Bencsik János szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 2. (Hajdúböszörmény, 1975)
Bencsik János: Gazdálkodás Kecskéspusztán, Kisújszállás külső legelőjén
telet, kolompokat. Három-három szállítkozott egy szekéren. Ök a tiszacsegei vagy más vidéki bojtárjaikat előre értesítették, hogy mikorra jöjjenek Kisújszállásra, lakásukon jelenjenek meg, hogy a hajtásban segítkezhessenek. Első alkalommal két hétre elegendő élelmet szállítottak le Kecskésre, majd azt követően hetente egyszer hoztak hazulról, Kisújszállásról. Űgy látszik, az élelemhordás a külső pusztákra rendszeres szokása volt a birtokosságnak. 1869-ben a pusztagazda azért panaszkodott, hogy megszaporodva a pásztorokkal ,,az eleség hordás mindkét héten rájuk kerül." 21 2 Ez a rend napjainkig megmaradt, de a közbirtokosság később kenyeres szekeret és saját kocsist állított, aki hetente megjárta az anyavárost. Szombaton napfeljöttekor indult, s hétfőn estére érkezett meg. A számadó céldulát írt a feleségének, amelyben felsorolta, hogy mi hiányzik a ládából. Nagy István anyagulyás hetente öt-hat kenyeret, négy kg szalonnát, két-három kg zsírt, kéthetente egy kosár lisztből tarhonyát, ugyanennyi (40 levél) lebbencset és sárga kását kért. A szekérrel készételt, főtt disznóhúst, sült tésztát is küldtek. Esetenként a kenyeres szekérrel tették meg az utat a számadók is, ha haza kellett menniük, de asszonyaik is, ha látogatóba jöttek a pusztára. Nagy István felesége, nyaranta két hetet töltött a férje kunyhójánál. De ezt az alkalmat használta ki az utazásra a Tiszacsegéről Kunmadarasra szakadt Tuza József és családja is. A kiverés előtti napokban a pásztorok, a bojtárok egy része kiköltözött a pusztára. A tavaszi munkák közül első volt a kutak rendbetétele, a kutakat felszerelték (télen a veder nem volt a gémen), 22—26 tégla-sor vizet kihúztak belőle, a vályút pedig kimosták. Részt kellett venniük az állatok átvételében. Az állatok átvételénél a gazdasági deputáción kívül az állatgondozó és a számadó is jelen volt. A betegeket, amelyeket az út nagyon megviselt, kór ódába, különítették el, s gondozták, ápolták. A gondozók feladata volt a csődör csikók és a bikaborjúk herélése is, majd gyógyultuk után a pótbílyogozás is. Megkezdődött a pusztán az élet. A pásztorlás alig különbözött a környéken ismert gyakorlattól, legfeljebb abban, hogy viszonylag hamar megkezdték az állatok hazahajtását. Egy nagyiváni adatközlőm azt mondotta, hogy nem is figyeltek fel a kisújszállásiak hazahajtására, csak azon vették észre, hogy ősszel itt jön a számadó néhány marhával. Július közepén megkezdődött a hazahajtás a városra. Először a fijas, tejelő teheneket kezdték hajkászni. Hírt kaptak Kecskésről a gazdák, hogy tehenük megellett, ezekből aztán 20—25 darabot összecsaptak, s hajcsár elébe adták, megindultak velük. A gyengehajtás azzal folytatódott, hogy a mezőn lenyűit állatokat jobb legelőre vagy istállózás végett hajtották haza. Ezekből 100—150 db-ot is vertek egy csapatba, s úgyszintén hajcsárok terelték haza. A hajcsároknak ezért külön díjat fizettek a gazdák. A fijas teheneket otthon csordába verték, s kezesként pásztoroltatták tovább. 21 3 Júliusban kezdődött az ökrök hazahajtása is, a nyár végi munkák (hordás, szántás) megkezdése előtti hetekben az igásökör java is hazakerült Kecskésről. Augusztus közepére, 20-ára befejeződött az ökörhajtás, ezért csak eddig fogadták az ökörcsordásokat is. A pásztorok kötelessége volt a gulyából kifogni a megjelölt állatokat, majd egy csapatba verve bojtárt adni, hogy az messzire elkísérje őket a gulyától, mert hamar visszaszaladtak a csapathoz. 269
