Bencsik János szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 2. (Hajdúböszörmény, 1975)
Bencsik János: Gazdálkodás Kecskéspusztán, Kisújszállás külső legelőjén
tellitóriumok művelésének gyakorlatát, adatközlőim szerint ezek is forgóföldek voltak. Egyik részébe kukoricát, a másikba búzát vetettek. Az aratás után felszabadult tarlókat pedig csordákkal járatták. A réti földek arányosítására 1883/84-ben került sor. Ezzel a régen vízjárta rétek és a közlegelők tekintélyes részének feltörése, szántóföldi művelése elkezdődött, a határhasználat mindinkább egységesült rendszert mutatott. 5 0 Itt kell megemlítenünk, hogy az 1850-es tagosításkor már alkottak ún. rétiosztályt is, vagyis 1850-ben bizonyos elvek alapján tagosítottak e határrészen is/ 1 A későbbi 1868-as tagosítási törekvések révén szerették volna megváltoztatni a korábbi rendet. Beadványukból az derül ki, hogy elégedetlenek az előbbi (1850) tagosítás eredményével. Be akarták vonni a közlegelő azon részeit is a tagosításba, „ami csak szántássali használatra alkalmas". A „szántásra alkalmatlan közlegelő Gyepi osztály név alatt" egy tagban legelőnek maradjon. Ekkor javasolták azt is, hogy a közelebbi területeket a kisbirtokosok kapják, „hogyha csekélyebb minőségű földet kapják (is) . .. kárpótolná őket a közelség"." Kiderül ebből a javaslatból, hogy a módosabb réteg tanyásodási törekvése húzódott meg az új rend megteremtése mögött. Végül is elutasítják (a kerületnél) az indítványt. Maradt tehát az 1850-es tagosítás biztosította határhasználat. Az egyenlőre osztály alá nem vont réti földeket, pl. a Gyalpárt, a közbirtokosság bérbeadta. 1868-ban három birtokos 1000 (!) holdat bérelt a GyalpárbóV 5 Ezekkel összefüggésben kell szólnunk a tanyásodásról is. Az ún. tőkeföldeken már a XVIII. században voltak ideiglenes szállások, amelyekről Györffy István írt. A tanyásodásnak további lendületet adott az 1850-es tagosítás. Az 1883/4-es közlegelő tagosítást követően újabb lehetőség nyílt arra, hogy immár a réti földeken is megjelenhettek a tanyák. A tagosítást követően e határrészeken azonban a földművelés extenzív keretek között folyt. A Rétet feltörő parasztok addig nem jártak haza hálásra sem a városba, amíg munkájukkal nem végeztek. Ha hideg idő jött, akkor a szekerekből tábort alkottak, közrefogták a lovakat, s a szekérfal enyhelyet tartott. Éjszakára ilyenkor is kint maradt az állatokkal egykét legényember. Az extenzivitásra jellemző a (paraszt) méhészek tevékenysége is. A feleség odavándorolt a méhekkel, ahol jobb legelőt talált. Nádkunyhót építettek részére, ásónyomnyi mélyről már felfakadt a víz, az volt a kútgödör, onnan itatta a méheket is. A város határában rendszeresen mértek kender-, dinnye-, kölesföldeket/ 4 Addig használták azokat, amíg ki nem merültek, majd újabb helyen mértek megfelelő területet. Különösen dinnyetermesztéséről vált híressé Kisújszállás, legalábbis arra utal Fényes Elek, aki azt írta, hogy „Az ún. Takács görög-dinnyéje híres". Az 1800-as évek közepétől három szőlőskertet említenek az okleveles források, ezek a Bánomkert, a Nagykert és a Lógókert.'' 5 1868/69-ben a Bánomkert mellett a birtokosság újabb szőlőföldeket osztott, hogy így is gyarapítsa a Kecskés megvételéhez szükséges tőkét. 4 8 A szüret rendjét a képviselőtestület határozta meg. A szüretre vonatkozó utasításokat is az hozta. A kertgazdákat és a csőszöket a pásztorokhoz hasonlóan választották, bérüket is a testület határozta meg. Erdő kevés volt. 1868-ban az északi határrészen lévő Vénerdő ben termett szénáról hoztak határozatot. Az is kiderül az adatunkból, hogy tölgyfákat neveltek ott. 4 7 1841-ben új erdőföldet osztottak a lakosok között. 4 8 A 240
