Bencsik János szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 2. (Hajdúböszörmény, 1975)
Bencsik János: Gazdálkodás Kecskéspusztán, Kisújszállás külső legelőjén
ge sem kerülhette el a nagy birtokok tipikus sorsát; az öröklődés során négy részre felosztott határban a század közepén nagy bérlők kezdtek gazdálkodni. A bennünket közelebbről érdeklő birtokrészről Papp Józsefnél az alábbiakat olvashatjuk: „A harmadik nagybirtok, a Kecskés és a Tiszaköze a Bánffyaké volt több mint egy fél évszázadon át, majd 1847 táján ismét visszaszállt Vay Miklósra és Lajosra, ők aztán 1852-ben eladták a nagybankár Wodiáner testvéreknek. A Wodiánerek 10 év múlva nyereséggel adják el a Kisújszállási Redemptus Közbirtokosságnak." 14 5 Tiszacsege határának megoszlása művelési ágak szerint 14 6 Év Szántó Kert Rét Szőlő Legelő Erdő Nádas összes 1855 2 011 9 3116 — 15 572 105 2570 ? 1897 6 975 36 2573 50 11 346 539 342 23 000 1935 11 890 63 1507 38 8 851 348 1093 23 790 Jellegzetes folyó menti település. A Tisza egyik nagy kanyarulata partjára települt a falu. Határának nagy részét árvíz járta, s az árvíz öntözte réteken bőven termett a széna. A Tisza szilen lévő házak lakói még az 1900-as évek elején is vesszőből font, alacsony sövénnyel védték a partot a hullámverés kártételétől. 1904-ben építették meg az Ördög fok és a Berzseny es közötti nagy Tisza-gátat, amely mentesítette a Túl a Tiszai részeket az árvizektől. 14 7 1920—21 táján apadt ki először a Kis-Tisza (a holtág), s amikor veszni kezdett a vize, a lakosság temérdek halat fogott ki belőle. Először a süllők bódultak el, ez mindig biztos jele az apadásnak. Partján pallóverés volt a sok dögből. Csege lakosságának jövedelme a XIX. század végéig a csekély földművelés mellett az állattartásból, a pásztorkodásból, a halászatból és kevés hányadában az uradalmak biztosította munkaalkalmakból származott. Szegényebb lakóinak jó munkaalkalmat nyújtott a gátépítés, a belvizek levezetésére szolgáló csatornák építése. Lassan megváltozott a falu határa, keleti részét szikes, száraz legelő borította. Ide esett a Kecskés, a Cserepes és a Vargahalom környéke is. Az 1862-ben megvásárolt birtok tehát a Tiszaköze kivételével ármentesített volt, s lassú kiszáradása a legkedvezőbb gazdálkodási lehetőséget kínálta, a Tiszaköze pedig megmaradt árterületi kaszálónak, legelőnek, utolsó lehetőséget jelentve, ha aszály pusztított. A Vay—Wodiáner birtok és tartozékai a következő részekből állott: Kecskés puszta 3000 hold legelő, Puszlika 250 hold kaszáló, Túl a Tisza 1400 hold rét, Tölgyes erdő és nádas 100 hold, a földbirtokosok regeié jövedelmének 1,/5-e (évi 600 Ft). 35 hold zátonyi kaszáló, 8—10 hold hidas foki föld, 71,4 hold ohati erdő, egy szárazmalom, három zsellérház (lakták: Barta Mihály, Banáné Szalontai Sára, Sipos Mihály). 14 8 Emellett a gazdálkodáshoz szükséges épületek (lakóház, négy lóra istálló, 24 öles juhhodály, 4 öles kisistálló és két dohányos lakás Kecskés tartozéka. Túl a Tiszán egy régi hodály és egy góré). A megvásárolt birtok értékét 160 000 Ft-ban állapították meg. 17 Hajdúsági Múzeum Évkönyve 257
