Mihály 1807-ben nősült (22 éves), felesége Csáti Papp Mihály lánya Erzsébet lett. A mezőcsáti Sárosi család második generációja 1814-ben negyed telkes jobbágy a dikális összeírás tanúsága szerint. Az apa mindvégig megtartotta foglalkozását, a communitas csordása volt. A társadalmi felemelkedés egyik útja a jövedelmező munka vállalása, elsősorban a majorokban, s ha megfelelő gazdasági tehetsége (facultas), igaereje, felszerelése volt a jobbágynak, akkor telket is foghatott, vagy árendált földet művelhetett. Ehhez számításba kell vennünk a korra jellemző egészségtelen szelekciót, amely egy-egy családot kihalásra is ítélhetett. Voltak családok, amelyek elnéptelenedtek, majd eltűntek Csegéről. Nyilván a legkevésbé a kiköltözés eredménye ez. Ilyen famíliák pl.: Boza, Czégény, Cziba, Cserinyi, Kapás (armalista), Kapronczi, Salamon. Mások persze el is szaporodhattak. Természetesen döntő volt a család további sorsa szempontjából a felnőtt kort megért, s munkaerőt jelentő gyermekek száma. Hadd említsem meg az 1808-as névsorból a négy legnépesebb családot, jellemzéseként arra a helyzetre, aminek az eredménye a csekélyszámú felnőtt korú gyermek : Pikó József telkes gazda fia, kinek öt gyermeke született, s mind él! csapláros, Turi Mihály telkes gazda, 69 Wellmann Imre: A parasztnép sorsa Pest megyében kétszáz évvel ezelőtt tulajdon vallomásainak tükrében. Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 2. (Bp. 1967) 63. 109
