Bencsik János szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 2. (Hajdúböszörmény, 1975)

Bencsik János: Gazdálkodás Kecskéspusztán, Kisújszállás külső legelőjén

nak és a bojtárjainak a megélhetését, esetenként lassú vagyonosodását is. Ha kevésnek bizonyult az állatok száma, akkor a birtokosság felemelte, vagy ha ahhoz közérdek fűződött kiegészítette a pásztorok bérét (pl. tény észménes)." A városi tanács, illetve a közbirtokosság felosztotta a legeltethető határrészeket, legelőket, réteket a tavaszi ki verés idején a gulyák, a ménesek, a nyájak és a kondák között. 1860-ban így szabott rendet: „A tehén csordának a Danczka és a Ravaszlyuk, az egyik ökör csordának a Kerülő, másiknak a Dombsziget, egyik gulyának a Méjjér, másiknak a Göröngyös környéke, a szűzgulyának a Bokros (Berettyó mellékén), a két ménes legel Ecsegen, a harmadik a Perjésen."

?

8 Kiderül tehát, hogy ekkor döntöttek a bérelt Ecseg puszta legeltetésének rendjéről is, miután azt együtt kezelték a közlegelővel. Minden vitás kérdésben, vagy szabálytalanság megszüntetésében is e testület hozott döntést. „A Göröngyösön ott találták a két sertés nyájat, az ökröket kiszorítja ... a (tehén) csordát (pedig) a Vasas kúti laposon az osztály földeken, . . . bár ez addig tilalomban volt. A 3—4 tizedbeli csorda menjen a Kis rét oldalra!"

8

9 A nyári szárazság miatt megszorult legelőkön új rendet kellett kialakítani. 1868-ban amiatt, hogy Kecskésről haza kellett hajtani a két ménest, ,,a két tehén csorda járása a Kisállás kút, a Matyi kút környékén, az ökör csorda eddigi járása" lett.

90 Az apaállatokat (bikákat) a gulyák és a csordák őszi beszorulása után mindaddig, amíg a hó le nem lepett mindent, az erdőn legeltették.'

1 Megszabták a kiverés idejét, határnapját. Ez természetesen meglehetősen ingadozott, hisz az egyes állatokkal más-más időpontban kezdték a legeltetést. így a nyájjuhok már kora tavasszal kimentek a legelőre. Ha kedvező volt az időjárás már februárban kint legeltek, s szabadon járták a közlegelőt, a rétet.

9

2 Egyébként Kunigunda (március 3.) napján kiverték a nyájat, kivitték a juhtartó gazdák a juhász tulipános ládáját, szűrét, bundáját, s őszig be sem jött a nyájjal. Ezeket követték a sertés kondák, mert a sertések is korán találtak élelmet a réti nádasban, gyékényesben.

9' A nagy jószágok (szarvasmarha, ló) és a kezes állatok ki verésének ideje rendszerint április második fele volt. Szemmel tartották a tanács beliek a legelőn lévő csapatokat, s ha azt tapasztalták, hogy akár az árvíz, akár a szárazság miatt veszély fenyegeti az állatokat, akkor gyorsan intézkedtek.

9

4 A tarlók szabadulásával a szántóföldekre irányították át a csordákat és a kosnyájakat.

9

5 Különösen kedveztek az igás állatoknak. Számukra a legjobb legelőrészeket, a legjobbnak ígérkező szántóföldi tarlókat jelölték ki.

9" Ha a szükség követelte, akkor megsürgették a lakosokat, hogy gyorsabban végezzék el a szántóföldi munkákat, hogy minél előbb odahajthassák a tehén-, ökörcsordát, a kosnyájat.

9

7 Az igás állatok kezes legeltetését engedélyezték, sőt esetenként külön lehetőséget is biztosítottak a takaróknak, hogy lovaikat kötőféken, vagy pányván legeltessék.

8

5 A juhtenyésztés részben kezes, részben szilaj formák között történt. A kezes, a fejős juhnyájak a város belső legelőjén legeltek, mert az egyes nyájak bejártak a gazdasági udvarokba, ott fejték őket.

9

9 Délben, fejéskor a soros gazda udvarába terelte a nyájat a juhász, s ott fejt. Ügy tudják, hogy az 1870-es években a városnak 60 fejős juhnyája volt. A félnapi (az a mennyiség, amely után az egy nap fejt tej fele jutott) juh 15, az egésznapi juh 30 darab volt. Egy nyájban 180 darab legelt, a hét hat napján a gazdák 249