Bencsik János szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 2. (Hajdúböszörmény, 1975)

Bencsik János: Gazdálkodás Kecskéspusztán, Kisújszállás külső legelőjén

csemeték gondozása fejében a területet nyolc-tíz éven át használhatták a szegényebb sorsú lakosok. A vizek halászatát is szabályozta a kommunitás. 1841-ben felvetődött a vizek árendába adásának igénye. Indoka a következő: „Nagy árvizek idején tsak néhány magukat halászásra adott emberek veszik az egész halászatnak hasznát .. . ezen okból a vizek halászati, csikászati, s piócza fogási haszonvétele árverés útján a közösség javára adassék ki." Feltételei: „Minden víz szabad a Gyalpáron kívül, mely tapogató alá kihagyatik."

4

0 Az ezzel megbízott személyek a következőket javasolták: „A Gyalpár helyett az Igarijó laposa maradjon ki, a Kis Rét oldallal együtt a Kupnád sziget gátjáig; ez a víz a szegénység számára tapogat óval mindenkinek szabad halászatra kihagyattasson." Ugyanekkor a piócafogást megtiltják, mert a pióca „megfogyatkozott".

6

0 A halászó vizeket a magukat halászatra adók (tehát nincsenek halászattal foglalkozó családok!) kibérelték. Társaságba állottak, s mind a költségeket, mind a hasznot felosztották egymás között. A folyóvizekbe őrt vagy vészt csináltak, ilyen őr összetöréséről panaszkodott az egyik árendás 1841-ben.

5

1 A halászat inkább télen jövedelmező, a jeges halászat nagyobb zsákmányt, a tél megfelelő tartósítási lehetőséget biztosított.

5

2 A vizek sajátos haszonvétele a kenderáztatás. Ennek rendjét is szabályozta a kommunitás. 1870-ben a képviselőtestület eltiltotta a lakosokat attól, hogy kendereiket az Ér alatti kanálisban és a város közvetlen közelében lévő gödrökben áztathassák.

5

3 A közeli területen lóger kerteket (kettő) jelöltek ki.

5

4 Az egyes gazdák szérűt kaptak." Ide rakták a takarmányt, szénát, szalmát, csutkát. Itt folyt az egyik legnagyobb paraszti munka, a nyomtatás is. Innen hordták a gazdasági udvarokban elhelyezett állatoknak a takarmányul szolgáló szalmát, töreket, szénát. Külön kell megemlítenünk a város (a közösség) szénáskertjét, ahol bikaakol és csődör istálló állott, amelyekben a közös apaállatokat teleltették.

5

0 1860 körül a szénáskert egy részét faiskolának fordították, 1869-ben már a fák meg is nőttek, az akácfacsemetéket a város szépítésére szánták, szétadták a lakóház-tulajdonosoknak, hogy az utcákat és az udvarokat fásítsák velük.

5

7 2. Legelők, legeltetés „Az osztatlan maradt puszták a redemptor közbirtokosság compossessiói (tartozékai) voltak."

5

8 Ezért a legeltetési jog is a redimált birtok függvénye. A közbirtokosság, amely a XIX. század második feléig nem vált külön a tanácstól, évről évre újra meghatározta a legeltetési kulcsot. Eszerint 2,5—5 forintos föld után hajthatott a redemptor egy számos állatot a közlegelőre.

5

8 Akinek a legelőjéből bizonyos törtrész maradt, annak csak úgy engedélyezték a maradék részre való hajtást, ha a hiányzó kiegészítés utáni bért, illetve árendát megfizette."

0 E legeltetési jogból kizárták azokat, akik földtulajdonnal nem rendelkeztek. Részükre csak akkor biztosítottak legeltetési lehetőséget, ha felesleges legelő mutatkozott, és ha a szükségletének megfelelő részt megváltotta, vagyis kifizette az azért járó meghatározott fűbér

t. A fűbért az állatok fajához arányították. A redemptor a tőke föld je arányában bizonyos 13 Hajdúsági Múzeum Évkönyve 241