Bencsik János szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 2. (Hajdúböszörmény, 1975)

Dankó Imre: A hajdúböszörményi temetők költészete

korlata közben kétféle műkő sírkő alakult ki. Az első a rendkívül gyakorivá vált, fej fát utánzó forma, a másik pedig egy, a legáltalánosabb jelképeket (pálmaág, virág, letört bimbó, galamb stb.) alkalmazó ötletkompozíció, alacsony, széles formával. A fejfát utánzó sírkő azonban kissé eltér a fejfák hagyományos formájától. A végeik általában nem keskenyülők és nem végződnek hegyben, hanem félkörű záródásúak. A félkörű zárórész alatt, amely mellesleg a fejfák fűzfadíszét átvette, erőteljes perem található. Ez a perem ereszszerűen védi az alább álló írást. Feliratok mindkét fajta sírkőn vannak, a versek is általánosak. A hajdúböszörményi sírkövek gyakoriságában — akárcsak a fejfák korábbi általános voltában — önmagában is van esztétikum. Felállítva félelmetes sort alkotnak, pusztán tömegükkel megdöbbentik az embert. Nagy számban való, tömeges állításuk érzékelhetővé teszi a sírj elkészíttető közösség meghatározó erejét, jelenlétét. Hajdúböszörményben mind a fej fáknak, mind pedig a kősíremlékeknek fontos része a sírvers. Régebben, mintegy ötven-nyolcvan évvel ezelőtt általános volt a fejfákon is. Ma azonban fejfára már nemigen írnak. Méghozzá egészen hétköznapi, de kézenfekvő ok miatt: a mai fej fákon nincsen hely a vers szövege részére, mert a fák, amelyekből a fejfákat készítik, legalább fele vastagságúak a mintegy ötven-nyolcvan évvel ezelőttieknek. Azokra a széles fákra felfértek a versek, írtak is rájuk minden esetben. Sajnos, ezeken a régi, még álló fejfákon viszont a szövegek ma már nem olvashatók. De meglétük, egykori általánosságuk tudott, valamint az is, hogy a sírköveken olvasható, napjainkban is készülő sírversek egyenes folytatói az egykori fejfák verseinek. * * * A hajdúböszörményi temetők sírjairól sok verset, versszerű mondást, frázist gyűjtöttem. A teljes anyagot lehetetlenség, de fölösleges is közreadni, mert sok köztük az azonosság, a hasonlóság. Ez azt mutatja, hogy a hajdúböszörményi sírversek túlnyomó többsége nem egyedi alkotás, hanem átvétel. Méghozzá az esetek zömében minden különösebb átalakítás nélkül. Megállapítható, hogy a hajdúböszörményi sírversek a temetési búcsúztatókból, ezekből a még 20—30 éve is általános, a temetéseken el nem maradhatott tanítói-kántori búcsúztatókból erednek. Nem egyéni érzelmeket fejeznek ki, illetőleg érdekesen az állapítható meg, hogy ott, azokban az esetekben találkozunk csak némi változtatással, ahol egyéni érzelmek kifejezéséről van szó. Az egyéni érzelmek kifejezéseként kialakuló változtatások jellemzője az, hogy a változtatások szerények, általában részletezőek és a halott megnevezéséből, a hátramaradottak emlegetéséből, esetleg felsorolásából állanak. A hajdúböszörményi sírversek formai sajátossága, hogy rövidek. Általában mindössze kétsorosak. Ennek megfelelően általában páros ríműek. Törekednek a tiszta rímekre, de ez egyes esetekben nem sikerül. A szövegek fő jellemzője a ritmus. A ritmust a feliratozás nem érzékelteti. A feliratokban a ritmikailag összetartozó részek sokszor külön, a különálló részek pedig összekerülnek, ahogy az képeinken is látható. A tartalom és a forma egységét tekintve ezek a sírversek áldásmondásként is felfoghatók. 288