Bencsik János szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 2. (Hajdúböszörmény, 1975)

Nyakas Miklós: Polgár mezőváros különös jogállása a XVIII. században (a separata porta)

ján, ahol nagyarányú eltitkolásokat tapasztalhattunk. A mezőváros lakossága azonban a folyamatos beszivárgás révén állandóan gyarapodott (a földesúr még az 1740-es években is biztosította a három év adómentességet a beköltöző gazdáknak), s ez azt eredményezte, hogy a város teherbíró képessége többszöröse lett az 1732-es állapothoz képest. így az 1732-es öszszeírásban 71 nevet (családfőt) találhattunk, az 1743-asban már 97-et. A II. József korában készült rendkívül megbízható összeírás szerint Polgár népessége a következő képet mutatta.''" Házak Családok Jogi népesség Férfi iNő 385 522 2501 1277 1221 A népességszám nagyarányú felduzzadását azonban nem követte Polgár portaszámának megfelelő kiegészítése, s így tehát az a helyzet állott elő, hogy a város tényleges teherbíró képessége mindig előbb járt, mint a portaszám kiigazítása. Mint tudjuk a másfél portát 1732-ben szabták ki a városra! E portaszámon mindössze egy ízben — 1764-ben — módosítottak, akkor is mindössze egy negyed portával.

1"" Az 1802-es országgyűlés Polgár 1 3/4 portáját kettőre emelte,

1"

1 e rendelkezés azonban már nem léphetett életbe, mert ugyanekkor Polgár „separata portáját" is megszüntették. E helyzet természetesen nem állhatott volna fenn, ha a város portái tekintetében is Szabolcs része lett volna, hiszen a vármegye saját hatáskörén belül Polgár teherbíró erejének megfelelően növelte volna a város adóterhét. A fenti helyzet azonban azt eredményezte, hogy az egyes jobbágyháztartásokra — a város anyagi helyzetének javulásával párhuzamosan — mind kisebb adóteher jutott. E jogállás hasonlóan nagy előnyöket jelentett a vármegye által kivetett háziadó tekintetében. Láthattuk, hogy ez az adónem Polgár esetében függvénye volt a portális adózásnak, tehát az előnyös portaszám a háziadó mennyiségét is eleve alacsony szinten tartotta. Bár ez az adónem időnként változott (különösen országgyűlések tartása idején nőtt meg), Polgár adóterhe csak abban az arányban változhatott, ahogyan az a többi település esetében történt. A vármegye tehát a háziadó megállapításánál nem vehette figyelembe a tényleges gazdasági helyzetet, nem hajthatott végre összeírásokat. A vármegye számára a háziadó kezelésének ez a módja különösen sérelmes volt. Az egri káptalan kísérletet tett arra is, hogy a vármegye illetékességét a törvénykezés terén megkérdőjelezze. E téren a XVIII. század első felében különösen éles ellentéteket tapasztalhattunk; ennek illusztrálására elegendő a következő esetet szemügyre vennünk.

1"

2 Történt ugyanis (1749ben), hogy a mezővárosba beszállásolt katonaság és a polgáriak között komoly zavargások támadtak, s egy katonát megöltek, több jobbágyot pedig súlyosan megsebesítettek. A katonaság az esetet egyenesen lázadásnak (tumultus) magyarázta, s azonnali intézkedést követelt. A vármegye szolgabíró ja erre elfogatta a polgári bírót, s azzal fenyegetőzött, hogy elviteti a vármegye kisvárdai tömlöcébe. Lénárt István, az egri káptalan polgári tiszttartója a vármegye lépését törvénytelennek tartotta, tiltakozott ellene, mondván, hogy a polgáriakon csak a káptalannak van joga ítélkezni, hiszen az pallosjoggal is rendelkezik. A káptalan a vármegye lépésében ugyancsak jogai megsértését látta, a vármegyénél tiltakozott is, magának 87