Bencsik János szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 2. (Hajdúböszörmény, 1975)

Nyakas Miklós: Polgár mezőváros különös jogállása a XVIII. században (a separata porta)

lehettek. A földesúr e fajta szerepe nagyon természetesnek tűnik, hiszen más téren is komolyan exponálta magát új jobbágyai védelmében. A számlák nagyjából az 1730-as évek közepe után hiányoznak a káptalani levéltárból, s ez arra enged következtetni, hogy ettől az időtől kezdve az effajta számadásokat a polgári jobbágy közösség intézhette. A mezővárosban a legkorábbi időtől kezdve fejlett írásbeliséggel éltek a jobbágyok, így a káptalannal rendszeresen leveleztek, s a városnak számadáskönyvei is voltak. A separata porta meglétéből adódó feladatokat tehát el tudták látni. A városi közigazgatásra vonatkozó — sajnos néhány évvel a separata porta megszűnte utáni — adatok azt bizonyítják, hogy az adó és árenda ügyeket a városban perceptorok kezelték; így volt margitai árenda, portió és taksa perceptor.'

0 Nyilvánvalóan ugyanígy szedhették be az adót a separata porta korában is. Az adóterhet az egyes háztartásokra a jobbágyközösség minden jel szerint az ökörszám alapján vethette ki, hiszen a földesúri adót is ennek alapján fizették, bár nincs kizárva az sem, hogy e célra összeírásokat is készíthettek. Az első években az armálisták kísérletet tettek arra, hogy az állami adó fizetésének kötelezettsége alól kibújjanak, s e törekvésük az első években sikerült is. Az 1730-as évek dereka táján azonban ez a helyzet megváltozott, s armálistákat is sikerült az adó megfizetésére szorítani. Ennek tudható be az is, hogy számuk Polgáron fogyott, miközben a mezőváros lakossága gyors ütemben gyarapodott."' A polgári armalisták az 1790-es évek nemesi felbuzdulását kihasználva kísérletet tettek adómentességük biztosítására, s e tárgyban a vármegyéhez nyújtottak be folyamodványt."

8 A polgári tiszttartó azonban a kérés teljesítését lehetetlennek tartotta, ,,lévén Polgárnak separata portája". E szerint tehát a vármegye sem szólhatott bele abba, hogy a jobbágyok hogyan osztják szét egymás között a hadiadót. A Debreceni Tartományi Biztosság (Commissariatus Proviciális Debreceniensis) 1790 előtti anyaga sajnos megsemmisült. Nem tudjuk így pontosítani a polgáriak és a Tartományi Biztosság kapcsolatát. Annak — különösen az első évtizedekben — nagyon szorosnak kellett lenni, hiszen maga a káptalan rendelkezett úgy, hogy a polgáriak csak a tartományi biztostól függhetnek. Az idők folyamán azonban Szabolcs egyre nagyobb jogkört biztosított magának a polgári adóteher adminisztrálása körül. Az 1790-es években az adót részletező Computusokon Polgárt illetően — bár azt külön lapon találhatjuk — a hadbiztos, a hadipénztárnok és a tartományi biztos mellett csak Szabolcs vármegye számvevőjét (generalis cassae perceptor) és hadipénztárnokát találhattuk. A tényleges helyzet tehát úgy alakult, hogy a vármegyének egyre nagyobb szerepe lett Polgár separata portája körül. E tényt nyilván nagyban elősegítette, hogy II. József közigazgatási reformja során — 1786-ban — Polgár különös jogállását is felszámolták, s azt portái tekintetében is a vármegyéhez sorolták be. Bár II. József halálakor az ország régi közigazgatását visszaállították, s ez Polgár portáira is vonatkozott — a vármegye számára ez a néhány évi időszak olyan precedenst szolgáltatott, amelyet nem volt hajlandó elfelejteni. Vizsgáljuk meg ezután azt, milyen konkrét előnyöket nyújtott a polgári jobbágyközösség számára a mezőváros portáinak különös helyzete. Mindenekelőtt nagyon kedvezően alakult az állami adó összege! Mint láthattuk Polgár portaszámát 1732-ben az újra telepített hely kritikus időszakában állapították meg másfél portában, ráadásul olyan összeírás alap86