Bencsik János szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 2. (Hajdúböszörmény, 1975)

Dankó Imre: A hajdúböszörményi temetők költészete

Szerettünk, míg éltél, Siratunk, míg élünk. Sorsunk az elválás, Reményünk a viszontlátás. Tied a nyugalom, Miénk a fájdalom. Voltaképpen csak az ötödik csoportot alkotják valóságos versek. Az ebbe a csoportba sorolt sírversek annak ellenére, hogy erőteljesen kapcsolódnak a már említett csoportokhoz, önálló, igazi versek. Ezt általában terjedelmük is elárulja. Hosszabbak, nemcsak két sorból állanak, több gondolatot fejeznek ki, változatos formájúak. A kezdetlegesek mellett fejlett, kifogásolhatatlan formai megoldásokat is találhatunk közöttük. Ezek általában azok, amelyeknek szövegét több generáció, a gyakori alkalmazás kicsiszolta, hibátlanná formálta. Ennek a csoportnak a bemutatását a rövid, kétsoros, az előzőekben ismertetett sírversekkel leginkább rokon versekkel (35., 44. és 54. képek) kezdjük: Elfáradt testem csendesen pihen Már a sok földi kínszenvedés után. Akik szerették egymást életükben Találkoznak majd a sír ölében. Drága jó anyánk, addig siratunk, Míg hozzád nem jutunk. Fejlettebb verselési készségre mutat a következő két (30. és 38. képek) sírvers : Földi küzdelmünknek immár vége szakadt, Jutalmul e sírkő maradt. Az emléked házamban, szívemben meleg, Nem is lesz soha, csak a sírban hideg. Az alábbiakban pedig lehetetlen fel nem ismerni népköltészetünk legkimagaslóbb alkotásainak közvetlen hatását (34. és 48. képek): Reggel kinyílt rózsa voltam, De már este elhervadtam. Jót kívánok szüleimnek, Meg a jó testvéreimnek. Nincs remény, hogy a sors Bánatunk enyhítse. Majd egykor porunkat E sír egyesítse! Hasonlóképpen műköltészetünk hatása is megtalálható a hajdúböszörményi sírversekben. A műköltészet hatását mutató sírversek sokszor eről17* 291