Bencsik János szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 2. (Hajdúböszörmény, 1975)
Bencsik János: Gazdálkodás Kecskéspusztán, Kisújszállás külső legelőjén
ban házhelyeket osztott. Már kerítéseket is húztak, amikor a közbirtokosság közbelépett, s „alattomban megállapodott az elöljárósággal", hogy kitelepíti az érintett házhely tulajdonosokat. Megnyerte magának a községi jegyzőt, akinek ingyen 900 D-öl földet adott, „a kolomposoknak is megtoldotta 100—100 D-öllel a Tiszaközt kiosztott területüket". Ügy vélekednek ma is, fél évszázaddal az események után, hogy az úr szövetkezett az úrral, s a szegénységnek meg ki kellett jönni a Tiszaközül. Bizonyos ellenérzéssel emelte meg tehát a kalapját a csegei szegény ember, ha a birtokosság vezetősége részéről valakit tisztelnie kellett. „Vastag nyakú, kövér, fekete emberek jártak ide ellenőrizni a munkát. Csak a pallérokkal, a kerülővel, később pedig a gazdatisztekkel tárgyaltak", — idézgetik találkozásuk emlékét.* A közbirtokosság vezetői tényleg semmi kapcsolatot nem kerestek, nem is tartottak a falu népével. A szegényebb családok hamarabb megismerték egymást, s nem idegenkedtek egymástól. Az itt szolgáló kisújszállási pásztorok rendszeresen bejártak a faluba, ott vásárolták a sót-paprikát. A Nagykocsma volt a találkozó helyük. A mulatósabb kungulyásoktól a csegeiek számos népdalt megtanultak. Kiss Lajos számadó még naplementkor is belovagolt Csegére, s aztán fent volt a Hold, amikor poroszkált vele a ló a pásztortanyára. De a kikapós menyecskéket is megkeresték. Akadt olyan menyecske is, aki kijárt valamelyik kungulyához tejért, tejfelért, s a számadóval rendezte a fizetséget. Számon tartanak ma is olyan, ma már felnőtt egyént, akit valami kungulyástól szerzett az anyja. Különösen ismerték egymást a pásztorok. Ha volt is közöttük olyan ember, aki konoksága miatt rászorult arra, hogy kizárják maguk közül a pásztorok, ez általában nem zavarta a kapcsolatukat. Nem lopták meg egymás csapatát, járását, nem okoztak egymásnak szándékosan kárt. Nagy István számadót a falu is ismerte, úgy mondta, hogy még a gyerekek is megszólították a vásárban. A bojtárok között, ha ritkán akadt is hazulról jött kisújszállási, az is bejárt a faluba. Az egyik Csegére nősült, s betelepült a községbe. Mások is hasonlóan jártak el, Vekerdi Albert számadónak csegei Tanka-lány lett a felesége. Kuji Erzsébet és Teréz (kisújszállási származású cselédlányok) falusi legényekhez mentek férjhez. Azóta is többen beköltöztek a faluba a kisújszállásiak közül. Különösen az 1945-ös földreformot követően választották többen azt, hogy Csegén építkeznek, s itt telepednek le. Fordítva kevés példát sorolhatnánk fel. Kellemes emlékekről beszéltek a Kecskésre látogató, a csegei vásárt járt parasztgazdák is. Szívesen betértek a vendégfogadóba, ismerkedtek a csegeiekkel. Összefoglalva az elmondottak tanulságát, megállapíthatjuk, hogy Kisújszállás határhasználata szoros kapcsolatban volt a nagykun szabad-paraszti társadalom eredményezte belső fejlődéssel. Jellegét is éppen az határozta meg, hogy e szabad-paraszti közösség gazdálkodásához, gazdálkodási igényeihez igazították. 22 0 Eltérően a jobbágy fal vak, de az évszázados szokásjog alapján gazdálkodó hajdúvárosok gyakorlatától is, a kisújszállási határhasználatot rugalmasság, gyors alakíthatóság jellemezte, s ennek eredményeként a redemptus közösség (de csak az!) fel tudott zárkózni a gazdasági élet területén a fejlődő követelményekhez (mint pl. az osztályföldek parcellázása, a tagosítás, új növények termesztése stb.). 276
